Az Őrölt Nők Ketrece

Zene Ünnepe 2016: részletes program

2016/06/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ahogy tavaly, 2016. június 24-én is a Várkert Bazár ad otthont az ingyenes szabadtéri koncerteknek. A népszerű kezdeményezés célja, hogy zenészek és a közönség a muzsika örömét minél több helyen, minél több találkozás során oszthassák meg egymással.

Zene Ünnepe 2016: részletes program

Az Öntőház Udvarban felállított Nagyszínpadon, valamint négy további akusztikus színpadon követik egymást az ingyenes koncertek. Több, a Cseh Tamás Programban 2014 és 2015 során sikeresen pályázó zenekarral, illetve a Zene Ünnepén már tavaly is fellépő együttessel találkozhat a közönség, sőt, a CSTP info-sátorban minden pályázatokkal, támogatási lehetőségekkel kapcsolatos információt elcsíphetnek az érdeklődők. Lesz lehetőség a játékra is (kvíz, fotófal), ami pedig az örömzenélést illeti, az egyszálgitár-produkciótól kezdve az esti bulikoncertekig minden formában ünnepelhetik a zenét a Várkert Bazárba látogatók.

A rendezvény ingyenes!

Öntőház Udvar

13:30 – drywing
14:30 – Éva Presszó
15:30 – Buskanjo
16:30 – Császári PillanatmŰvek
17:30 – WatchMe
18:30 – twentees
19:30 – Noémo
20:30 – Mōrk
21:30 – Junkie Jack Flash

Lépcsőpavilon

15:15 – Fangler's
16:00 – Gitármánia
16:45 – Organism
17:30 – The Medley's
18:15 – Amberjack
19:00 – Hangácsi Márton
19:45 – Szilánk
20:30 – A Nyughatatlan
21:15 – Fatal Error zenekar

Kertkapu

14:00 – Forgács Eperke
14:45 – Aranyudvar zenekar
15:30 – Akvarell formáció
16:15 – FLATBAND
17:00 – Szabadtéri 4akkordos Performansz
17:45 – Magidom
18:30 – Fák Alatt Zenekar
19:15 – Noé
20:00 – Demény Gergely
20:45 – Pons
21:30 – The Winter Totem

Gloriette

14:30 - USQUE
15:15 – Egy Másik Zenekar
16:00 – Sexnuggets
16:45 – Patikadomb
17:30 – Kicsi a Világ
18:15 – The Royal Freak Out
19:00 – OLÍVAkusztik
19:45 – Naked Truckers
20:30 – Gyík zenekar
21:15 – Lynd

Fülkepavilon

14:45 – Mintha Zenekar
15:30 – Helsinki Lights
16:15 – Graceful Haze
17:00 – Red Baroness
17:45 – Sorbonne Sexual
18:30 – Baron Mantis
19:15 – Tamirel
20:00 – The Adolescens
20:45 – Kardos Horváth János
21:30 – Marthy Barna


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek