Jótékonysággal zárja a fesztiválszezont a Honeybeast

2019/09/07  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

A nyári fesztiválszezon zárásaképpen szeptember 21-én a Budapest Parkban ad koncertet a Honeybeast. Az együttes az esélyegyenlőség zászlóvivőjét, a MáSzínházat támogatja a bevétel egy részével. A befolyó összegből egy előadást valósít meg a társulat, melyben fogyatékkal élő színészek is szerepelnek.

Jótékonysággal zárja a fesztiválszezont a Honeybeast

Utoljára májusban hallhattuk a fővárosban az együttest, akik nyáron többek között a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével voltak országos turnén, de az országhatárokon kívül is koncerteztek.

„Hihetetlen mennyiségű ember előtt játszottunk az elmúlt pár hónapban, jóformán meg se álltunk… Kolozsváron például tízezer ember fogadott minket. Elképesztően fárasztó és egyben feltöltő is volt ez a nyár” – meséli Bencsik-Kovács Zoltán szerző-gitáros.

A Honeybeast az Idevaló klip forgatásán ismerkedett meg a MáSzínház csapatával. A társulat közel egy évtizede egy kísérleti dráma csoportból nőtte ki magát, mára meghatározó tényezővé váltak az esélyegyenlőség területén. Az adományból Bakonyvári Krisztina rendező KépMás - Próbálom túlkiabálni magam című darabját két alkalommal eljátsszák. Az előadás során értelmi fogyatékossággal élő szereplők is bizonyítják színészi tehetségüket. A női identitás kérdését a sérültség tükrében boncolgató történetből már láthattak részletet a Honeybeast rajongói. Az Idevaló klipjében a MáSzínház színésze Demeter Orsolya az egyik főszereplő, ráadásul pont a KépMás próbáján forgott a videó.

Szeptember 21-én a Budapest Parkban ismét együtt énekelhetitek a legnagyobb Honeybeast slágereket, és egyben segíthettek a MáSzínházon.

 

 

 

Honeybeast, Budapest Park, jótékonyság

 

 

Szólj hozzá!


Permakultúrával foglalkoznak a zenekar tagjai: Terra Livre

Permakultúrával foglalkoznak a zenekar tagjai: Terra Livre

A Terra Livre csütörtökön 18 óra 30 perctől játszik a Sziget Global Village színpadán. A mostani Sziget-koncert eredetileg 2020-ban lett volna,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. október 27-én a Budapest Arénában, és – most először – 2022. szeptember 29-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad. Mindezzel Sting tavasszal elhalasztott koncertjeit ütemezték át.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

A megátkozott ember – film készül Radics Béláról

A drámaian korán meghalt magyar Jimi Hendrixről dokumentarista elemekkel gazdagított játékfilmet forgatnak – tudtuk meg a 24.hu interjújából, amelyet Klacsán Gábor rendező-társoperatőrrel készítettek.

Django Feszt a Kobuciban – Na de ki az a Django?

Az Óbudai nyár programsorozat keretein belül augusztus 14-én Django Feszt lesz a Kobuci kertben. A fesztivál méltó emléket szeretne állítani Django Reinhardt gitáros és Stephane Grappelli hegedűs zenéjének.
Új koncertek