Nem tartja számon a jubileumokat, legutóbb a ’68 című lemezekor ünnepelt. Mesélne erről a lemezről?
Az album annak az egybeesésnek az apropóján jelent meg hét éve, hogy 1968-ban kezdtem a pályát, és ráadásul 68 éves lettem. Mondhatjuk, hogy egy válogatás lemez született, amely a pályám különböző időszakaiból származó dalokat tartalmaz. A ’68 című dal valójában a 90-es években született, mégis olyan, mintha már rég létezett volna.
A Fonográf zenekar után többször turnéztam, voltak és vannak szólófellépéseim. Az idei koncertre kedvesen rábeszéltek: mondván, lehetetlen, hogy ezt ne ünnepeljem meg. Így hát szívesen belementem. Terveim szerint ez egy olyan koncert lesz, ahol elsősorban a dalaimat játsszuk majd, nem pedig a szimfonikus műveimet.
Feltételezem, hogy ez Önnek is egy különleges alkalom. Kik alkotják a zenekart?
Lesznek régi és új kollégák is a színpadon. A fiatalok táborába tartoznak a Hajba testvérek, Imre basszusgitáros Áron gitáros, valamint Dobos László gitáros, mindhárman remekül énekelnek is. Az örök dobosom Csurgai Attila, ütőhangszereken Szendi Gábor játszik majd. Lippényi Gáborral számtalan musicalem hangfelvételén dolgoztam együtt, most ő az egyik zongorista és szaxofonozik is. Bartha Tibor pedig steel-gitáron és keyboardon játszik majd. Szabó Csilla és Pleszkán Écska a vokál. Velem együtt tízen leszünk. Biztos vagyok benne, hogy gazdag hangzású banda lesz.
Az Erkel Színházhoz különleges érzelmek fűznek. Sokszor játszottunk ott a Fonográffal, illetve a Tolcsvayék és a Trió zenekarral a 70-es években. Volt itt Magyar Mise, és más szimfonikus művemet is játszották az Erkel Színházban, így a helyszín számomra egyfajta otthon.
Nagyon sok zenésztársa kísérte végig a pályáját. Mi alapján választotta ki a koncert vendégeit?
Természetesen elsőként a testvéremet, Tolcsvay Bélát kerestem meg, akivel imádok együtt muzsikálni. Számomra evidencia volt őt meghívni erre a koncertre. Nekünk elég csak beszámolni egy dal előtt, és azonnal előjön minden, annyira egymásra vagyunk hangolva. Szintén az életem szerves része Müller Péter Sziámi, aki a szerzőtársam az elmúlt 31 évben. Decemberben mutatták be a Magyar Színházban a Koldus és királyfi című legújabb musicalünket. Az együtt alkotáson túl barátok is vagyunk, ami számomra nagyon fontos. Nem véletlen, hogy a Barátság című dalt tervezzük közösen előadni. Amikor ilyen hosszú ideje a barátodnak mondhatsz valakit, az egy nagyon különleges lelki ajándék. Akinek pedig különösképpen örülök, az Koncz Zsuzsa. Évtizedek óta dolgozunk együtt, és én már többször voltam vendége az Arénában, ő azonban általában nem vállal vendégszereplést. Ráadásul, amikor meghívtam az Erkel Színházba, akkor még nem tudtam, hogy ő is arénakoncertre készül. Kért 24 óra gondolkodási időt, de végül igent mondott a felkérésre. Nagyon sok dalt írtam neki, amiket „ő nevelt fel”. A Jöjj kedvesem például elsősorban Fonográf-dal, de Koncz Zsuzsa által emelkedett azzá, ami lett belőle.
Mennyire volt nehéz összeállítani a koncert műsorát? Mire számíthat a közönség?
Jelenleg is tart a folyamat, próbálom összeválogatni, hogy mi az, amit mindenképp el szeretnék játszani. Nyilván a közönség is „szerkeszt”, de lesznek olyan nóták, amiket nagyon ritkán játszottam. A dalok mindig fontos dolgokról szóltak, így természetesen ezúttal sem csak a tempójuk alapján teszem őket sorrendbe. Hogy mi lesz a végső üzenet, azt nem tudom, de a szándék a szelídség felé irányul. Aki ismeri a munkásságomat, az pontosan tudja, hogy a lelki alkatom alapvetően ilyen. Biztos vagyok benne, hogy a mai világban a szelídség az egyik legritkább tényező, és az sem korszerű, hogy a másikat embernek tekintsük. Ahogy nézem az életem dalait, természetesen akadnak olyanok, mint például a Bengázer (Fonográf-rajongók örömére ez is szerepel a koncertműsorban), amely szintén fontos üzenetet hordoz. Szerencsére a legjobb szövegírókkal voltam megáldva: Tolcsvay Béla, Bródy János és Müller Péter Sziámi bár alapvetően más karakterűek, mind lelki és mély gondolati alkotó. Ajándék az élettől, hogy velük dolgozhattam és dolgozhatok.
Kapott a pályája során visszaigazolást arra, hogy a dalokban és koncertekben lévő szándék célba ér?
Szándékosan nem tudok slágert írni. Szintén a Jöjj kedvesemmel volt egy nagyon különleges élményem. 1979-ben kiengedték a Fonográfot Erdélybe, az akkori Romániába turnézni. Finoman megkértek minket, hogy ne játsszuk a műsorban a Miért hagytuk, hogy így legyen-t, a Nemzeti dalt, és a Ha én rózsa volnék-ot, valamint nem lehetett koncert Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Tudomásul vettük, mert ez volt az ára, hogy kimehettünk. Kolozsváron a műsor közepén hangzott el a Jöjj kedvesem. Amikor a dalban eljutottunk oda, hogy „hozzám tartozol / és én hozzád tartozom”, a közönség egy emberként felállt. A dal után szó szerint kitört a forradalom. Nem tettlegességben természetesen, de szellemi és lelki értelemben. Háromszor, vagy négyszer kellett újra eljátszani. Apám Erdélyben született, hihetetlenül felemelő érzés volt énekelni ezeket a sorokat ott és akkor.
Sosem tudom, hogy egy dal hogyan ér célba, de természetesen van egy szándék, mind zenében, mind szövegben. A muzsika egy megfoghatatlan hullám, csak akkor születik meg, amikor felcsendül. Az élő zene, az misztikus erő. Varázslat. Ha pedig jól játszik egy zenekar a színpadon, akkor a zenészek és a közönség lelkéből megszületik valami sokkal feljebb álló dolog. Szándékosan nem tudom ezt az érzést generálni, dalírás során nem tudok rafinált lenni. Az életem dalai talán bizonyítják azt az őszinteséget és tiszta akaratot, amivel csak egyetlen dologra szeretném rábeszélni a hallgatóságot: nyugalom, türelem, békesség és reménység. A koncert műsorával ezeket az érzéseket szeretném kiváltani a közönségből.
Amikor pedig az interjú befejezéseként Tolcsvay László odaül a családi örökségből származó zongorához és belekezd a Békét és reménységet című dal refrénjébe, akkor olyan élményt kapunk, amivel a nyugalom, a türelem, békesség és reménység, szelídség és mások embernek tekintése bármikor lehetségessé válik.
Tolcsvay László
Szólj hozzá!