Menopauza

Ezt feltétlenül vigyétek magatokkal, ha mentek az Elefánt dupla koncertjeire!

2024/09/11  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

Szeptember 12-én és 13-án – immáron kétszeresen teltházas – dupla koncerttel zárja a nyarat az Elefánt zenekar a Kobuciban. Az idei utolsó önálló klubkoncertjükön úgy döntöttek, hogy az iskolakezdés apropóján gyűjtést szerveznek a rászoruló családoknak.

Fotó: sinco

Idén tavasszal jelentkezett új, SEMMI című ötödik nagylemezével az Elefánt zenekar, akik az új anyagot előbb a Budapest Parkban, majd a nyár folyamán az összes fontosabb fesztiválon és több vidéki klubban is bemutatták.

Ezt a sűrű időszakot most egy dupla telt házas koncerttel koronázzák meg a Kobuci Kertben, amelyre a jegyek mindössze órák alatt fogytak el. Ráadásul ez lesz az idei év utolsó önálló budapesti Elefánt-bulija is, szóval igazi örömünnep lesz ezen a két estén.

A srácok pedig úgy döntöttek, hogy ezeket a boldog pillanatokat szeretnék valami jóra is felhasználni, és arra buzdítják a közönséget, hogy csatlakozzanak hozzájuk: a nézők érkezéskor a merch pultnal tudják majd leadni az adományokat. A TündérPakk Közhasznú Alapítvány segítségével összegyűjtötték, mire van szüksége most az iskolakezdéskor leginkább a rászoruló gyerekeknek és családjuknak:

  • nagy alakú kockás,
  • sima,
  • vonalas füzeteket,
  • tollakat,
  • ceruzákat,
  • körzőt,
  • vonalzót,
  • írószereket,
  • iskolatáskát várnak.

A zenekar egyébként nem először kollaborál a TündérPakk Közhasznú Alapítvánnyal - korábban a rajongók kezdeményezésére plüssöket gyűjtöttek közösen gyerekeknek. A TündérPakk 2016 óta támogatja a rászoruló gyermekeket és családokat, mert hisznek benne hogy minden gyermeket megillet az egyenlő, méltó bánásmód, függetlenül attól, hogy milyen anyagi körülmények közé születik.

Az Elefánt elég pörgős időszakot zár most le ezzel a duplával és a jótékonysági akcióval, de nincs megállás: szeptember második felében Debrecenben, Kecskeméten és Pécsett is bemutatják a SEMMI-t.

Legyetek jók, ha tudtok, előre is köszönik!

 

 

Elefánt, jótékonyság, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek