Szécsi Pál 80

A Keep Floyding Aquincumban

2019/05/12  ·   Koncertbeszámoló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

Nemrégiben voltam már Keep Floyding koncerten az A38 hajón. Nem volt rossz, sőt, de komoly hátast nem dobtam akkor tőle. Leginkább a dilemmám volt nagy, hogy voltaképpen és mindösszesen hogyan is értékeljek egy tribute vagy cover zenekart, amelyik tisztességesen és böcsülettel eljátssza az előd zenéit és pont.

Fotó: Papp József / LFS

Ez a dilemma akkor is dilemma volt, ha a tisztességesen és böcsülettel eljátszás nagyon nem kis dolog egy olyan előd esetén, mint a Pink Floyd. A pár hónappal ezelőtti dilemmázásomat itt olvashatod.

Az A38 után, minden elismerésem, kalaplevevésem ellenére nem volt fene nagy késztetésem, hogy a közeljövőben újra mástól hallgassak Pink Floydot. Aztán jött a hír, hogy a Keep Floydingnak sikerült tető alá hoznia egy nagyon érdekes koncerthelyszínt: az óbudai Aquincum kis Amfiteatrumjában. S a tervek szerint mi mást is adnának elő, mint a Pink Floyd híres pompeii-i koncertjét. Annyi, de nagyon lényeges különbséggel, hogy a Keep Floyding közönséget is beenged a koncertre. Ami a Pink Floyd esetében nagyon tudatosan nem így volt, hiszen a pompeii-i koncertet alapvetően filmre tervezte meg Adrian Maben rendező, mintegy válaszul a Woodstockról készült filmre, amelyben az előadók és a nézők szerepeltetése majdnem azonos arányban történt.

Na most Pompei messze van Magyarországtól, a Keep Floyding közönsége kis eséllyel kelne útra Olaszországba egy koncert végett, ezért az együttes gondolt egy nagyot, és úgy döntött, ha van hazánkban a Pink Floydnak alteregoja, miért ne lehetne Pompeii-nek, amikor simán adja magát a dolog, hogy van. Óbudán kettő is. Amikor először hallottam a koncert tervéről, én kapásból a Pacsirtamező utca végén levő, nagy Amfiteátrumra gondoltam, az impozánsabb méretei miatt. Nem tudom, hogyan zajlott, milyen szempontok alapján a szervezés, de Goldschmidt Gábor, az együttes gitáros énekese egy interjúban kiemelte az aquincumi kis aréna jó akusztikáját. Csak zárójelben teszem hozzá, szerintem alábecsülték az érdeklődők számát is, mert a színpadról való, érthetetlenül szűkszavú kommunikációk egyike éppen arról szólt, hogy milyen csodálatos, hogy ennyien eljöttünk. Viszont hely még bőven volt az Amfiteátrumban. Ellenben a koncertszervezők azt kommunikálták a koncert előtt, hogy már minden jegy elfogyott.

S eszerint nem csupán bennem volt plusz érdeklődés eziránt a koncert iránt, hanem valamit nagyon elkapott a koncert-ötlettel  Keep Floyding. Mert volt ennek Amfteátrum-ideának egy olyan kis előre csettintős zamata. Talán a Pink Floyd-Keep Floyding, Pompei-Aquincum kettős párhuzama. Részemről az is, hogy gyerekkorom óta óbudai lokálpatrióta vagyok. Nem tudom. De ahogy véletlenül belehallgattam egy-két beszélgetésbe, úgy tűnt ez a zamat nem csupán az én prekoncepcióimban létezik. Külön szimpatikus érdekesség volt, hogy a zenekar közzétett egy koncerthelyszín-használati utasítást: hol is van, aki tud, hozzon ülőpárnát, sör, üdítő lesz, stb.

A program

A hét órára meghirdetett koncert nem bimbam-pontosan hétkor kezdődött, de nem csúszott sokat a zenekar. Minden különösebb faxni nélkül, szépen, komótosan belefogtak az Echos part 1 tételbe. Aki nem figyelt eléggé, szinte észre sem vette, hogy elkezdődött a koncert. Pedig elkezdődött. Nagyon!

Még világos volt, a pompei-i koncert anyagát sötétedés előtt hallgathattuk végig, egy szám, a Mademoiselle Nobs kivételével. S akkor megint egy érdekesség, szigorúan a tényszerűség érdekében – és a Keep Floyding dicséretére. Az előző nap végighallgattam a Pink Floyd eredetijét. Szerelmetesfeleségtársam ott ült mellettem, és felhúzta a szemöldökét:
– Ez lesz a koncerten is?
Ami lefordítva annyit tesz, ez marha elvont, tutira nem fogja a koncerten élvezni.
És az történt, hogy az előző napi felhúzott szemöldöke ellenére a koncert közben, még a pompeii-i rész alatt így szólt: 
– Ez ugyanaz, mint amit tegnap hallgattál? Így nagyon jó!
Vagyis az történt, hogy a Pink Floyd nem tetszett neki, a Keep Floyding viszont igen. Úgy gondolom, sokatmondó.

A Moon után a fiúk-lányok elköszöntek. A közönség viszont nem volt hajlandó tőlük elköszönni. Vissza is jöttek és következett még a Comfortobly Numb és a Pink Floyd egyetlen „diszkóslágere”, ahogyan egyszer Roger Waters fogalmazott, a tombolós Run.

A program, a látvány és egyebek

A koncert második részében a Keep Floyding lenyomta a majd' teljes The Dark Side of the Moon-t. Úgy gondolom, ennek a résznek a két csúcspontja egyrészt a The Great Gig In the Sky női hangú ének(sikítozós)-része (ha a banda weboldalának hinni lehet, akkor vagy Garda Zsuzsa vagy Simon Edina követte el ezt a csodát), másrészt az Any Colour You Like hangszeres szólórésze volt.

A Keep Floyding alaposan kitett magáért. Ismét. A produkció majdnem hibátlan volt, majdnem egy az egyben hozta a Pink Floyd dalokat, és a majdnem itt egyáltalán nem elmarasztalás. A különbségek nem csupán negatívumok lehetnek. Nagyon jó volt a koncert felépítése is, ahogyan az elmélyülős, több figyelmet igénylő daloktól haladtak a könnyebben emészthető, majd a majdnem populáris dalokig, párhuzamban a közönség koncentráló készségével és figyelmével. (Azt hiszem, az A38-on talán ez volt az egyik hiba: miután Pink Floyd best of-ot játszottak és ugráltak az időben, nem igazán volt íve az összhatásnak. Ami ott hiányzott az itt nagyon ügyesen megvolt.)

Egyetlen dolog zavart csak az az egész koncert alatt: a verbális kommunikáció majdnem teljes hiánya. Mint mondtam, a koncert zenével kezdődött. Majd folytatódott. Majd folytatódott. Majd folytatódott. Egészen a Moon végéig. Amikoris Goldschmidt Gábor így szólt a mikrofonba:
– Jó estét kívánok!
Mikor is sokkal inkább a „viszontlátásra”-fonéma lett volna a soros. Vagyis a zenekar nem köszönt a közönségnek vagy másfél órán keresztül. Egy szót sem szóltak a közönségükhöz a koncert végéig. Gábor azután köszönetet mondott, hogy eljöttünk, hogy itt lehettek, és a következő koncertjüket hirdette.

S ez bizony piszok kevés! Egyfelől, mert köszönni illik. Másfelől ugyan mindenki tudja, ki a Pink Floyd, hogy mi van a pompeii-i koncerttel, és kicsoda a Keep Floyding, de valahogy a hely különlegessé messzemenően indokolttá tette volna egy köszönés utáni bevezető szövegben minderről szót ejteni. Akár az első szám után is, különös tekintettel arra, hogy ez a Floyd-koncert nem egy koncert-vállalkozás volt, tehát semmi szentségtörést nem követtek volna el Floyding-ék, ha a hangszereken túl emberi szavakkal is megszólalnak. Ugyanilyen furcsa volt, hogy a zenekar tagjai egyáltalán nem lettek bemutatva. Senki. Még a hölgyek sem. Nem gondolnám, hogy ennek lenne bármi köze a Pink Floyd iránti alázatnak. Ahogyan azt sem, hogy a közönség csípőből vágja a Keep Floyding tagjainak nevét. Meg úgy különben is, na! Goldschmidt Gábor mint frontember az A38-on ha nem is volt szószátyár, de szófukarsággal sem volt vádolható. Vagyis tud kommunikálni.
És örültem neki, naná, de miért pont a Moon-t játszották el? Miért nem bármi mást? Vagy egy korai dalokból összeállított válogatást? (Aminek én, személy szerint nem örültem volna annyira, mint a Moon-nak, de ez egy dolog.)

A koncert látványvilágához a környezet nyilván nagyon sokat hozzáadott. De a koncert előtt nagyon tűnődtem azon, vajon mi lesz, ha besötétedik? Ugyanis sehol nem látszottak a zenekart megvilágító reflektorok. A színpad mögötti fal tetején volt tíz darab, bármely irányban forgatható reflektor, ennyi volt kivehető. Igaz, az ígéretesnek tűnt, hogy ezek a fal teljes hosszán nagyjából egyenlő távolságban figyeltek, és a fal majdnem az aréna kerületének a felén magaslott.

A pompeii-i rész alatt gyakorlatilag nem voltak fények, csak amit a jó Isten adott (aki egyébként az időjárást tekintve nagyon kegyes volt, köszönjük!). Az első reflektoros megvilágítás a pompeii-i és a Moon-részt összekötő rövid színpadmódosítási intermezzo alatt gyulladt ki: amíg a szívdobogást imitáló hangot hallottunk és a falat alulról, a színpad mögül világították meg kék fénnyel. Valamit már sejtetett a későbbiekből a látvány. Amit most nagyon nehezen tudok leírni. De volt abban valami grandiózus, hogy a fal tetején elhelyezett tíz reflektor közül legalább hatnak a fénye úgy körülbelül tíz-harminc méteres távolságból érkezett a zenészekre, vagy éppen kapaszkodott össze a színpad felett. A zenészeket pedig a hangfalak mögé elbújtatott lámpákkal világították meg.

A hangosításra egy szavunk sem lehetett, igaz teljesen szemben ültünk a színpaddal. De tény, hogy onnan minden nagyon szépen, tisztán szólt.

S végül: kicsit érthetetlen volt a színpad kialakítása. A magassága a talajtól olyan hatvan-hetven centiméter lehetett. Gondolom, a koncepció az volt, hogy mivel ez egy nyugisabb, tombolásmentesebb zene, a közönség is ücsörgősebb, elmélyülősebb lesz, és a fenekén marad a fűben és a romokon. Csak a közönség ezt nem feltétlenül így gondolta, mert azért kabátos idő volt már naplemente után. Ezáltal a döntő többség állt a színpad előtt. Ami olyan magas, illetve alacsony volt, hogy akik a falakon foglaltak helyet, jobbára kénytelenek voltak felállni, hogy lássanak valamit a zenekarból, ne csak a fejük búbját.

Végszó

Szinte lelkiismeret-furdalásom van, mennyi mindent a negatív kritika oldaláról fogalmaztam meg ezzel a koncerttel kapcsolatban. Azért van lelkifurdim, mert mindent összevetve egy fantasztikus látványvilágú, nagyon jól megszólaló, okosan felépített, élvezetes, profi előadást láttunk és elsősorban hallottunk.

Hadd mondjam el a legnagyobb dicséretet! Tegnap este a tribute- cover-produkciók iránti fenntartásom (amikről az A38-as KF koncert kapcsán írtam) teljesen eltöröltetett: nem egy Floyd-ot játszó magyar zenekart hallgattam, hanem egy nagyon magas színvonalon ZENÉT játszó együttest.

És még kedvesem is azt mondta hazafelé sétálva:
– Ez nagyon jó volt, sajnáltam volna, ha kihagyjuk! A High Hopes-ot azért eljátszhatták volna!
De mert nem tették, a Mocsáros dűlőn hazafelé sétálva meghallgattuk telefonról.

 

Fotóalbum a zenekar oldalán

 

Keep Floyding, Pink Floyd, Aquincum

 

 

Szólj hozzá!


Koncertek, fényfestés, 17 méteres fenyő: advent Pécsett

Koncertek, fényfestés, 17 méteres fenyő: advent Pécsett

A Széchenyi téren már napok óta áll a feldíszített karácsonyfa, de péntekig a ragyogó adventi fénykapuk és a világító szelfipontok is a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

2024-ben öt év szünet után feltámad a Rockmaraton!

Jövőre végre ismét lesz Rockmaraton! A 2024-es újrakezdés egyben új fejezetet is nyit a fesztivál történetében: az öt éve várt, 30. jubileumi rendezvény – amely az előzetes információk szerint minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárdát vonultat majd fel – a Barba Negra szakmai támogatásával valósul meg, 2024....

20 éves pályafutásának évfordulóját új lemezzel ünnepli Divo

Divo-t 2008-ban még Schwartz Dávidként ismerhette meg a nagyérdemű, amikor a We are the world című világslágert egy személyben adta elő az Esti Showder tehetségkutatójában. Aztán hirtelen eltelt 20 év, és új életet kezdett, amelyet zenészként természetesen egy új albummal ünnepelt meg.
Új koncertek