Dokumentumfilm készült a Bagossy Brothers Companyról

2023/11/21  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton kizárólag december 8-án és az azt követő hétvégén tekinthető meg országszerte és a határon túli magyarok lakta településeken.

Dokumentumfilm készült a Bagossy Brothers Companyról

Az egész estés alkotás az erdélyi kezdetektől egészen a budapesti jubileumi nagykoncertjéig követi nyomon a pop, rock és folk stílust ötvöző banda útját. Sok zenével, koncertfelvételekkel, valamint a zenekar tagjait és hátterét is részletesen bemutató interjúkkal moziélményt akarnak nyújtani nemcsak a zenekar széles rajongótáborának, hanem azoknak is, akik még csak most ismerkednek a gyergyói ötösfogat zenei világával.

A film dramaturgiai keretét a Bagossy Brothers Company tízéves jubileumi koncertje adja, ahol a zenekar 16 ezer rajongó előtt zenélt Közép-Európa legnagyobb fedett arénájában.

A csapatban felmerült, hogy egy szokványos koncertvideóval emlékezzen meg az estéről, az évek során összegyűlt videóanyag azonban szinte kiáltott a felhasználás után. Végül a több zenei produkciót is megfilmesítő Könyves Dina vezetésével állt össze az a kétórányi anyag, mely az archív felvételek felhasználásán túl a teljesség igényével járja sorba a zenekar történetének legfontosabb állomásait, és szólaltatja meg legfontosabb szereplői.

 

„Ami az elmúlt tíz évben történt velünk, az egy tündérmese. Amikor elkezdtük, nem gondoltuk volna, hogy ezen az évfordulón többek közöttt 800 koncert és sikeres lemezek lesznek már a hátunk mögött. Azt éreztük, hogy érdemes lenyomatot állítanunk ennek az időszaknak, így készült el ez a film” – mondta Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.

A december 8-i ünnepi filmvetítésekre – melyek közül az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Cinema City Arénában tartott előadásokra a zenekar is ellátogat – november 22-én 10 órakor indul a jegyelővétel a filmet játszó mozikban országszerte. A játszó mozik folyamatosan bővülő listája az esemény Facebook-oldalán olvasható.

 

Bagossy Brohers Company #ünnep: karácsonyi album koncerttel

 

 

Bagossy Brothers Company, doku

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek