Nem csak a Coldplay, a noÁR is felemelte a hangját

2019/11/22  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A noÁR régi adósságunk, már korábban is szerettünk volna írni róluk, tudjátok, ők azok, akik demonstratíve lemondták a voltos fellépésüket a nyáron. Most új klippel jöttek ki, amelyben a klímaváltozást próbálják kiemelni a szlogenek harcából.

Nem csak a Coldplay, a noÁR is felemelte a hangját

Molnár Áron a színészi karrierje – játszott többek között A Viszkis, a Memo című filmekben, az Aranyélet, a Tóth János és A mi kis falunk című televíziós sorozatban – mellett létrehozta a noÁr projektet: rap számokat ír olyan kérdésekről, amelyek bántják az igazságérzetét és amelyekért tenni akar.

"Sokan kérdezik, miért most kezdtem bele a noÁrba, de amit nem látnak, hogy ez egy folyamat volt. Néztem a híreket, láttam az eseményeket és egyszer csak betelt a pohár. Bántotta az igazságérzetemet a kialakult helyzet és egyértelműen éreztem, ez így nem mehet tovább, tennem kell valamit." (Forrás: PS Magazin)

Áprilisban Molnár Piroska, Dés László, Szulák Andrea, László Zsolt és még sok-sok ismert hazai művész, kulturális szereplő és civil szerepel a noÁR klipjében, amelyben gyakorlatilag megfogalmazta a formáció ars poetica-jat:

"Nevem anagrammája, de a noÁr nem csak én vagyok.
Bárki lehet a tagja, kinek szemében tűz ragyog."

 

Tegnap közzétett videójában a klímavédelem mellett áll ki – szóval, nem csak a Coldplay gondolja úgy a zenészek közül, hogy ideje tenni valamit. A szöveg magáért beszél, ami meg a képet illeti: egy rappernek elég lenne kiállni egy vakolatát vesztett téglafal elé, mindezt felvenni egyetlen kamerával (telefonnal?) – a noÁr azonban komoly energiát és időt fektetett abba, hogy a mondanivalót a megfelelő módon (pl. Magyarország legjobb hiphop csapatával forgattak.) juttassa el, nem csak a rajongóihoz, mindenkihez. Mindeközben még a szemetet is összeszedték...

Élőben november 29-én a IV. Globális Klímasztrájkon!

A videó alatti kommentek többsége támogató, persze, akad, akinek nem jön be... Idéznénk egyet, az előbbiek közül, mégpedig azért, mert ha csak annyit elér ez a kisfilm, hogy egy-egy ember elgondolkozzon, már jó, ha meg többen, sőt: mindenki, még jobb.

"...És nem nem azt mondom, hogy nincs értelme a figyelem felkeltésnek és annak, hogy a csapból is ez folyik, mert örülök neki, hiszen szükség van rá. De így, hogy látom az embert is aki elmegy szemetet szedni, de azért télen 25 °C - re fűti a lakását míg nyáron 19 °C - re hűti, kezd kicsit szánalmassá válni. Ennek az egésznek mesének a lényege annyi, hogy tök jó, hogy mondod, hogy tegyenek érte az emberek, de mondani egyszerű és én is meg tudom tenni, vagy bárki és teszik is. Tenni azt már nehezebb, de annak értelme is van. Mi is a családdal idén elkezdtük vissza fogni az eldobható műanyag használatunkat, most sincsen 20 °C - nál melegebb a házban, és nyáron se volt bekapcsolva a klíma, talán a ventilátor, de ez sem elég és mi is dolgozunk azon, hogy minél többet tudjunk tenni az ügy érdekében. Szóval remélem ha ezt olvasod, akkor rájössz, hogy nem szabad megállni ott, hogy elmész szemetet szedni 1-szer 2-szer, mert azzal nem érsz el semmit, az életmódodon kell változtatni. Ha senki nem vesz palackozott vizet akkor nem fogják gyártani..."

A noÁr egyébként azt írja a FB-on, hogy kaptak már videókat arról, ahogy gyerekek reppelik az iskolában az új számot.

noÁR, Molnár Áron, rap, klímavdelem, új klip, levegőt

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek