Szerdán meglett az első dal, amely elérte a 3 milliárd streamet a Spotify-on

2021/12/23  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Szerdán Ed Sheeran "Shape of You" című dala – harmadik stúdióalbumának, a ÷ (Divide) első kislemeze – lett az első dal, amely elérte a hárommilliárd streamelést a Spotify-on – írja a Variety.

Fotó: Ed Sheeran/FB

Bár a több mint egymilliárd streamet elérő dalok nem olyan ritkák – a Spotify "Billions Club" lejátszási listáján több mint 190 dal szerepel, köztük több Sheerantől is –, ez a négy évvel ezelőtti dal lett az első hárommilliárdos – számolt be a lap.

Azt már a Mirror írta meg, hogy a zenész turnézásból származó bevétele 70 millió fontról 600 font alá csökkent a tavalyi zárlat alatt. A 30 éves énekes minden idők legnagyobb bevételt hozó turnéját érte el a 2017 és 2019 közötti a Divide lemezbemutatójával – amelyen olyan számok vannak, mint a fenti és például a a Galway Girl. Úgy tudni, hogy több mint 630 millió fontot hozott a konyhára a turné, és a hírek szerint ebben az időszakban a Grammy-díjas énekes naponta majdnem 200 ezer fontot keresett az élő koncertekből. Ez a bevételi forrás azonban állítólag a Covid-19 járvány első 12 hónapjában meredeken zuhant, az énekes-dalszerző ekkor a hírek szerint 1,62 fontot keresett egy nap alatt.

A lap nem említi azt a tényt, hogy a zenész a komoly bevétel mellett komoly kihívást is jelentő turné után 2019 végén maga döntött úgy, másfél évre kiszáll az élőzenés megjelenésekből, sőt, egy darabig hírét sem halljuk. Azért nem hagyta el teljesen a stúdiót, de közben megszületett a kislánya, és úgy hírlik, a családot most is mindenek elé helyezi, mert a Noizz értesülése szerint a 30 éves énekesnek a közelgő Mathematics turnéja lesz az utolsó stadionkörútja, aztán újra szünetet tart, hogy a családjával lehessen.

Ez a visszavonulási sem fogja a földhöz vágni, mert ahogy már megírtuk, ő az Egyesült Királyság leggazdagabb fiatal zenésze.

Elton Johnnal közös karácsonyi dala szárnyal a zenemegosztókon, de Sheeran nem dől hátra: a legeslegújabb alkotását december 24-re ígéri, ez lesz a Peru című dal..

 

 

Ed Sheeran, Shape of You, Spotify

 

 

Szólj hozzá!


Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Ska Jam a Kobuciban – Ladánybene 27 lemezbemutatóval

A zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalait még sosem rögzítették profi körülmények között, eljött ennek is az ideje: Menekülés címmel megjelent a Ladánybene 27 albuma. Május 9-én a Kobuci Kertben közel négy évtized után – több korabeli zenésztárs közreműködésével – élőben is újra hallhatók lesznek az egykori...

Bor, mámor, Kovacs – Jazzy fesztivál májusban

A felsorolás végződhetne úgy is, hogy MATT BIANCO vagy IZO FITZROY, de, bocs, nekünk a 2016-os szigetes fellépése óta KOVACS az isten(nő) :)
Új koncertek
Alpárfeszt
Alpárfeszt
Kiskunfélegyháza 
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...