Világzenei kísérők a pálinka mellé: Bohemian, Kerekes, Besh o droM

2013/09/24  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Idén a Karib-térség nemzeti italát mutatja be a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, amelyhez világzenei csemegék társulnak, két színpadon, október 3-6-ig a Várban.

Világzenei kísérők a pálinka mellé: Bohemian, Kerekes, Besh o droM

Akárcsak a legnagyobb szeszfőző mesterek, számos zenész is azt vallja, olykor az egymásnak teljesen ellentmondó elemekből lehet igazán egyedit alkotni. Ez lehetne akár a fesztivál zenei programjának mottója is, hiszen olyan vegyítés történik majd a színpadon, amelyre ilyen dózisban ritkán akad példa.

A csütörtöki napot Szabó Balázs Bandája nyitja. A frontember elmondása szerint a zenekar amolyan „csontok között kifolyt” muzsikát játszik, amely leginkább „funky népzenének” vagy „bluesos folk rocknak” nevezhető. A bandát egy nem mindennapi páros váltja. A jazz világából érkező Fábián Juli és az elektronikus hangzással kísérletező Palásti Kovács Zoltán, Zoohacker 2011 óta kápráztatja el a közönséget sajátos stílusával. A Juli Zoo nevet viselő formáció Like a child című számával vált széles körben ismertté, amellyel 2012-es hazai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe is bejutott.

A Pálinkafesztivál pénteki és szombati napján tiszteletét teszi a Bohemian Betyars, a Kerekes Band, a Zombori, a RomUngro Fiúk és a Gypo Circus. Sok más fesztivállal ellentétben, itt a záró nap is tartogat zenei izgalmakat. Színpadra lép a Galileo, majd a Cimbaliband jóvoltából lehetőség nyílik a cimbalom rock’n’roll megismerésére, az utolsó koccintások mellé pedig a Besh o Drom dallamai társulnak.

A Magna dala nem lesz ott... csak a pálinka.

A boldogság koccintással terjed – mondják a szervezők. S hogy mindezt a gyakorlatban is szemléltessék, minden este 20.00 órától a színpad környékére várják azokat a látogatókat, akik részt szeretnének venni a koccintásláncban. A pódiumról induló izgalmas, kapcsolatteremtő és közösségépítő játék célja az, hogy a koccintás minél több emberhez eljusson.

Részletes nagyszínpad program:

Október 3. Csütörtök
18.00: Szabó Balázs bandája
20.00: Juli Zoo

Október 4. Péntek
18.00: Bohemian Betyars
20.00: Kerekes Band

Október 5. Szombat
16.00: Zombori
18.00: RomUngro Fiúk
20.00: Gypo Circus

Október 6. Vasárnap
16.00: Galileo
18.00: Cimbaliband
20.00: Besh o droM


Képtár

  • Világzenei kísérők a pálinka mellé: Bohemian, Kerekes, Besh o droM kép 19502
  • Világzenei kísérők a pálinka mellé: Bohemian, Kerekes, Besh o droM kép 19503
  • Világzenei kísérők a pálinka mellé: Bohemian, Kerekes, Besh o droM kép 19504
  • Világzenei kísérők a pálinka mellé: Bohemian, Kerekes, Besh o droM kép 19505
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek