Ebből dalt kell csinálni – egy évig készült a Tankcsapda új száma

2023/06/24  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Kilenc hónap után új dallal és videóklippel jelentkezett a Tankcsapda. Az ’Ez a nap az a nap’ a végleges hangzását és szövegét, sőt még a címét is több mint egy év után nyerte el.

Fotó: Nagyházu Dávid

Az elmúlt egy évben azért nem csak ennyi történt a Tankcsapdával, három turné alatt, több mint 100 koncertet adtak, Magyarország mellett többek közt 14 európai városban is. Az új dal megszületésének alapját is egy ilyen utazás adta, erre így emlékezett vissza a zenekar frontembere:

„Egy-egy új dal vagy lemez megjelenésekor sokszor elhangzó kérdés, hogy mi adja az ihletet. Az ’Ez a nap az a nap’ is jó példa arra, hogy az ötlet bárhonnan jöhet. Ennek a dalnak az alap lüktetését, a versszakok alatt hallható fő zenei motívumot például egy eléggé leharcolt, a szemerkélő esőben jobbra-balra mozogva nyikorgó ablaktörlő lapát adta, és már az első pillanatban egyértelmű volt, hogy ez a riff annyira ’húzós’, olyan a lüktetése, hogy nincs mese, ebből dalt kell csinálni” – mondta Lukács László.

„Ami a szöveget illeti, az pedig egy nagyon személyes, részben a Tankcsapda múltjára visszautaló részben pedig a mai világ szélsőségeire, kettősségeire reflektáló ’önvallomás’. Mindenkinek vannak nehéz élethelyzetei, akár az iskolában, a munkahelyen vagy a magánéletében, amikor úgy érzi, hogy itt az ideje, hogy lépjen egy nagyot. Ezt az érzést járja körül a szöveg, és jelenthet megerősítést bárki számára, aki úgy érzi, hogy változtatnia kell, hogy igen: „Én is meg tudom tenni, ha akarom”!’ – tette hozzá.

A Tankok természetesen végigturnézzák a nyári fesztiválokat, az új dalt élőben először június 30-án a Budapest Parkban hallhatja a közönség.

Tankcsapda

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek