Queen-film: húzták a szájukat a kritikusok

2018/10/29  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Mi is rendszeresen beszámoltunk arról, hol tart a forgatás, kit választottak főszereplőnek (Rami Malek), mi lett a rendezővel (lelépett) satöbbi. A Port.hu a Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia) brit bemutatójáról írt a napokban.

Ez Rami Malek, nem Freddie...

Noha a San Franciscó-i Nemzetközi Filmfesztivál közönsége egész jól fogadta a hónap elején a filmet, a brit bemutató után az összes komoly filmes lap lehozta kritikáját a filmről, és mondhatni, nem lelkesedtek érte – számol be a portál.

Az Independent és a The Guardian is mindössze két csillagot adott rá az ötből, és nagyjából ennek feleltethető meg az IndieWire D+ osztályzata is (ez körülbelül 2-es fölét jelent a magyar mérce szerint). Egyedül a Telepgraph adott három csillagot.

Az érvelésükben olyan kitételek szerepelnek, hogy felszínes, biztonsági játék, eldöntetlen, hogy Freddie Mercuryról vagy a Queen-ről szól.

Abban azért majdnem mindenki egyetértett, hogy Rami Malek színészi játéka kiváló.

A nagyközönség november 2-ától döntheti el, hogy igazuk volt-e a kritikusoknak.

 

Így néz ki a Bohém Rapszódia 8 perc alatt 42-szer

Queen, film, Rami Malek

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek