Menopauza

Létezik egy áthidaló megoldás a live stream és az élő koncert között: az Elefánt most bemutatja

2021/05/20  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Nem tudjuk, mikor sikerül teljesen kiiktatni az életünkből a vírust, de az online térhódításának eredményei várhatóan sokáig velünk maradnak majd. Az egyik ilyen produktum a KÖZÖNSÉGES KONCERT, amelyet az Elefánt prezentál nekünk 2021. május 24-én 20 órától.

Létezik egy áthidaló megoldás a live stream és az élő koncert között: az Elefánt most bemutatja

Tegyük a szívünkre a kezünket: a streamelt koncertek nem váltak a rajongásunk tárgyaivá, létezésüket kényszer szülte, azonban nem feltétlenül fognak teljesen eltűnni az életünkből, mint ahogy a vírust sem fogjuk belátható időn belül elfelejteni. 

Amikor a Szelaví fesztivál sajtóeseményén jártunk, belefüleltünk a zenészek beszélgetéseibe, arról folyt a szó, hogy mennyire nem "igazi" egy online koncert, mennyire nem tudtak mit kezdeni a közönség nélküli léttel. Induljunk ki abból, hogy hogy  a jövőben is támadnak majd korlátozó tényezők – az elmúlt egy év megtanított minket arra, hogy mindennel számoljunk, mindennel IS. Mi lesz akkor, továbbra is a képernyőnek élünk – ki-ki a maga oldalán, átjárás nélkül?

A mostnai koncert szervezői azt találták ki, hogy a Cisco System Webex Meetings elnevezésű szolgáltatását adaptálják a zene világára. Ez egy olyan hibrid koncert lesz, ahol a stúdióban berendezett színpadot kivetítők veszik körbe, ezekre a kivetítőkre pedig élőben bejelentkezhetnek a rajongók (akárcsak egy Zoom vagy Teams meetingen), s ugyanúgy – pontosabban majdnem ugyanúgy –, mint egy élő koncerten, beszélgethetnek a zenekar tagjaival, kiabálhatnak, tapsolhatnak –  és a zenekar is tud hozzájuk szólni. Nincs létszámhatár: a kivetítőkre bejelentkezőket a vizuáltechnikus folyamatosan "pörgeti", így mindenki kikerül s láthatja magát a zenekar mögött.

A koncert fizetős – de kétfajta jegytípus lesz. Az egyik a fent említett interaktív jegyes résztvevő: aki ezt a megoldást választja, annak kötelező bekapcsolni a kameráját, hiszen ez adja meg a koncert arculatát. A másik pedig egy hagyományos stream-jegy: aki nem akarja, természetesen nem jelenik meg a zenekart körülvevő kivetítőn, persze, így nem tud "beleszólni" a koncertbe sem.

A főszereplő az Elefánt zenekar lesz.

„Az elsők között voltunk, akik tavaly lemondták a koncertjeiket, mert fontos volt, hogy biztonságba tudjuk a közönséget és magunkat” – mondja Kovács Zoltán, a zenekar billentyűse. „Felelősséggel tartozunk egymásért, bár nagyon nehéz volt az elmúlt időszak koncertek nélkül, de tulajdonképpen ez a gondoskodás hozta létre a Közönséges Koncert ötletét. Tudjuk, hogy ez a koncert csak részben oldja meg azt, hogy újra a közönségünkkel lehessünk, de amíg nem állhatunk teljes biztonsággal színpadra, ezt találjuk a legjobb megoldásnak. Bár sejtjük, hogy a rajongók már nagyon szeretnének kiszabadulni, de mi nagyon hiszünk abban, hogy megértik azt, hogy erre a formátumra nagy szükség van, és együtt sikerre vihetjük."

Már nem számoljuk, hányszor írtuk le, hogy a zeneipar (is) padlóra került. Ezen cikk megírásának pillanatában még csak egy ígéret van, hogy indulhatnak majd a koncertek, de halvány segédfogalma sincs senkinek, hogy ez az indulás egészen pontosan mit takar majd. Egy efféle hibrid koncert a jövőben egyfajta megoldást jelenthet arra, hogy ne kerüljön a szakma ismét gödörbe. Egyébként is, ha Elton Johnak megfelelt, nekünk miért ne lenne jó? :)

Továbbra is mélyen hiszünk abban, hogy az élő zene főnixként támad fel a hamvaiból, de azért a fellángolási mellett nem árt, ha némi puskaport szárazon tartunk.

 

 

Elefánt, live stream, közönséges koncert, Cisco System, Webex Meetings

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek