Az Őrölt Nők Ketrece

Neked is van visszatérő álmod?

2021/03/18  ·   Klippremier   ·  koncert.hu, MTI

Ed Morris író-rendezőnek biztos van, mert "How to Stop a Recurring Dream" címmel készített filmet.. A decemberi filmfesztiválokon már bizonyított alkotás főszereplője a népszerű "Bridgerton" című sorozat Marina Thompsonja, vagyis Ruby Barker.

Neked is van visszatérő álmod?

De minket nem is ez érdekel a törénetben, hanem az, hogy a film zenéjét az afro-soul-pop híres ikerpárja, az Ibeyi készítette.

Az Ibeyi 2014-ben dolgozott először Ed Morrisszal, aki akkoriban az ikrek első videoklipjét rendezte a "River" című dalukhoz. Ezt követte még két kooperáció a lányok debütalbumának "Ghosts" című trackjénél és az "Ash" című lemez "Deathless" című slágerének videóklipjénél. Morris filmzenéjében helyet kapott  két korábbi szerzeményük, az "I Carried This for Years", és a "Waves", valamint az Ibeyi legújabb dala:



Az Ibeyi Naomi és Lisa-Kaindé Díaz formációja. Az ikerlányok jelenleg harmadik albumokon munkálkodnak, mely a 2017-es "Ash"-t követi a sorban, amin közreműködött többek között Michelle Obama, Kamasi Washington és Meshell Ndegeocello is. Legelső, 2015-ös lemezük pedig elnyerte Beyoncé, Alvin Ailey, JR és a Chanel tetszését is.

A plakátján is látszik, mennyi elismerést kapott a film, ha valaki megnézné, a képre kattintva eléri.

 

 

Ibeyi, filmzene, Ed Morris, ikrek

 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek