Menopauza

Sziget a Szigeten – miniinterjú az idén 10 éves Margaret Island zenekarral

2024/08/13  ·   Interjú   ·  Lenti Barnabás

A 30. Sziget Fesztivál nagyszínpadát az idén 10 éves Margaret Island nyitotta meg. A koncert előtt lehetőségünk nyílt interjút készíteni a zenekar oszlopos tagjaival. Lábas Viki (L. V.), Füstös Bálint (F. B.) és Törőcsik Kristóf (T. K.) különleges műsorral készültek a Szigetre.

Fotók: Hegyi Júlia Lili, Rubos Vanda

A jubileumot egy különleges lemezzel ünnepeltétek. Mit jelent számotokra ez a lemez és a kerek évforduló?

L. V.: Az elmúlt tíz év egy óriási fejlődés volt számunkra. Bár többnyire ugyanazokon a helyszíneken léptünk fel, mégis mindig próbáltunk valami újdonsággal előrukkolni. Voltak áthangszerelt dalaink, szimfonikus koncertjeink és táncos turnénk, de jött egy olyan lemezünk is, amely teljesen más hangulatú, mint az előzők.

T.K.: Csodálatos találkozásokkal és hullámvölgyekkel teli időszakot tudhatunk magunk mögött. Azonban folyamatosan megyünk tovább, a dalírás nem áll meg.

F. B.: Minden lemeznél próbáltunk valami újat, aktuálisat létrehozni. Az újdonság mindig nagyon érdekelt bennünket, az pedig külön öröm, hogyha ez kifelé is látható vagy hallgató. Mi is változunk és a közönség is velünk változik, ami nagyon jó érzés.

Milyen érzés, hogy ti nyithattátok meg az idei Sziget Fesztivált?

L. V.: A Sziget-fellépés óriási meglepetése volt az idei évnek. A szigligeti duplakoncertre készültünk gőzerővel, amelyen az első, majd a második öt évünk dalait játszottuk, valamint már elkezdtünk készülni a szeptember 12-i nagy szülinapi Budapest Park koncertünkre. Amikor azonban kiderült, hogy mi nyithatjuk meg a Sziget nagyszínpadát, éreztük, hogy valóban születésnaposok vagyunk.

T.K.: Ez egy nagy ajándék a szervezőktől és a közönségtől is, tulajdonképpen ez mindannyiunk számára egy álom, ami épp megvalósul.

Fellépnek veletek a Szegedi Kortárs Balett táncosai is. Hogyan lehet összekötni ezt a műfajt a fesztiválszínpaddal?

L.V.: A táncos turné is azért jött létre, mert észrevettük, hogy mennyire alulértékeltté vált a tánc műfaja ahhoz képest, hogy mennyi munka és odaadás van benne. Szeretnénk megmutatni azt, hogy a kortárs balett nagyon jól mutat popszínpadokon, sőt talán jobban is, mint a klasszikus értelemben vett showtáncosok. Nagyon szeretnénk továbbvinni a Szabadon szép a tánc turnéval elkezdett koncepciót, ez valószínűleg az új lemez dalaival valósul majd meg.

F. B.: Igyekeztünk úgy kiválasztani a két dalt, amiben most részt vesznek a táncosok, hogy az megállja a helyét a nagyszínpadon. Így esett a választás a Boldogságtól és a Zabolátlan című dalokra, amelyekhez kifejezetten erre az alkalomra készült koreográfia.

Egy fotókönyvetek is megjelenik a jubileumi évben. Mit lehet tudni erről?

F. B.: Felnyitottuk a telefonjainkat és átnéztük a Facebook-oldalainkat. Összegyűjtöttük időrendi sorrendben a képeket, és kiválogattuk, hogy mit érdemes kiemelni ezek közül. Nem fért bele minden kép a fotókönyvbe, a legnehezebb feladat a szelektálás volt. Ez az album nekünk is egy szép emlékkönyv lesz, amit mi is szívesen forgatunk majd idős korunkban.

A születésnapi évet nagykoncerttel zárjátok a Budapest Parkban. Mivel készültök erre a koncertre?

L. V.: Egyelőre szeretnénk sikerrel zárni a nyarat, hiszen nagyon sok fellépésünk van és rendszeresen változtatunk a setlisten is – ez is egy elég nagy kihívás, mindig a megfelelő helyszínhez párosítani a legjobban odaillő dalokat. A szeptember 12-i Budapest Parkos jubileumi koncertre vendégeket is hívtunk, többek között velünk lesz Áron András „Apey” és a Szegedi Kortárs Balett táncosai, de rengeteg extra meglepetéssel is készülünk még.

 

Ilyen volt a Margaret Island koncertje

A Sziget első koncertjére délután 4-kor szép számmal érkeztek a rajongók, és legnagyobb örömünkre az érdeklődő külföldiek is. Az pedig még nagyobb öröm, hogy ők is jól érezték magukat a koncert alatt, táncoltak – sőt még a koncert után is téma volt a zenekar.

A koncert a Rámszakadt című dallal kezdődött, amelyet többek között a zenekar legújabb lemezének dalai követtek. Az újabb dalok mellett előkerültek olyan régebbi slágerek is, mint a Hóvirág vagy épp a közönségkedvenc Nem voltál jó vagy az Eső – ezekben a közönség is aktív részt vállalt. A zenekar eljátszotta a Kikeletkor című dalt is, amelyet az utóbbi években csupán néhány alkalommal vettek elő, sőt, a zenekar korai éveire való visszatekintésként még dobot is ragadtak egy dalrészlet erejéig. Egyetértünk Lábas Viki állításával, miszerint a kortárs balettnek helye van a popszínpadokon is. A Boldogságtól és a Zabolátlan című dalok alatt látott produkció egyenesen hidegrázós volt.

Kíváncsian várjuk a zenekar jubileumi koncertjét! Mi már tuti, hogy ott leszünk!

Sziget 2024, Margaret Island

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek