Ütős fesztivál lesz Sopronban – fellép az afrikai Sting is

2018/05/29  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Európában először Sopron ad otthont a műfaj világsztárjait felvonultató nemzetközi ütősfesztiválnak, a Sopron Drumnak június közepén, amikor jazzcsillagok koncerteznek majd a Barlangszínházban a csillagos ég alatt.

Richard Bona

A meghívott világsztárok nemcsak muzsikálnak majd, hanem kurzusokat is tartanak az ideérkező magyar és külföldi középiskolás, valamint egyetemista művészeti hallgatóknak. Mesterkurzust vezet majd Dörnyei Gábor, Billy Cobham, She-e Wu, Rolando Morales-Matos és Aaron Spears, aki olyan R&B szupersztárokkal zenél együtt, mint Ariana Grande és Usher. A mesterkurzusra érkező diákok, hallgatók és tanáraik fellépnek ezen a hétvégén a Fő téren, illetve a Liszt Café teraszán.

Ilyen jellegű, kimondottan ütősöknek szervezett nemzetközi fesztivál még nem volt az országban, sőt Európában sem. Ez kivételes alkalmat kínál mindazoknak, akik az ütős hangszerek iránt érdeklődnek, hogy a műfaj legnagyobbjaival találkozhassanak és tanulhassanak is tőlük. A közönség számára pedig különleges élményt tartogat, amikor a ritmus varázsa járja át a települést.

A rajongók által "afrikai Sting”-nek hívott Richard Bona a műfaj egyik kedvelt világsztárja, aki bármikor képes a közönséget elvarázsolni és felvillanyozni a basszusgitárjával. Professzionális muzsikus, koncertjei élményszámba mennek. Könnyed, laza stílusa, fergeteges zenei tudása lehengerlő és egyedülálló. A Los Angeles Times ezt írta róla: „Képzeljenek el egy művészt, akiben megvan Jaco Pastorious virtuozitása, George Benson énekesi könnyedsége, Joao Gilberto dallam és harmóniák iránti érzéke, és mindez vegyítve az afrikai kultúrával". Sopronba a Mandekan Cubano Group kíséri el. Egyébként az alábbi videóban azt nyilatkozza, hogy: "magyar vagyok" :)

A Sopron Drum további szenzációja A ritmus varázsa produkció, amikor is együtt lép fel She-eWu marimbaművész, az amerikai Northwestern University zenei intézetének professzora, Chris Deviney, a Philadelphiai Szimfonikus Zenekar első számú ütőhangszerese, a New Jersey-ben lévő Rutgers Egyetem professzora, Rolando Morales-Matos ütőhangszeres, karmester, a philadelphiai és New York-i zenei intézetek professzora, a Horváth Kornél és Dörnyei Gábor alkotta tHUNder Duo, valamint a Sopron Balett. A különleges eseményen a műfaj legnagyobbjai találkoznak, a táncosok pedig kimondottan a magyar produkcióra készülnek egyedi koreográfiákkal.

A hét igazi csemegéje a világ egyik legjobb és legkülönlegesebb dobosának tartott Billy Cobham fellépése lesz. A fúziós jazz ásza robbanékony, dinamikus zenész, akiről kevesen tudják, hogy egy ideig az amerikai hadseregben dobolt. Utána persze Miles Davis, George Duke, Peter Gabriel, George Benson is meggyőződhetett arról, hogy nem illeszthető be egy seregbe sem, hiszen akad pillanat, amikor egyszerre négy verővel játszik.

A fúziós jazz ásza, Billy Cobham

A főnök, aki ötvenféle ütőhangszeren játszik

A Sopron Drum hetének művészeti vezetője Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész. 2016-ban megválasztották a világ legjobb ütőhangszeresésének a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes oldalán, a Musicradar.com szavazásán. Magyar zenész korábban nem került fel ilyen listára. Jellegzetes alakja a magyar zenei életnek: legalább ötszáz lemezen szerepelt eddig, ezt kevesek mondhatják el magukról. A kortárs szerzeményektől a népzenén, a rockon, a könnyű- és komolyzenén át egészen a jazzig terjed a játékát őrző albumok műfaja. A hazai zenei élet legnagyobbjai mellett színpadra lépett olyan világsztárokkal, mint Al di Meola, Alegre Corea, Randy Brecker, Stanley Jordan. Ötvenféle ütőhangszeren játszik egyedi, általa kifejlesztett stílusban, amikor nemcsak a tenyere belső felületével üti a hangszert, hanem a kéz külső részét is használja, egészen a körmökig...

 

 

A SopronDrum programja a Barlangszínházban

Richard Bona&Mandekan Cubano Group – 2018. június 15., péntek 20:00

The Magic of Rhythm - She-eWu / Chris Deviney / Rolando-Morales Matos / tHUNder Duo / és a Sopron Balett – 2018. június 16., szombat 20:00

Billy Cobham Band – 2018. június 17., vasárnap 20:00

 


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek