A Demjén-koncert zenész-szemmel

Demjén Ferencet már apró korom óta ismerem, hiszen mindig a Sláger rádió szólt nálunk. Itthon, autóban, de még 1998-ban, a Balatoni Sláger Roadshown is. Itt láthattam-hallhattam életemben először. Egy étteremben ebédelt a zenész kollégáival, én pedig félénken, egy képeslapot szorongatva kértem tőle autogramot. Kedvesen odahívott, átadtam neki a tollal együtt, és mosolyogva aláírta. Ezután színpadra lépett, és én büszkén énekeltem vele a Sajtból van a Holdat meg a Szabadság vándorait. 9 évesen. Szerettem. Rajongtam-e érte? Ezt túlzás lenne mondani, de a hangja, a dalszövegei és az egész Demjén-kultusz most, 20 évvel később nyert számomra értelmet.

Mert mára rajongó lettem. Felnőtt fejjel újra hallani ezeket a dalokat, tele üzenettel, olyan mondanivalóval, amit ma már nem nagyon hallunk a magyar pop-rock piacon, de még alternatív körökben sem. Nem a popslágereire gondolok. A balladákra.

Az óévi arénás koncerten rengeteg ilyen elhangzott. Nem csak a slágerek. A közönség tombolt. Egy emberként énekeltek már a hangulatkeltő Dj Dominique retró összeállítására is. A küzdőtér álló-szektoros volt. Elől a „csendesebb” közönség foglalt helyet, hátul a hangosító pult mögött pedig tánctérré változott a nézőtér. Frenetikus volt. Élő zenekar, ledfalas háttér, fenn-középen, a színpad fölött óriás ovális lézercsarnok, okoslámpákkal. Oldalt két hatalmas kör alakú led-ablak, amely a főszereplőt hivatott mutatni közelebbről. Közben összefutottam Rosenberger Ádám barátunkkal – aki az én szeretve tisztelt hangmérnököm és hangtechnikusom is többek között. Ő is részt vett a koncert technikai stábja munkájában.

– Hú, ha meghalljátok! Mintha stúdióból szólna!

– De, ugye, semmi playback? (Vicc volt...)

–  Dehogyis! Nagyon rendben van!

És bizony így is volt. Rendben volt. Korrekt volt. A zenekar szenzációs hangulatot teremtett. Professzionális muzsikálás, egység, örömzene.

Demjén Ferenc egyszerű öltözetben – és persze napszemüvegben – érkezett. Lazán, ahogy szokott. És ahogy kinyitotta a száját, mindenki sikított. Nem egyszer érzékenyültem el. Amikor egy emberként harsogják veled a Honfoglalás zenéjét. A dalodat.

2,5 óra. Teljesen élő hangzással. Vendégelőadónak a Bikini frontemberét, D. Nagy Lajost hívta meg. Három dalt énekelt, egyet Demjénnel. Remek összhanggal és hangulattal turbózták fel a nagyérdeműt. Lekötött és felemelt. És ismét biztossá tette számomra, hogy mekkora kincseink vannak. Büszke vagyok rá, hogy itt élhetek. És ha egyszer máshová is sodorna a szél, mindig ez lesz az otthonom.

Élő legendát láthattam viszont 20 év után. Még messziről is azt éreztem, amit anno az a 9 éves kisfiú Balatonfüreden. Izgatottságot. És büszkeséget. Köszönjük, Rózsi. Csodálatos este volt!