Menopauza

Nagyon sok pénz gyűlt össze a Quimby-tagok kerámiáiból

2022/12/20  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu, MTI

A Quimby jótékonysági aukcióján az együttes tagjainak műveiért összesen 2 millió 441 ezer forintot fizettek a licitálók, akiknek az adománya a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.

Nagyon sok pénz gyűlt össze a Quimby-tagok kerámiáiból

A Quimby tagjai néhány hete egy kerámiaműhelyben egyedi dísztányérokat készítettek, amelyek közül 12 darabot bocsátottak aukcióra.

Az összegyűlt adományokkal a Vadaskert munkáját támogatják, ahol a pandémia kezdete óta a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig negyven százalékkal emelkedett. A szakemberek egy új viselkedésterápiás részleget is kialakítottak, amelynek célja, hogy hosszútávú segítséget nyújtsanak a gyerekeknek, és visszaszorítsák az önsértések számát. Az árverésen összegyűlt adományok ennek a részlegnek a működését segítik.

 

Az aukcióban részt vett alkotások itt megtekinthetők. A Quimby webshopjában pedig további kerámiatányérokra még le lehet csapni!

 

A zenekar jöttére jövőre ezeken a helyeken számítsatok:

 

Nem marad Sopron fesztivál nélkül, jön a SopronFest

 

Zorán vagy a Quimby lép fel a Művészetek Völgyében?

 

243 nap van hátra a jubileumi Fishingig – kész a program!

 

 

Quimby, jótékonysági aukció, Vadaskert Alapítvány

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek