Szeptemberi nők – Lóci Csoóri Sándor-verset játszik

2023/09/21  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Csoóri Sándor Szeptemberi nők című versének zenés feldolgozásával jelentkezett a Lóci játszik.

Szeptemberi nők – Csoóri Sándor-verset zenésített meg Csorba Lóci

Vecsei H. Miklós a Művészetek Völgye előtt kért fel tizenkét általa kedvelt előadót, hogy írjanak dalt Csoóri Sándor egy-egy verséhez, idézetéhez, gondolatához. Az elkészült alkotásokat aztán beszélgetések kíséretében adták elő a fesztivál tizenkét napján, és így született meg Csorba Lóci átirata is a Szeptemberi nők című vershez.

„Sokáig keresgéltem a versek között, és végül azért is választottam ezt, mert nagyon refrénszerűen indul. Egy lócis sort írtam csak hozzá, de szerintem szépen belesimult az is. Még nem zenésítettem meg verset, és azt gondoltam, hogy így intimebb, egyszerűbb, kicsit lecsupaszított lesz. A hangszerelés is valós lett, akusztikus gitárt, guitalelét, xilofont, csörgődobot használtam – ezek mind itt vannak a családi bölcsinkben –, egyedül játszottam rajtuk, és még egy jó kis nagybőgőszerű hangot is sikerült elővarázsolnom. A keverésnél is letisztultságra törekedtünk: cél volt, hogy jól érthető legyen a szöveg, közel legyen az ének, mintha valaki csak leülne melléd és eljátszaná neked ezt a verset" – mondta el Lóci, aki egyedül dolgozott a dalon.
 
Mivel a zenekarnak is nagyon tetszett a vers és az elkészült dal, úgy döntöttek, hogy ki is adják, és ha már Szeptemberi nők, akkor ebben a hónapban.


 
A kiadvány borítójául szolgáló linómetszetet Tamás Iván nagyjából tíz évvel ezelőtt mutatta meg, barátjának, Lócinak: „Akkor megkérdeztem, hogy nekem adja-e. Mondta, hogy nincs még kész, csak egy próbanyomat, de mivel nekem pont így tetszett, hazavittem. Azóta minden albérletben kint volt, ahol laktam, és amikor gondolkodtam, mi legyen a Szeptemberi nők borítója, egyszer csak beugrott ez a tízéves alkotás, ami így megtalálta a helyét a Lóci játszik-univerzumban is."

Csorba Lóci, Csoóri Sándor, vers

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek