Megint jőnek, csöpögtetnek: Merkely szerint novemberben jön a 2. hullám

2020/07/16  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Egyszer már mondta, hogy a 2. hullám novemberben jön, vagy szeptemberben, esetleg nyáron, aztán most megint novemberben. Napról napra változik a helyzet. Ez mindenkinek nehéz ügy.

Megint jőnek, csöpögtetnek: Merkely szerint novemberben jön a 2. hullám
Megint jőnek, csöpögtetnek: Merkely szerint novemberben jön a 2. hullám

A mai állás:

"Vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra" – közölte egy rádióműsorban. Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre – mint amilyet a koronavírus is okoz  – jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek. Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban – fűzte hozzá.

Ősszel ez a helyzet megváltozik – közölte –, arra számít, hogy november környékén ismét megemelkednek az esetszámok. Nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina ekkorra elkészüljön – vélekedett a SOTE rektora. 

Szerinte egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek része lehet a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása. Azt tervezik, hogy október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot. Merkely kitért arra is, mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából.

Hozzátennénk, tegnap újabb 16 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4279 főre nőtt az igazoltan fertőzöttek száma Magyarországon – olvasható a koronavírusról tájékoztató kormányzati oldalon.

 

 

Merkely Béla, koronavírus-járvány, covid-19, maszk, 2.hullám

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek