PASO, Saiid – az esőerdőkért mozgósítanak a magyar zenészek, lehet csatlakozni!

2019/08/27  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

Az egyre-másra fellobbanó esőerdő-tüzek már mindannyiunkat – kivételek persze vannak – rémülettel töltenek el. Szumátra, Borneó, Brazília – nem telik el úgy nap, hogy ne érkezzen valami rossz hír. Ebből a távolságból elég nehéz eldönteni, hogyan lehet segíteni, melyik szervezetet érdemes támogatni. Az Index szúrta ki, hogy a Pannonia Allstars Ska Orchestra-nak van egy ötlete. Sőt, kettő is.

Paso, Saiid – az esőerdőkért mozgósítanak a magyar zenészek, lehet csatlakozni!

 

Kiemelkedő eredménnyel mozgósította rajongótáborát és barátait Süveg Márk Saiid, az egykori Akkezdet Phiai tagja – ezt már a Népszava írja. Saiid 22 óra alatt már elérte a több mint 2 millió 600 ezer forintot, a kezdeményezéshez Facebookon lehet csatlakozni.
Ezt azért is írjuk le, mert a PASO posztjában is emlegetett Somlai Dudi Júlia is ugyanennek a szervezetnek gyűjt pénzt – tehát több bejárata van a dolognak, de bármelyik jó!!! Az ő kezdeményezése már majdnem elérte az 5 millió forintot. Ha jól számolunk, akkor eddig összesen több mint 8 millió forint adományról van szó, és az összeg folyamatosan emelkedik. 
Azt pedig ismét csak az Index vette észre, hogy egy egyedi textil játékokat  – kézzel – készítő kisvállalkozás egy lajhár figurával próbál közelebb jutni az emberek szívének adakozó részéhez. Az ölelő lajhár ára 6000 HUF, mely összeg felét átutalják a posztban megjelölt szervezetnek.
A PASO egyébként most pénteken, a Kobuciban zárja a nyarat.
esőerdő, Brazília, természetvédelem, jószolgálat, adakozás, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Saiid

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek