Az Őrölt Nők Ketrece

WOMEX: Ramin Sadighi kapta a Szakmai Kiválósági Díját

2015/09/14  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Irán zenei világának egyik legnagyobb hatású képviselője, Ramin Sadighi kapja az idei WOMEX Szakmai Kiválósági Díját, amit október 25-én adnak át Budapesten, a MÜPA-ban.

WOMEX: Ramin Sadighi kapta a Szakmai Kiválósági Díját

Október 21-25. között Budapest lesz a házigazdája a világ legjelentősebb világzenei eseményének, a WOMEX-nek, a Piranha Arts és magyarországi partnere, a Hangvető szervezésében.

A WOMEX házigazdája, Budapest, az elmúlt időszakban az Európába érkező menekültek kapcsán került a viták fókuszába, s ez a kérdés a WOMEX küldöttek számára is megkerülhetetlen. A szervezők és a küldöttek célja, hogy e vitában erősítsék a kultúra szerepét, de természetesen ennél tágabb összefüggésben is látják szerepüket. „Egyértelműen kiállunk az idegengyűlölet minden formája ellen, de ez a legkevesebb, amit tehetünk“ – szögezi le Alexander Walter, a WOMEX igazgatója.

„Fontosabb az a célunk, hogy pozitív példákat állítsunk és ösztönözzük a kultúrák közötti kölcsönös megértést tényleges, célzott és alulról kezdeményezett akciókkal. A WOMEX hatással van a városra és régióra, ahol az eseményt rendezik – mint ahogy a globális közösségre is, a nemzetközi konferenciákon és nyilvános koncerteken keresztül, melyekről a világ minden táján beszámolnak. Idén mintegy 50 ország művészei érkeznek a rendezvényre, bizonyítva, hogy a sokszínűség mennyire alapvető: ez az összhang és egyetértés építőköve. Úgy érezzük, ezekre a jelzésekre most nagyobb szükség van, mint bármikor” – mondja az igazgató. 

A WOMEX – hagyományosan – több díjat is átad a szcéna legjelentősebb képviselőinek. Ezúttal a WOMEX Szakmai Kiválósági Díját a Hermes Records alapítója, Ramin Sadighi kapja, aki fáradhatatlan erőfeszítéseivel több mérföldkövet rakott le az iráni zenei életben: megteremtette az egyik első törvényes lehetőséget az irániaknak, hogy hozzáférjenek a nyugati zenéhez; és a Hermes kiadón keresztül az iráni zenét is megmutatta a világnak.

A Hermes kiadványait számos díjjal ismerték el, kaptak például jelölést a ‘Legjobb Világzenei Album’ Grammy-re 2006-ban, a Djivan Gasparyan és Hossein Alizadeh együttműködéséből született lemez, az Endless Vision okán. Iránban nő a nemzetközi zene jelenléte és hatása, ezt a trendet elismerve ítélték 2015-ben a WOMEX Szakmai Kiválósági Díjat Ramin Sadighi-nek.

Az Európai Világzenei Ranglista 25 ország 45 rádióadóját vizsgálva egyértelműen a Glitterbeat kiadványai voltak a legnépszerűbbek. Így a WOMEX14 Kiadói Díj nyertese, a Glitterbeat idén már másodszor kapja ezt az elismerést. A magukat “punk rock attitűddel” jellemző kiadólemezei közt Bassekou Kouyate & Ngoni Ba, Samba Touré és Fofoulah lemezeit emelték ki. A 17-edik WOMEX Díjátadó október 25-én, vasárnap lesz megtartva a Müpában.

 

Nagy találkozások a WOMEX-en

Idén a KapcsolatépítőTalálkozók bizonyos szektorokra és régiókra koncentrálnak. Olyan szereplőket vonultatnak fel, akik törekednek a társadalmi változások elérésére a zenén keresztül: promóterek, fesztiválszervezők és helyszínek vezetői különböző műfajokból, de a World Trade Forum, a world és jazz képviselői közötti együttműködések, a Global Club Music Network, és a női részvétel a zeneiparban - témái is visszatérnek majd.

A WOMEX15 Prezentációk témái között pedig ott találjuk – többek között - Latin-Amerikát, egy rádiós projektet a menekültekért vagy épp a berlini calypso-t.

A teljes program már elérhető online, és az esti - a Müpában és az A38-as Hajón zajló - Showcase Fesztivál jegyei hamarosan – korlátozott számban – megvásárolhatók. A napijegyeket (4000 forintos áron) és háromnapos bérleteket (10.000 forintos áron) a Müpa jegyirodájában és online vásárolhatják meg az érdeklődők. A Showcase Fesztivál programjaira a WOMEX delegáltak számára ingyenes a belépés.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek