Téli palota – ünnepvárás forralt borral és különleges programokkal a Müpában

2017/11/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Téli csodavilág és rengeteg program várja a Müpa Kultúr Kültér látogatóit 2017. december 2-től.

Téli palota – ünnepvárás forralt borral és különleges programokkal a Müpában

A tavaly debütáló Müpa Kultúr Kültér ezúttal is különleges programokkal teszi szebbé az ünnepvárást. A Müpa melletti parkolóban ismét felépül a Müpa Sátor, ahol a gyerekműsorok mellett újcirkusz- és színházi előadások, valamint könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget.

A BANDART ünnepi produkciója, az Ann-droid – Egy robotlány karácsonya a színházat a legújabb digitális technikával ötvözi. A Recirquel Újcirkusz Társulat ezúttal nemcsak a felnőttek számára kínál szórakozási lehetőséget: Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A díjnyertes fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabjával érkezik hazánkba – ebben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company pedig Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján.

Recirquel Újcirkusz Társulat – Cirkusz az Éjszakában 2017. december 6., 13-15., 20-21., 31.; 20:00 – 22:00

 A könnyűzene rajongói számára a Jazzation, Takács Nikolas, valamint Szőke Nikoletta koncertje ígérkezik kihagyhatatlannak.

Takács Nikolas: Christmas Jam 2017. december 8. 20:00 – 22:00

Hétvégente a kisebbeké lesz a főszerep: lesz Kultúrpart-advent, fellép a Kaláka és a Kolompos Együttes, a PASO karibi hangulatú gyerekbulit varázsol, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi jazz-színházzal készül.

Kaláka – Szabad-e bejönni ide betlehemmel? 2017. december 3. 11:00 – 13:00

 

A korcsolyázáshoz a zenei aláfestést a Müpa Rádió szolgáltatja, az Átriumban pedig újra ki lehet próbálni a díjnyertes Müpa Hangjátékot – az óriási interaktív zenedoboz népszerű karácsonyi dallamokkal várja a látogatókat 2017. december 3-tól 30-ig.

Nincs tél korcsolyázás és forralt bor nélkül. A sátor mellett felállított Müpa Jégpálya 400 négyzetméteren várja a látogatókat a Müpa Kultúr Kültér nyitónapjától, 2017. december 2-től egészen 2018. január 28-ig. A pályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, illetve a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló érvényes belépővel, egy alkalommal ingyenesen használható.

A részletes program itt

Müpa, karácsony, advent, korcsolyapálya, Müpa Kultúr Kültér

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek