A többi nem ránk tartozik: Peter Hook & The Light, A38

2013. március 27.  ·   Koncertbeszámoló   ·  jan

Mi visz rá egy művészt, hogy éppen azt az időszakot idézze meg, amikor egy ember énképének alárendelve alkotott, nehéz megfejteni. Hiszen a Joy Division Ian Curtis individualizmusának rabszolgája volt, álmodhattak és tehettek bármit is a zenekar tagjai, az énekes gondolt egyet, és kihajította saját életével együtt a Joy Division-t is.

A többi nem ránk tartozik:  Peter Hook & The Light, A38

Az angol punk-rave-new wave szcénából szinte elsőként járták meg a BBC stúdióját, sőt már amerikai turnészerződésük volt, amikor Ian Curtis ’80-ban pontot tett a dolgok végére, amit a betegsége önmagában már akkor sem magyarázott. Hiába Anton Corbijn kísérlete a Control című filmmel, amely Ian Curtis kizárólag önmagára figyelő életét és önző halálát melankolikus melodrámává satírozza, egy ezáltal pórul járt egykori alapító részéről kissé mazohista vállalkozásnak tűnik a Joy Division megidézése. 

Peter Hook kényszeres, durva vakarózásra emlékeztető basszusgitározása a zenekar védjegye volt. Abban az időben, amikor ő már testi-lelki gyötrelmet húrozott a hangszerére (és Ian Curtis szárnyak nélkül verdeső lepkeként rángatózott), itthon még a matrózpólós Vikidál Gyula vidáman csapkodta kalapácsával az üllőt a színpadon a feldobált kétforintosokért. Úgyhogy ha ez az ember jókora késéssel is, de Magyarországon élőben kóstoltatja a hetvenes évek végének angolszász nihilizmusát és fájdalmát, érdemes lehet pótolni az ilyesmit.

De ezen az estén hamar rájöhettünk, hogy pótlásról itt szó sem lesz, hiszen ilyen jó kedélyű, vidám, már-már bájos fellépéssel ebben a műfajban eddig nem nagyon volt dolga az embernek. A legnyugtalanítóbb és legfájdalmasabb témákon is úgy söpört végig a mulatság szele, mintha ezek a dalok nem is a depresszió és az elesettség legsötétebb bugyraiban születtek volna.

Ahogy az várható volt, a műsort nem kizárólag az előre beharangozott első, még Ian Curtis életében megjelent Unknown Pleasures lemez (eleve mindössze szűk 40 percnyi) anyaga jelentette. Furcsa csavarral elsőként az utolsó Ian Curtis-szel írt dal, az In a Lonely Place indította a koncertet, és már ez alatt tisztázódott, hogy itt nem egy mélyben turkáló, hátratekingető, párás tekintetű emlékkoncert lesz, hanem egy sodró lendületű, életigenlő posztpunk buli. Peter Hook kétséget sem hagyott a felől, hogy ezek a számok, ez a zene mit jelent számára.

Bőven ötvenéves fejjel és a könnyűzenei történelem talán legdepresszívebb négynegyedes számaival mutatta meg, hogy milyen az, amikor elkap egy idősödő energiabombát a gépszíj a színpadon, hol itt, hol ott tűnt fel, gardírozta csapatát, húzta a közönséget és láthatóan annyi erő van benne még most is, hogy akár újra is kezdhetné a hetvenes éveket meg az akkori klubéletet. Bár basszusgitárja végig a nyakában volt, de volt dublőre a színpadon, aki kifogástalanul végigjátszotta a dalokat, mialatt ő az éneklésre koncentrálhatott, amit meglepően jól és hitelesen tett.

Persze, emellett szinte minden számban volt alkalom bőven, amikor ő is megpengette azokat az utánozhatatlan, viszketős basszustémákat. Bár hallhatóan minden dalhoz hozzányúltak valamelyest, ami a hangzást illeti, de különös gondossággal törekedtek az eredetiség megőrzésére, senki ne gondolhassa azt, hogy itt valamiféle aktualizált újbőr lehúzása zajlik éppen. Talán ennek köszönhető, talán a korabeli elképzelés helytállóságának, az Unknown Pleasures teljes anyagának még az eredeti lemezsorrendjére is ügyeltek. Azonban a szélesebb körben ismert Joy Division slágerek – ha lehet így nevezni egyáltalán ezeket a válságopusokat – már inkább a posztumusz Closer lemezről és a két albumtól független néhány kislemezről származnak, így a hangulat is akkor kapaszkodott fel a csúcsra, amikor a Decades, a Twenty four hours, a Transmission vagy a Love will tear us apart dalokhoz ért a műsor.

Peter Hook gyermeki örömmel fordul fiatalságának azon időszaka felé, amit a kívülálló annyira ellentmondásosnak láthat. A Joy Division nem futotta ki magát, ahogy ez például az akkoriban képzetlenebb és kevésbé eredeti U2-nak sikerült. A stadionkoncertek, a slágerlisták élmezőnye és a világhír ugyan összejött Peter Hook számára a New Order-rel, de talán az sem hiányzott neki soha, végül abból is csak elege lett. Most egy pár éve már azt élvezi, amit több mint harminc évvel ezelőtt félre kellett tennie, nem az ő választásából.

Dehogy akarja most, így utólag bemutatni és megmagyarázni nekünk a Joy Division-t, dehogy akarja a közönséget valamiféle közös emlékezésre bírni vagy beavatni, egyszerűen rájött, hogy azok a számok még most is jól eljátszhatók és nagyon jól húznak vagy éppen lebegnek, akkor meg miért ne nyomná őket, ha még mindig ez esik legjobban. Felkap magára 5-10 font értékben valami ruhát meg cipőt, aztán jobban érzi magát, és nagyobb elánnal meg élvezettel képviseli a színpadon ezeket a régi dalokat, mint eddig talán bármikor bármit. Nem magyaráz, nem anekdotázik, nem sulykol, semmilyen nevet nem említ, csak tolja, amihez mindig is a legtöbb kedve lehetett, de nem úgy alakult, hogy ezt tehesse.

Mintha így ötven felett akarna pontot tenni valaminek a végére. Ami viszont nem ránk tartozik.


 

 

Szólj hozzá!


Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

Az észak-amerikai turnén a Three Days Grace és a Prophets of Rage kísérte volna el az együttest, de orvosi utasításra visszamondták a koncertsorozatot.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Chester Benningtonnak üzent a Linkin Park halálának évfordulóján

Bennington tavaly július 20-án hunyt el. A gyászoló család és barátok rá emlékeznek a szomorú évfordulón.

Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi produkciókat: Q-Faktor

Q-Faktor címmel negyedik alkalommal rendezik meg a Queen Zenei Tehetségkutató Versenyt. A jelentkezési határidő július 31., a döntő szeptember 1-jén lesz.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek