Újabb ígéretes fesztivál dobta be a törölközőt

2019/06/27  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Tavaly indult, idén már nem lesz... Zala megye legújabb fesztiválja, az Ohmydeer is lemondta az idei szezont, mivel nem tudták volna biztosítani azt a színvonalat, amihez ragaszkodtak a szervezők.

Fotó: Ohmydeer Festival Facebook

Arról korrábban már beszámoltunk, hogy az első hazai teljesen akusztikusra tervezett fesztivált végül törölték, vélhetően anyagi okok miatt. Most a tavaly már nagy sikerrel debütált zalai Ohmydeer Festival jutott hasonló sorsa, ahol 2018-ban a Morcheeba és a Toploader volt a fő attrakció.

A festői szépségű muraföldi erdőségben kialakított színpadokon két napon át váltották egymást a legmenőbb hazai előadók, de úgy tűnik, ez nem volt elég a folytatáshoz. Pedig a szervezők fesztiválhoz való hozzáállása igazán példaértékű. Nem volt véletlen a helyszínválasztás sem, hisz a cél a jó hangulat megteremtése volt élhető környezetben, és nem a profitvadászat, ami az utóbbi időben a nagyobb fesztiválokra sajnos kifejezetten jellemző. A hírt a hivatalos Facebook oldalon osztották meg a szervezők, és bár az idei szezont már biztosan kihagyják, azért reménykedünk, hogy lesz még folytatás a jövőben.

 

Ohmydeer Festival, fesztivál, lemondás, elmarad

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek