Menopauza

A Metallica Bukarestben is nagyot ment – nem csak a koncerten

2019/08/16  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

A Metallica 250 ezer eurót adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére – jelentette be csütörtökön a projektet kezdeményező Dariueste Viata jótékonysági szervezet, a felajánlás kedvezményezettje.

Fotó: Romania-Insider.com

Nem volt olyan régen, tehát egészen jól emlékszünk: amikor 2018 áprilisában itt jártak, 4 millió 250 ezer forintot adományoztak a Gyermekétkeztetési Alapítványnak.

2019 májusában  a spanoyl turnéjuk alkalmával a madridi és a barcelonai koncertjük minden egyes eladott jegyének árából egy eurót a szegénységben élő, szükséget szenvedő vagy hajléktalanokat segítő szervezeteknek adományoztak. Ez az összeg 38 millió forintnak felelt meg.

Most, szerdán este a zenekar  telt házas koncertet adott Bukarestben a Nemzeti Arénában – ez után tették a felajánlást. A döntés nem véletlenül erre az alapítványra esett: Európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a rák túlélési esélye, a gyermekhalandóság kétszerese az európai átlagnak. A 2012-ben alapított segélyszervezet 2017-ben indított gyűjtést az első romániai gyermekrákkórház létrehozására, és eddig mintegy 10 millió euró gyűlt össze 260 ezer magánszemélytől és valamivel kevesebb mint 2000 cégtől. A Metallica 81 millió forintnak megfelelő adománya nagyot lendít majd az ügyön.

“Egy ilyen adományról még csak álmodni sem mertünk” – mondta a szeretetszolgálat vezetője. (A romániai hír forrása: Nullahathegy)

Nem ők az egyetlenek, akik érzékenyek a társadalmi problémákra:

Jon Bon Jovi nem fánkozót nyitott...

 

 

Metallica, jótékonyság, Románia

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek