Új videoklippel jelentkezett a maszkos Tha Shudras

2019/06/19  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A maszkos előadásmódjáról közismert Tha Shudras zenekar új videoklippel rukkolt elő.

Szereplők: Lakatos Loretta

A Tha Shudras tulajdonképpen egy zenekari performansz.

Szegeden alakultak 2010-ben, országos népszerűséget a 2014-es év hozott: az X-Faktor legjobb zenekarának 9 élő adáson keresztül drukkolhatott a nagyérdemű. Még ebben az évben megnyerték a Dobbantó tehetségkutatót, a Nemzeti Kulturális Alap pedig az egyedi hangszerelésért és a táncolható elektronikus pop-funky-rock fúziós stílusért díjazta a formációt.

Az első, Revived (2015) című nagylemezt, amelyen két dalban Tóth Gabi is közreműködött, hamarosan újabb felvétel követett – a Tüzet hozzál, Békét szíts (2016) magyar nyelvű album a Cseh Tamás Program (ma Hangfoglaló program) támogatásával jelent meg.

A formáció kísérletező kedve olyan dalokkal színesítette az elmúlt években a magyar popzenei palettát, mint a Dare to love yourself, a Napfény, vagy a nemrégiben napvilágot látott Play my game.

2018 sűrű év volt a zenekar életében, hiszen saját dalaik mellett olyan featuring produkciók láttak napvilágot, mint a Tiradidá a Roma Soul zenekarral, vagy az Éberkór a Sör És Fű formációval. Az Arany János emlékév keretein kiadott válogatáslemezre A Lejtőn c. dal, a Gulyas K.R.E.M. MixTape albumra pedig a Fáraszt került fel.

A mostani, új dal, a Misbehave egy forró vallomás a férfi vágyódásáról, ahogyan képtelen ellenállni szerelmének –  még azon az áron is, hogy esetlegesen manipuláció áldozata lesz...

 

Tha Shudras, NKA, Hangfoglaló, új klip

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek