Az élő zenei piac összeomlott

2020/12/17  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A magyar zeneipar a tavalyi rekorddöntés után idén, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben várhatóan értéke 60 százalékát elveszíti, az élőzenei piac összeomlott – állapítja a ProArt Zeneipari Jelentése, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Wendy Wei fotója a Pexels oldaláról

A dokumentum kiemeli: a korlátozások miatt a könnyűzenei rendezvények száma soha nem tapasztalt mértékben visszaesett: 2019-hez képest 76,2 százalékkal kevesebb élőzenei fellépés valósult meg 2020 első nyolc hónapjában (2019-ben mintegy 39 ezer, 2020-ban csupán 9200 élő- és elektronikus zenei fellépés volt).

Az élőzene-iparág válsága legalább 40 milliárd forintos bevételkiesést jelent idén a zeneipar szereplői számára.

A csökkenés miatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 262,5 milliárd forintos összeget is elérheti. Mindez amiatt különösen elkeserítő, hogy a járvány előtti utolsó teljes évében, 2019-ben a hazai zeneipar mérete elérte a rekord értékű 73,5 milliárd forintot, ebből a hangfelvétel-iparág 21,5 milliárd, az élőzene 52-55 milliárdos értéket teremtett.

A magyar zeneipar összesített mérete 73,5 milliárd forintra volt tehető 2019-ben, ami mintegy 18 milliárd forinttal nagyobb, mint a tavalyi szabadforgalmú könyvpiac 55,5 milliárdos becsült forgalma és 45 százaléka volt a magyarországi filmgyártás által 2019-ben produkált 164,4 milliárd forintjának.

A ProArt reprezentatív lakossági felmérése alapján a legfontosabb zenehallgatási csatorna ma is hagyományos: rádiót heti rendszerességgel 82 százalék használ zenehallgatásra, míg a második helyezett YouTube-ot 67 százalék. Ugyanakkor mára az első számú zenehallgatási eszköz az okostelefon vagy tablet (68 százalék) lett. A lakosság 20 százaléka használ valamilyen streaming szolgáltatást; az előfizetéssel rendelkező közönség elérte a 400 ezer főt.

A teljes ProArt Zeneipari Jelentés 2020 a www.zeneipar.info oldalon olvasható.

 

A Music Hungary Szövetség nyílt levele a pénzügyminiszterhez

 

40 év után a vinyl bevágott a cédé elé

 

Rengeteg pénzt költöttek el a rajongók 4 nap alatt a Bandcamp-en – mind a zenészeké lett!

 

 

élő zene, gazdaság, veszteség, bakelit

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek