Benkő Lászlónak a karantén ideje alatt is szüksége lehet orvosi kezelésre

2020/03/30  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

A Ripost készített beszélgetést a 76 éves zenészlegendával, aki nem csak a kora, de betegsége miatt is fokozottan veszélyeztetett.

Fotó: Omega/FB

Ahogy arról szintén a Ripost számolt be elsőként, Benkő Lászlót két évvel ezelőtt májdaganattal operálták, majd kemoterápián esett át, alig pár hete pedig egymás után kétszer is műtétet hajtottak végre rajta, mert rosszindulatú elváltozást találtak a bal sípcsontján. Az Omega zenészének a karantén ideje alatt is bármikor szüksége lehet orvosi kezelésre, de most mégis azt tartja a legfontosabbnak, hogy megvédje magát és feleségét a koronavírustól.

„Míg más emberek elsírhatják magukat egy buszmegállóban, addig én ezt nem tehetem meg. Ha az autóban elsírnám magam, azt is mindenki látná és felismerne. Ilyen szempontból jobb itthon lenni, de másrészt viszont borzasztó, hiszen nincs, ami elterelné a figyelmemet. Próbálok nem gondolni a betegségemre, de amikor ráeszmélek, hogy pár percig nem gondoltam rá, hirtelen máris azon és a koronavírus veszélyein jár az eszem. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy szó szerint, az életem múlhat azon, hogy otthon maradok" – mondta a lapnak.

Benkő László, karantén, betegség, koronavírus-járvány

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek