Illéri igazhitűek előre! – előkerült egy '91-es Kispál-koncertfelvétel

2020/04/21  ·   Karanténban a világ   ·  mmi

Bazira irigylem azt, akinek a szomszédja azzal veri el az időt a karanténban, hogy régi felvételek között keresgél. Az enyém, a fölső, néptáncot gyakorol, a másikak, itt mellettünk meg mindenféle hangos kézi szerszámok imádatába fojtják a bezártságból fakadó frusztrációikat: ma például fát metszettek nagyfűrésszel. Néha egy-egy ág be is zuhant a teraszra.

Illéri igazhitűek előre! – előkerült egy '91-es Kispál-koncertfelvétel

Szóval, Pálinkás János (Juan) szomszédjának üzenem, hogy neki jó. Az ismerőseinek meg azért jó, mert karanténajándékot lehet kapni tőle – tehát kezd körvonalazódni, hogy aki túl akarja élni ezt a konzervdoboz-létet, maradjon a Klubrádió említett munkatársának közelében... :)

Ugyanis ő készíttette azt az 1991-es Kispál és a Borz felvételt, amely egy EFOTT-os. koncertet örökít meg. Kedves ifjabb olvasóink, igen, 1991-ben is éltek már emberek, voltak fesztiválok, létezett EFOTT is, ami akkor ráadásul még vándorfesztivál volt, s abban az évben Nyíregyháza-Sóstón táborozott le. (A mászkálás 2015-ben szűnt meg, akkor tapadt meg a fesztivál a Velencei-tónál.) A line-up szó viszont akkor még nem létezett, legalábbis nem volt kifejezett használatban, de ami a fellépőket illeti, olyan neveket találunk köztük, mint Deák Bill Gyula, Hobo Blues Band, Republic, Tátrai Band Bikini, Kormorán, Tankcsapda.

Tolnai Népújság, 1991.augusztus 30.

Ha valakit érdekel, a Nyelv és Tudomány "hasábjain" 2012-ben verselemzésnek vetették alá a Húsrágó, hídverő  című számot erről az albumról, ami valahogy így kezdődik: "...A dal szövege sok támpontot nem ad az értelmezéshez, csupán annyit, hogy a megszólított a húsrágó és a hídverő. (...) A húsrágó megrágja a húst, azaz húsevő – még az is lehet, hogy ragadozó, de még valamilyen húst pusztító parazita is lehet. Minden esetre nem lehet egy túl békés lény." LOL

A Kispál és a Borznak a fellépés pillanatában még nem volt albuma – egy kicsivel később már de: szeptember 19-én jött ki az immáron legendás Naphoz Holddal, tehát igazán még nem számítottak headlinernek, így az ebéd (vagy kései reggeli) utáni idősávban kaptak helyet: 13.00-kor nyitózenekarként léptek volna fel.

Elsőkből lesznek az utolsók: ezen a napon a nyitózenekar zárta a koncertfolyamot, mert II. János Pál éppen aznap a közeli Máriapócson celebrált szentmisét, de tényleg. A zenekarok össze-vissza érkeztek meg, mert a fél országot lezárták, igaz, Őszentségét a honvédség Mi-8PSz típusú helikoptere röpítette ide-oda...

Pályanehezítésként jött az eső, amit Lovasi is emleget a koncertfelvételen, Pálinkás János pedig leírja posztjában, hogy Lukácsnak is volt egy megrázó élménye Tankcsapda-koncert közben...

Pálinkást Jánost arra buzdítanánk, hogy folytassa a felderítést a fiókokban, a külföldi magazinok tele vannak olyan sztorikkal, hogy a már elfeledett kenyértartó leszakadt gombja mellett balra találták meg a nagyon híres zenekar elveszettnek hitt felvételét meg effélék... Amíg az újabb ajándék meglelődik, elleszünk ezzel a mostanival:

Noha már gyakorlatilag a Lovak és Kutyák hasábjain is megjelent a fenti hír, a Kispál és a Borz még nem vette észre, valaki szóljon nekik :)

Ami meg a címet illeti, arról az Egri csillagok óta tudjuk, hogy csatakiáltás és az 1993-as Ágy asztal tévé album egyik száma. Szerintünk csak a pápa miatt került a YT-os borítóképre. Viszont, kedvenc kérdezős oldalunkon valaki az alábbi mondatot dobta fel: "Hallottam valakitől, hogy a gyerek szemszínét befolyásolja az illér...". Ezen többen elgondolkodtak, míg valaki kibökte: "Illérről még életemben nem hallottam. Talán a sugártest lesz az. Ennek a latin neve corpus ciliare..." :) Ma is tanultunk valamit.

EFOTT, 1991, Kispál és a Borz, fesztivál, koncertfelvétel, Pálinkás József

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek