Az Őrölt Nők Ketrece

Több mint 20 fellépő: újra Oktoberfest Budapesten

2015/09/24  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

München, Párizs, New York és Sydney után 2015-ben az Oktoberfest második alkalommal kerül megrendezésre Budapesten. Idén még nagyobb és még könnyebben megközelíthető helyszínen, Budapest szívében, a felvonulási téren.

Több mint 20 fellépő: újra Oktoberfest Budapesten

Az európai emberek jó részének és minden német lakosnak az Oktoberfest az egyik legnagyobb őszi sörünnep. A több mint 200 éves ünnep összehozza az európai sörkedvelőket, és ezzel létrejön a világ legnagyobb sörfesztiválja. A rendezvényt más országokban is megrendezik: Párizs, New York és Sydney után 2015-ben immár másodjára Budapesten is várják az érdeklődőket.

Az Oktoberfest Budapest a Felvonulási téren ezúttal 4500 m2-es fűtött sörsátorral, Paulaner Oktoberfest München sörsátorral, több színpaddal, hazánk legnagyobb retro együtteseivel, utcabáljával, hangulatidéző sramli zenéivel, óriás kalandparkkal és az Álomautó Múzeum nagyszabású autó show-jával készül a sörök szerelmeseinek 2015. október 1-4 között.

Hazánk kézműves sörfőzdéi és nemzetközi sörmanufaktúrái mellett megtalálható lesz a rendezvényen a 'Budapest Utca', fővárosunk kedvelt szórakozóhelyeivel, pubjaival, street food
éttermeivel. A 'Világkonyhában' nemzetközi ételek mellett a látogatók megkóstolhatják az egzotikus országok söreit, és sörből készült ételeit is. Továbbá a 'Kultúra Főutcáján' ismét találkozhatnak hazánk népszerű színházaival, társulataival és kedvükre válogathatnak Budapest legnagyobb söröskorsó börzéjén!

OKTOBERFEST BUDAPEST FELLÉPŐK

OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK -
Macho-k & Szívtiprók
Műsorvezető: DJ Dominique

18:00: Animal Cannibals
19:00: Csordás Tibi
19:30: Happy Gang
20:00 : Kasza Tibi
21:00: V-tech/Kefír
21:30: Vastag Csaba
22:00 - 02.00 Die Adlersteiner - sramli zenekar

OKTÓBER 2. PÉNTEK -
I LOVE THE 90's
Műsorvezető: Mára Krisztián ( I LOVE RETRO)

15.00: Die Spatze - sramli zenekar
19:00: Bon Bon
19:30: Groovehouse
20:00: Kerozin
21:00: Beatrice koncert
22:00 - 02.00: Burschen - sramli zenekar

OKTÓBER 3. SZOMBAT
BEST OF 80's
Műsorvezető: Rákóczi Feri

15.00: Lohr Kapelle - sramli zenekar és sváb táncház
18:00: a BEST OF zenekar '80-as show-ja (Rákóczi Feri, Búza Sanyi,
Garami Gábor, Büdi Szilárd)
19:30: Korda György & Balázs Klári
20:30: Oktoberfest Szépe Választás
21:30: Zoltán Erika
22:00 - 02.00: Bravi Buam - sramli zenekar

OKTÓBER 4. VASÁRNAP
12.00: Mini Sramli- sramli zenekar és sváb táncház
16.00: Ungarndeutsche Jungs - sramli zenekar és sváb táncház
20.00-22.00 (Sheyla Bonnick songs of) Boney M
Sztárvendégek: Bársony Bálint és Pély Barna


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek