Az Őrölt Nők Ketrece

Véssétek fel a dátumokat: június 5., július 3.!

2020/05/03  ·   Jószolgálat   ·  Labancz Andrea

Jó látni, hogy nem csak civil kezdeményezések próbálnak segíteni a zeneipar bajba jutott szereplői megsegítésére, de manapság egy magára valamit is adó nagyobb cég sem viselkedhet közönyösen. Főleg akkor, ha például békeidőben a zenészekből él...

Fotó: olitunes.com

A Bandcamp sokunknak ismerős lehet, hisz itthon is egyre több zenekarnak van saját aloldala, ahová az elkészült dalokat fel tudja tölteni, a hallgató pedig le-, mindezt jogszerűen és adott esetben pénzért. Az elsősorban független zenészeknek kitalált online zenebolt 2008-as indulása óta világszerte elnyerte a szakma és a közönség tetszését is, most pedig kihasználva a népszerűséget jótékonykodásba kezdett.

Még márciusban indult a sztori, amikor egyetlen napig az összes letöltött dal és album bevételét 100%-ban a járvány miatt megszorult zenészeknek ajánlották fel. A dolog akkor annyira sikeresnek bizonyult, hogy a cégvezetés döntése értelmében mostantól 3 hónapon keresztül lesz egy-egy kijelölt nap, amikor minden befolyt összeget erre a célra fordítanak majd.

A kijelölt dátumok közül egyről sajnos lekéstünk (május 1.), de még maradt kettő (június 5. és július 3.), amikre ráadásul a zenészek, zenekarok speciális kiadványokkal is készülnek. Hachiku például ekkor jelenteti meg Sia “Chandelier” című számának feldolgozását, mások speciális válogatásokkal, remixekkel vagy különleges pólókkal készülnek.

Böngésszetek, vásároljatok, segítsetek! Ha megtehetitek....

Forrás: nuskull.hu

Bandcamp, járvány, jótékonyság, vinyl, merch, zenemegosztó, letöltés

 

 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek