Csak jó zenét akarunk csinálni – Interjú Nóvé Somával

Most az elektronikus zenét és a bluest garázsrock elemekkel vegyítő Samurai Drive együttese kapcsán beszélgettünk – legközelebb a Reflektor Fesztiválon hallhatjuk őket ma este.

Mi az, ami közös a projektjeidben, a személyeden és a stílusodon kívül?

Nehéz így egy mondatban erre válaszolni. Hangszerelésileg a szaxofon használata megvan a MORDÁI-nál és a Samurai Drive-nál is. Aztán hasonló melankólia van a  hangvételükben.

A melankólia minden projektedben meghatározó. Ez a személyiségedből adódik?

Szerintem ebben nincsen összefüggés. Az, hogy mi a művészeti termékednek a hangvétele, nem feltétlenül összeegyeztethető azzal, hogy milyen a személyiséged. A melankólia szerintem egy keserédes állapot, inkább a plátóisággal, az álmodozással és a romantikával kötném össze. Van benne egyfajta lebegő álomszerűség.

Hogyan jött a Samurai Drive ötlete?

Riederauer Danival egy gimnáziumba jártam, felettem járt egy évvel, és még gimiben volt egy rock zenekarunk. Aztán leérettségiztünk, ő elköltözött és Angliában folytatta a tanulmányait, amikor visszajött, újra találkoztunk. Élvezetből elkezdtünk együtt zenélni, ami működött, és így lett a Samurai Drive.

Hogy néz ki ebben a formációdban az alkotási folyamat?

 Olyan szempontból más, hogy amikor számot írunk, akkor mire kész van maga a szám, általában kész a felvétel is, vagy legalábbis egy demo verziója. Elektronikus módon dolgozunk, Ableton zeneszerkesztő szoftverrel és nem jammelésből vagy élő zenélésből születik egy szám. Elindulunk például egy dob groovenál, és arra építünk. Egy kicsit olyan, mint egy lego, és akinek ötlete van, bármilyen hangszeren, az bedobja. Elsődlegesen nem az a cél, hogy minél több ember hallgassa a zenénket. Annak nagyon örülök, hogyha sokan hallgatják, és remélem, hogy sokan is fogják. De első körben csak jó zenét akarunk csinálni a Danival.

Szerintem ez akkor működik, hogy ha nem nagyon gondolkozol zenekészítés közben azon, hogy hány emberhez fog eljutni, amit csinálsz, meg hogy fog-e tetszeni az embereknek, hanem csak mindig a következő lépésre koncentrálsz. Amikor már kész van egy szám, csak azután gondolkozol rajta, hogy milyen platformon érdemes eljuttatni a célközönséghez.

Mennyire van demokrácia a projektjeidben?

A Samurai Drive-ban ketten vagyunk, szóval ott könnyen érvényesül a demokrácia szabálya. A dalszövegeket és a ének dallamot én írom. Azt leszámítva teljesen demokratikus a folyamat. A MORDÁI-nál egy kicsit úgy néz ki, mintha egy hajón én lennék a kapitány. Én mutatom az irányt és én vezetem a hajót, de attól még mindenkinek a kreatív terméke.

Mennyit szoktatok próbálni?

A Samurai Drivenál elég rég próbáltunk utoljára, mert a Dani a filmes szakmában dolgozik és iszonyú sokat melózik. A MORDÁI-nál hónapokkal előre meg kell szervezni egy próbát, mert ott mindenki más zenekarban is benne van. A Middlemist Rednél lesz egy jubileumi koncertünk, úgyhogy emiatt van egy-két próbánk, de új számokat most nem írunk.

Szoktál fiatal vagy kevésbé tapasztalt zenészeknek segíteni, tudást átadni?

Persze. Próbálok segíteni, ahol tudok. Főleg, ha megkérnek rá. Ha látok potenciált benne és látom, hogy valahol tudnék segíteni, ahol ők még nem annyira tudják, hogy mit kell csinálni, akkor nagyon szívesen. Producereltem már albumot olyan zenekarnak, akiben sok potenciált láttam. De például Giorgio-val (Carson Coma a szerk.) kifejezetten jóban vagyok, 14 éves kora óta ismerem. Én akkor 20 voltam és egy hónapig tanítottam gitározni. Szerintem kb. 3 óránk volt együtt. Eredetileg az öccsét tanítottam. Úgyhogy neki végignéztem a fejlődését, az eddigi pályafutását, ami tök izgalmas volt. Rá például tök büszke vagyok.

Honnan szerzed az inspirációt?

Szerintem ezt nem kell túlmisztifikálni. Sok zenét hallgatsz, sok filmet nézel, sok emberrel találkozol, sok beszélgetésben van részed... Nem hiszek abban, hogy a múzsa csókja megérint, és akkor művészként inspiratív állapotba tudsz kerülni. Inkább azt gondolom, hogy lemész tízszer zenét írni egy próbaterembe, és tízből mondjuk egyszer valamivel gyarapodsz. Szerintem a zenénél fontos az, hogy kitartó legyen az ember, mert legtöbbször inkább kudarcot érez, mint sikerélményt.

Milyen előremutató zenei trendekkel találkozhatunk? 

Azt a tendenciát érzem, hogy egyre sokszínűbb a zene és egyre többször fuzionálnak. Folyamatosan tűnnek el a határok műfajok között, minden egybefolyik egymással. Kifejezetten mondjuk a hiphop zenénél, szerintem annak az a legnagyobb erőssége, hogy abba bármi belefér. Úgyhogy azt mondanám, hogy ilyen szempontból érdekes ez a mostani zenei evolúció, progresszió.

A covid mennyire volt rád hatással?

Olyan szempontból én nagyon élveztem a Covidot, hogy nagyon szabadnak éreztem magam, ahhoz képest, hogy pont az ellenkezője történt. Nyilván nyomasztó volt, hogy sok barátom vagy ismerősöm lebetegedett, egyik-másik súlyosabban is. Szerettem, hogy egy kicsit nyugodtabb a város. Igazából nem nagyon ragadtam otthon, állandóan mozgásban voltam, írtam a zenéket, túráztam. Úgyhogy nekem kifejezetten inspiratív volt a covid ilyen szempontból. De az persze nem volt jó, hogy nem lehetett koncertezni, és az sem, hogy anyukám lebetegedett…

Hol lehet összefutni veled ?

Amit nagyon szeretek, az az Avar, ami ott van a BAH-csomópont és a Filozófusok kertje közötti úton. Illetve a Bambit, a Normafát. Szeretem azokat a helyeket, ahol valamelyest természetközelben vagyok. Ha meg táncolni szeretnék, akkor arra tök jó hely a Pontoon vagy a Dürerkert.

Van olyan program, amit nagyon vársz a nyáron?

Egy kicsit el fogok vonulni a Dunakanyarba pár napra zenét írni azt nagyon várom. A La Boum fesztivált is. Egy zenész társaság szervezi. Kamau Makumi, aki a Mary PopKidsben játszik, Fehér Gábor (Bohemian Betyars) és Henri Gonzo (Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Fran Palermo) csinálják, minden egyes alkalommal a Pusztazámori Öregtölgy Kastélyban. Általában egy kétnapos esemény szokott lenni és 500-1000 fő fordul meg egy nap, ami nagyon családiassá teszi a hangulatot, tényleg kicsit olyan, mint egy házibuli.

Mit üzennél a kezdő zenészeknek?

Nem szabad feladni az alkotást. De olyan szempontból nem szabad feladni, hogy tudni kell azt, hogy nagyon sokszor a kudarc illúzióját fogják érezni, ami igazából nem az, mert akkor kb. többet tanulsz, amikor rájössz, hogy mi az, ami nem sikerül, amit máshogy kell kipróbálnod. Ez az arány tízből egyszer működik. Néha többször, néha még annyiszor sem. Ezzel számolni kell és az a fontos, hogy beleadj, annyit, amennyit tudsz, és csináld.

Ám azért nehéz általános dolgokat mondani vagy tanácsokat adni, mert vannak olyan emberek, akik kipróbálják a zenélést, és azt hiszik, hogy ez az, amiben jók. Aztán kiderül, hogy nem feltétlenül ehhez van tehetségük, nem ez az ő útjuk. Belefektetnek valami olyasmibe energiát, amiből nem fog mondjuk idővel megélni vagy nem lesz annyi sikerélménye, és akkor hosszú távon meg szomorú ember lesz. A lényeg az, hogy ha a megerőltető utat választja bárki bármiben –  az a jó út. Ha a nehéz utat választom. Ez nemcsak a zenére igaz, hanem mindenben az életben.