Menopauza

Görög Zita a Zanzibar új klipjének főszereplője

2020/01/30  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A mérgező emberi kapcsolatok elengedéséről szól a 21 éves Zanzibar legújabb dala, amely már a zenekar egy érettebb, komolyabb arcát hivatott bemutatni.  

Görög Zita a főszereplő a Zanzibar új klipjében

A Mihaszna Filmmel készített videó egyik főszereplője Görög Zita, aki régóta figyelemmel kíséri a zenekar munkásságát.

A Zanzibar zenéje számomra is megkerülhetetlen volt, mindig is szeretettem a stílusukat, Rita személyiségéről és pozitivitásáról nem is beszélve. Nagy örömmel vállaltam el, hogy részt veszek a klipben, és nem is csalódtam: az egy napos forgatás minden pillanatát élveztem, a profi csapatnak köszönhetően pedig úgy hoztuk ki a maximumot a lehetőségekből, hogy közben végig megmaradt a felszabadult, jó hangulat a téma komolysága ellenére is” – mesélte.

„Így 40 évesen már igazi szakértője vagyok az elengedésnek, és bár lelkileg egyre nehezebb eljutni erre a pontra, a cselekvés és megkönnyebbülés sokkal gyorsabban jön. Azt hiszem ez az egyetlen olyan pont az életünkben ahol a negatív és pozitív érzések egyszerre jelennek meg, ahogy az a videóban is látszik. És talán a mérgező kapcsolatok lezárása felkészít minket arra, hogy kezelni tudjuk a jó változásokat is – esetemben például azt, amikor a gyerekeimet kell majd elengednem. Szerencsére, erre még néhány évig nem kell gondolnom.”

A zenekar történetében először fordul elő, hogy a dal szövegileg és zenei alapját tekintve is teljes mértékben az énekesnő, Terecskei Rita szerzeménye:

“Hosszú út áll mögöttünk, ahogy a régi rajongóink, úgy mi is felnőttünk, mindeközben pedig sikerült egy fiatalabb közönséggel is megtalálni a hangot, akik szívesen járnak a koncertjeinkre. A szövegeket és a zenénket is ez a kettősség jellemzi, ez a dal is egy mélyebb, elgondolkodtatóbb témát dolgoz fel, egy kicsit maibb, korszerűbb hangzásvilággal. Persze ez nem azt jelenti, hogy átváltunk valami nyugisabb vonalra, az egyedi Zanzibar stílus megmarad, de a megszólalás kicsit frissebb lesz” – mesélte, és azt is elárulta, hogy az Eltévedtél nagyon rövid idő alatt, egy reggeli kávézás alatt született.

Nézzük, milyen volt az a kávé! :)

 

Zanzibar, Terecskei Rita, klip, Görög Zita

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek