A segítségeteket kéri a Bélaműhely – ahol mindenből IS hangszer lesz

2025/10/10  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu,

A Bélaműhely független alkotói csoport megfelelő pályázati források hiányában egyre nehezebben tudja fenntartani sokrétű munkáját, miközben Magyarországon szinte egyedülálló módon foglalkozik újrahasznosított anyagokból készült hangszerek építésével, valamint interaktív, inkluzív zenei programokkal. Most a támogatók segítségét kérik, hogy tovább folytathassák egyedülálló, közösségi és inkluzív zenei tevékenységüket.

A segítségeteket kéri a Bélaműhely  ahol mindenből IS hangszer lesz

A csoport 18 éve működik önfenntartó módon, rendszeres állami vagy strukturális támogatás nélkül. Az utóbbi években azonban az iskolák, fesztiválok és civil szervezetek, amelyek szívesen dolgoznának velük, forráshiány miatt egyre ritkábban tudják meghívni őket. A helyzetet tovább nehezíti, hogy 2026 januárjától az eddigi ingyenes próbatermüket is el kell hagyniuk, hacsak nem sikerül megállapodást kötniük a kerületi önkormányzattal. Technikai eszközeik is elavultak, pótlásukra évek óta nincs lehetőség.

A Bélaműhely célja, hogy legalább 3 millió forintot gyűjtsön össze, hogy biztosíthassa további működését alapvető szinten.

Pedagógiai programjaikat úgy tudják továbbfejleszteni, ha további adományokra is számíthatnak.

„Másfél évtizede tartó kutatómunkánknak köszönhetően ma már olyan tapasztalatokkal rendelkezünk, amelyekre támaszkodva alternatív pedagógiai szemléletet alakítottunk ki. Célunk, hogy a zenéhez való kapcsolódás egészséges, inkluzív terét teremtsük meg, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. A zenélés lehetősége minden korú, identitású, egészséges és minden fogyatékkal vagy akadállyal élő ember szükségszerű igénye, zenei tudáson innen és túl. Ha ezt az igényt nem elégítjük ki, a psziché sérül. Mi azon dolgozunk, hogy ezt a belső igényt mindenki számára elérhetővé tegyük” – fogalmaz a Bélaműhely csapata.


Akik fontosnak érzik, hogy a zenének legyenek alternatív, mindenki számára befogadható megközelítései, többféleképpen is segíthetik a műhely fennmaradását:

Támogatói koncert időpont és helyszín:
2025. október 30., 19:00 – Három Holló, (1052 Budapest, Piarista köz 1., az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)
Jegyek

Támogatás más formában:
Adományok és utalások
Patreon (folyamatos támogatás)

További információk:
Bélaműhely-videók
Facebook

Bélaműhely, támogató koncert

 

 

Szólj hozzá!


Újra megjelentek az EAST legendás albumai

Újra megjelentek az EAST legendás albumai

A magyar progresszív rockzene egyik legmeghatározóbb együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. 1975. november 15-én léptek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Európából szeretettel – visszatér a OneRepublic

Június 25-én ismét megtelik a Budapest Aréna energiával: a OneRepublic visszatér, hogy élőben idézze fel az elmúlt évek legfontosabb dalaival mindazt, amiért a közönség újra és újra visszatér hozzájuk.

A Foo Fighters bejelentette az európai turné állomásait – Budapest nincs közöttük

A Foo Fighters bejelentette TAKE COVER TOUR című 2026-os európai turnéját – a kontinens legnagyobb stadionjait és fesztiváljait járják végig június és július között.
Új koncertek