Majdnem jöttek a Kolorádóra – itt a black midi új klipje

2021/08/11  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A korábbi telt házas, Dürer Kertes koncertjük után feltehetően jelentős rajongóbázis várta a következő alkalmat, amit a hétvégi (08.11-14.) Kolorádó fesztiválos fellépés jelentett volna. De nem jönnek.

Majdnem jöttek a Kolorádóra – itt a black midi új klipje

A fesztivál közleménye szerint a londoni együttes tagjai közül többen nem kapták még meg minden oltásukat, hazatérésükkor karantén várná őket – ezt pedig sajnos nem vállalják be. 

A vírus más pontokon is megszaggatta a már kialakult line-upot: ahogy írták, a Giant Swan fellépését az Egyesült Királyság víruspolitikája és az egyik tag megbetegedése lehetetlenítette el, a The Horrorist pedig személyes okokból döntött úgy, hogy nem játszik a fesztiválon (és máshol sem egy jó darabig). Helyettük jön az izlandi Bjarki, illetve a bécsi-brit Codex Empire, a black midinek még nincs meg a helyettese.

Ez azonban senkit sem kedvetlenített el, mert úgy tűnik, hogy idén a fesztivál valamennyi napján kitehetik a megtelt táblát. A bérletek már elfogytak, először a táborjegyek is, de aztán abból még fellőttek párat – limitált mennyiségben.

Szóval, a black midi sajnálhatja, hogy kihagyja a Kolorádót, arról nincs hír, hogy az európai turné többi állomásával mi van, arról viszont kaptunk egy levelet, hogy kiadták az új klipjüket, amelynek a címe azért nem annyira aktuális :)

A formáció tavasszal jelentette meg "Cavalcade" című lemezét, melyet a Pitchfork "az őrjítő bonyolultság avant-rock labirintusaként" írt le, és amely máris számtalan "2021 (eddigi) legjobb albumai" listán bebetonozta magát, hála a rajongók és a kritikusok szeretetének. A banda most egy új single-lel jelentkezik, ami eddig csupán a "Cavalcade" japán CD kiadásának bónusz trackjeként volt elérhető.

 

 

 

Kolorádó fesztivál, 2021 nyár, black midi

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek