Menopauza

Ez a blues – Little G Weevil Újpesten

2019/04/01  ·   Fizetett reklámcikk   ·  koncert.hu

Április 6-án az UP Újpesti Rendezvénytér színpadán ad koncertet a hazai blues-élet egyik legkedveltebb alakja Little G Weevil, Dionne Bennett társaságában. Ennek apropóján született egy interjú a zenésszel múltról, jelenről – és egy kicsit a jövőről is.

Little G Weevil

Little G Weevil, avagy Szűcs Gábor zenei világa és szellemisége hidakat teremtve köti össze a blues eredeti, tengerentúli és hazai kultúráját. Little G a budapesti undergroundból indulva, kemény munkával hozta el az amerikai blues-kultúra egyik legrangosabb elismerését, a memphisi International Blues Challenge első díját, majd a Blues Music Awardrs „Az év akusztikus előadója” jelölésével tért vissza ismét Magyarországra.

Legutóbb, mikor beszélgettünk, még visszamentél Amerikába, most pedig már köztudott, hogy hazaköltöztél. Lehet tudni, hogy ennek mi volt az oka?

Nézd, ennek különösebb oka nincs, azon kívül, hogy honvágyam volt már évek óta, de első sorban családi okok miatt jöttem haza. Az elmúlt három évben, a válásom után már érlelődött bennem a gondolat, hogy haza kellene jönni, a magánéletem sem alakult úgy, hogy maradnom kelljen. Zeneileg is mindent megkaptam az államokban. amit szerettem volna, így már nem volt, ami ott tartson.

Miben nyújt más lehetőséget az európai, magyar zenei piac az amerikaihoz képest? Nem tartottál attól, hogy a hazaköltözéssel feladsz valamit?

Az európai életstílus nekem mindig is szimpatikusabb volt, mint az amerikai, azzal a részével nem volt baj. Én nem letelepedni mentem ki, hanem tanulni. Kettős állampolgárságot sem igényeltem, pedig megtehettem volna, erre soha nem került sor. Azt a köteléket, ami szükséges ehhez, hogy otthonra találj valahol, az ott sosem találtam meg.

Zeneileg, kemény munkával elértem valami olyat, ami nagyon keveseknek adatik meg, abban a műfajban, amibe én beleszerettem. Annak a műfajnak a kulturális részét megtanultam, megismertem. Európában rajtam kívül nagyon kevesen vannak, sőt talán senki, akinek lehetősége lett volna másfél évtizedet eltölteni a műfaj bölcsőjében. Én úgy érzem, hogy ez plusz, hogy visszajövök Európába, és azt amit ott megtanultam, hasznosíthatom itthon. Nem csak koncertezésre gondolok, hanem arra is, hogy olyat mutathatok, taníthatok másoknak, amit ők még nem ismernek.

Hogyan fogadott az itthoni a szakma, hogy visszatértél?

Mindenkihez már több mint 20 éves barátság vagy szakmai kapcsolat fűz. Szerencsére a magyar blues szakma olyan, hogy nagyon kedveljük egymást. Ezen a héten például több kollégámmal Balatonalmádiban voltunk wellnessezni. Nincs versengés, inkább az ellenkezője igaz. Baromira drukkolunk egymásnak, segítjük, tanácsokkal látjuk el a másikat. Ez mindig pozitív.

A mostani koncerted, amivel Újpestre készülsz, hogyan készült? Lesz egy vendégelőadód Dionne Bennett, vele hogyan ismerkedtetek meg?

A Somethin’ Poppin lemezen egy szám kivételével saját dalok vannak. Ez már nem annyira tradícionális blues, átmegy a korai ’70-es évek irányába, megjelennek benne funk, blues, afrikai rock elemek is. Dionne Benettel már nagyon régen ismerjük egymást, látok benne valamit, ami nagyon passzol az én zenémhez és zenei terveimhez. Mindenkit ismerek évek óta, akikkel a lemez készült, egy bizonyos hangképet kerestem. Csináltunk próbafelvételeket egy korábbi zenekarral 2016-ban, amit visszahallgatva úgy éreztem, hogy nem ez az, amit szerettem volna, így lecseréltem a teljes zenekart.

Megtaláltam Borsodi Lacit teljesen véletlenül, majd leültünk Békéscsabán pár liter pálinka mellett és megmutattam neki a dalötleteket, összegyúrtuk két nap alatt, majd átmentünk Gyulára Fet Marci stúdiójába feleannyi pálinkával és nyolc rúd kolbásszal. Ott lemodelleztük a számokat, hogy halljuk, miként hangzanak majd. Ez egy nagyon produktív három nap volt, ami alatt a teljes lemezt összeállítottuk. Majd felmentünk Premecz Matyihoz, aki hozzáadta az ő egyéniségét, és így véglegesítettük az anyagot. Ez egy rendkívül kreatív társaság, nagyon jó barátok vagyunk, ez nagyon ritka. Ha nem is játszunk, akkor is napi kapcsolatban vagyunk.

A lemezen Daniel Harper játszik, egy amerikai dobos, őt most Szumper Ákos váltotta, aki egy fiatal, nagyon tehetséges magyar zenész. A terv az, hogy a következő albumon Dionne Benett is énekelne pár dalt. A mostani koncerten az új dalok közül is játszunk. Valamint a kedvenc feldolgozásokat is előveszünk.

Az új dalok már itthon készültek vagy még Amerikában?

Az új dalok még tervben vannak. Én úgy tudok dalokat hozni, hogy próbálunk egy koncertre, előjövök pár ötlettel, aztán elmagyarázom, a zenekar pedig eljátssza. Volt arra is példa, hogy koncertre utazva, a buszban mutattam egy dallamot a srácoknak, hogy megálmodtam egy dalt, majd már a helyszínen elő is adtuk, és azóta is rendszeresen játsszuk.

Ez a blues...

Little G Weevil, Dionne Bennett, koncert, blues, UP Újpesti Rendezvénytér

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek