Mi szólt közbe, hogy 37 év alatt a Csík zenekar nem készített egyetlen klipet sem?

2025/09/30  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Hogy lehet, hogy csaknem negyven év alatt soha nem forgatott klipet a Csík Zenekar? Úgy, hogy eddig megelégedtek a koncert- és stúdiófelvételekkel. Most azonban A Közbeszólt az ég című dalhoz elkészült az első „igazi” videó, amely a nyolcvanas évek kultfilmjeinek világát idézi meg.

Fotó: Lajtos István

Az Őze Áron, Auksz Éva és a zenekari tagok szereplésével leforgatott kisfilm egy befőttgyárban játszódik, ahol a cég átalakulásának sajtótájékoztatóját a vezető, Kovács Úr szemszögéből élhetjük át.

A Csík Zenekar hazánk egyik legnépszerűbb együtteseként a magyar népzenét ötvözi a kortárs zenei irányzatokkal, miközben tisztelettel őrzi a hagyományokat. 2025 a zenekar számára egyfajta korszakhatár, ugyanis a megújulás és a fiatal közönség megszólítása reményében Gál Tibor népzenész lett a csapat új énekes-prímása, miután Csík János 2024-ben kilépett az általa 1988-ban alapított zenekarból.

Újabb mérföldkő az is, hogy a Közbeszólt az ég című dalhoz elkészítették az együttes első filmes videóklipjét.

„Jó pár évvel ezelőtt Lovasi András barátom az éppen akkor körvonalazódó új szólólemezére kért tőlem egy dalt, amit én pár nap alatt meg is írtam. Szöveg persze nem volt hozzá, hiszen ez András dolga volt. Aztán az a lemez valahogy nem akart elkészülni, nekem viszont nagyon sokszor eszembe jutott a dal. Így történt, hogy az akkori élethelyzetemből adódó téma egyszer csak megszülte a saját szövegemet, és elkészült a “Közbeszólt az ég”. A dolog érdekessége, hogy 2019-ben András mégiscsak felvette a saját változatát “Élnek tőlem távol bátor álmok…” kezdetű szöveggel, Féreg címmel. Így tehát már két változata is létezik a dalnak. S bár nem igazán hasonlítanak egymásra, szerintem pont ettől szép és izgalmas ez a muzsika. Mindenkinek mást ad” – emeli ki Szabó Attila a dal szövegírója és zeneszerzője.

A klip kiindulópontja, hogy a Kovács és Társa Befőttgyár új nevet kap: mostantól egyszerűen csak Kovács Befőtt.

„Amikor meghallgattam a számot egyből az Egészséges Erotika, meg Emir Kusturica jutottak az eszembe, egy kis romantikus abszurdért kiáltott a dal. Így született meg a Kovács és Társa Befőttgyár ötlete, ahol Kovácstól időközben elválik a társa, így marad csak simán Kovács Befőtt. A bandának nagyon tetszett a koncepció, imádták a nyolcvanas évekbeli hangulatot is. Megszerezték főszereplőnek a csodás Őze Áront. A klipet végül együtt írtuk és rendeztük Hajmási Péterrel, az operatőr, Kiszler Dani ötletére pedig 16 és 8 milliméteres filmre forgattuk az egészet” – meséli Fazakas Lőrinc, rendező.

A klip forgatása az egész zenekarnak kivételes élmény volt.

„Még mindig hihetetlen, hogy a zenekarban lehetek 20 évesen, nagyon sokat tanulhattam a kicsit több mint 1 év alatt. Sok koncerten muzsikálhattam velük az elmúlt időben, és részese lehettem a zenekar első videóklipjének, ami szerintem nagyon ötletes, vicces és egyben elgondolkodtató lett” – meséli a csapat legfiatalabb tagja Gál Tibor.

2026. január 4-én a Csík Zenekar újévköszöntő koncertet tart a Kongresszusi Központban, ahol nemcsak az új évet ünneplik, hanem azt is, hogy 20 éve kezdtek el népzenei köntösbe bújtatni könnyűzenei slágereket. Az esten olyan vendégek lépnek színpadra, mint Bagossy Norbi, Lábas Viki, Lovasi András, Kiss Tibi, és természetesen a Közbeszólt az ég is fel fog csendülni...

Csík zenekar

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek