Amikor a zenevonat olykor vakvágányra fut: LGT

2013. február 18.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Valenti-napi meglepetésem az idén a legendás LGT nyilvános főpróbájának megtekintése volt. Izgatottan vártam, mivel rukkolnak elő a „nagy öregek", mivel imádom a szerzeményeiket. Igaz, a hetvenes évek elején én még kósza gondolat se voltam, a végén is csupán egy gyermek, aki őszinte érdeklődéssel tekint a nagyvilágra.

Ed Philips

De mivel a zenei iránti szeretetem gyakorlatilag születésem óta él bennem, elkerülhetetlen és kikerülhetetlen, hogy egy ilyen ikonikus zenekar slágereivel ne fussak össze életem során legalább egyszer. Azt már csak mellékesen fűzném hozzá, hogy anyai örökségem lévén még bakelit lemezekkel is rendelkezem, és ezeket nagy becsben tartom! Ennek ellenére, azt hiszem, most nem leszek túl népszerű ezzel a beszámolóval. Rengeteget gondolkodtam, megírjam-e azt, amit helyenként valójában gondolok, mert hát mégis csak legendás emberekről van szó, és különben is, ki vagyok én? Aztán rájöttem, hogy én vagyok a néző! Elméletileg értem, nekem szól ez a koncert. Ezért döntöttem úgy, nem fogok szépíteni! Most is azt fogom írni, amit gondolok, és nem azt, amit elvárnának tőlem.

Az eredetileg pontosan 19 órakor kezdődő koncert végül egy félórás csúszással indult, de ez egy koncertekre járó embernek már nem lehet meglepetés. Az viszont igen, hogy a színpadra vonulás után azonnal felhívták a figyelmünket a fotók és a videók felhasználásának feltételeiről, ráadásul ezt maga Presser Gábor tolmácsolta. Most nem mennék bele a kissé érthetetlen és erősen kifogásolható tiltás részleteibe, erről épp elég cikket lehetett már olvasni. Mindössze annyit tennék hozzá, bármennyire is kedvelem az adott fellépőt, ha már a koncert előtt azzal szembesülök, hogy csak arról szólnak a hírek, mit nem szabad csinálni a helyszínen, azt hiszem, nem csoda, ha kissé alábbhagy a lelkesedésem. Lehet, hogy pont ezért kezdtek a Mondd, mi lesz velem című dallal, amit folytathatnák így is: ... ha publikálni merem a képeket... Ha a színpadképet kellene körülírni, a koncepciónak - éljen a rozsda! - tökéletesen megfelelt.

Az est során több mint harminc LGT-slágert hallhattunk, ami már önmagában is tiszteletet érdemel, köztük olyan feledhetetlen szerzeményeket, mint az Éjszakai vonatozás, Ilyen a box, Engedj el, Boogie a zongorán, Álomarcú lány, Ő még csak most 14, Nem adom fel, Az utolsó szerelmes dal, Miénk itt a tér, Elfelejtett szó, Ringasd el magad, Mindenki, Neked írom a dalt. Igaz, hogy már az elején figyelmeztettek minket, ez egy főpróba, tehát előfordulhatnak hibák, leállás stb., azonban nekem kissé meglepő volt, hogy több számban is összekuszálódtak a dalszövegek, illetve sajnos olyan is előfordult, hogy az énekes és a dallam ritmus tekintetében külön utakon jártak. Nem tudom, miből adódtak ezek a problémák, de remélem, az igazi koncerteken ilyen esetek már nem fordultak elő.

Ami viszont kifejezetten zavaró volt, és ezért sajnos nem tudnám megdicsérni az ötletgazdát, az az Aréna közepén felállított miniszínpad. Felvezetésként a nagyszínpadon Solti János dobszólóját hallgathattuk néhány perc erejéig, ami egy picit megszakította a műsort, de élvezhető volt. Igaz, hogy engem néhol Skrillex munkásságára emlékeztettek a hangok, ami egy kicsit idegennek tűnik ebben a környezetben, de ez megbocsátható bűn. A dobok után Karácsony János egy szál gitárral a kezében jelent meg a közönség soraiban a lelátón, és így adott elő két szerzeményt, majd csatlakozott Presser Gáborhoz és Somló Tamáshoz a kisszínpadon, ahol édes hármasban dalolásztak tovább. No, ezzel a jelenettel több problémám is akadt. Egyrészt, nem gondoltak azokra, akik a "dühöngőben" álldogáltak, mert gyakorlatilag semmit nem láttunk az alacsony színpad miatt, másrészt a hangosítással is gondok voltak, alig jutott el hozzánk melyik dal van épp soron, harmadrészt pedig a körülöttem állók is hasonló problémákkal küszködhettek, ugyanis azon kaptam magam, hogy különféle baráti csevegések részleteit hallom, amire abban a szituációban nem igazán voltam kíváncsi.

Amint visszatért a produkció a nagyszínpadra, a mellékzaj is csökkent, és újra élvezhetővé vált a koncert. Ami számomra az est legjobban sikerült pillanata, az az Elfelejtett szó, illetve a Magyarország című dalok egy szál zongorával és a közönség kórusával, illetve a koncert végén a Neked írom a dalt, ami szintén a nézőkkel kiegészülve felejthetetlen pillanat volt. A végjáték egy kissé zavarosra sikeredett, mivel a közönség nagy része a ráadás előtt elindult a ruhatár felé, abban a hiszemben, hogy nincs tovább. Mindent összevetve, örülök, hogy ott lehettem, láthattam, hallhattam, érezhettem!

***

A szerk. hozzáfűzi
Mivel közvetlenül kollégám mellett álltam, nagyjából ugyanazt láttam-hallottam, mint ő. S bár a hetvenes években én már jóval több voltam, mint egy kósza gondolat, nagyjából hasonlóan éltük meg a főpróbát. Hangsúlyozom: főpróba volt, ami, a sajtóbeszámolókat olvasva, úgy tűnik, rajtunk kívül mindenkinek tetszett. Én azt hittem, hogy ezen a "főpróba mint előadáson" azért majd a Kavics felemelkedik az alapjairól, és elhajózik egy másik dimenzióba, hiszen ha LGT, mindegy is, minek hívjuk a koncertet - de valahogy nagyon vigyáztak arra, hogy a közönséget ne ragadja el a lelkesedés, mert amint „beindult” a buli, azonnal leültették. Nekem speciel nem kellett volna más, mint hogy ki-ki beálljon, beüljön a hangszere mögé, és tolja, ahogy a csövön kifér, nekem az LGT esetében nincs szükségem dramaturgiára, tánckarra, vicces és egyéb betétekre, arénán belüli népvándorlásra: tőlem akár egy tapodtat sem kell mozdulniuk, de még beszélniük sem, ne pazaroljuk az időt, csak játsszanak. Ahogy a mellettem álló megjegyezte, ez nem koncert volt, inkább egy előadói est. Hozzáteszem: bizonyára a rendes, fizetős koncertek közönsége sokkal többel járulhatott hozzá a dologhoz, mint a főpróbás ingyentársaság, mert csak körülöttünk álltak vagy tízen, akik 7-kor már csutakrészegek voltak, és azzal töltötték az idejüket, hogy ordítva hőbörögtek. Az is lehet, hogy olyat akarunk számon kérni egy próbán, még ha fő- is, ami nem sajátja: egyszerűen nem tud teljes gázzal menni. Bizonyára a „rendes” koncerteken ebben nem volt hiba, de ezen a csütörtök estén nem egyszer hangzott el a ruhatárban a mondat: „nem erre számítottam…”. (mmi)

Illusztráció: válogatás a hétvége egyéb koncertjeiből


Képtár

  • Amikor a zenevonat olykor vakvágányra fut: LGT kép 10114
  • Amikor a zenevonat olykor vakvágányra fut: LGT kép 10115
  • Amikor a zenevonat olykor vakvágányra fut: LGT kép 10117
  • Amikor a zenevonat olykor vakvágányra fut: LGT kép 10118
  • Amikor a zenevonat olykor vakvágányra fut: LGT kép 10119
 

 

Szólj hozzá!


Kiss Tibi csokipapírt tervezett

Kiss Tibi csokipapírt tervezett

Ráadásul nem is akárki kérte fel erre, hanem a 160 éves Gerbeaud cukrászda, és nem is egy "mezei" csokit fog beburkolni az általa megtervezett...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Boszorkányok pedig nincsenek... vagy de?

Lehet musicalt csinálni egy Arany-balladából? Úgy tűnik, igen. Arany János születésének 200-évfordulójára született Pesty Nagy Kati szívéből – akármit is jelentsen ez – és tollából, valamint Derzsi György lelkéből – akármit is jelentsen ez – a musical-ballada a Vörös Rébékből, amit ráadásul az Arénában mutatnak...

Utolsó turnéjára indul a KISS!

A legendás együttes 45 év zenélés után bejelentette utolsó turnéját, amely “Az Út Vége” nevet viseli (“End Of The Road world tour”). A hírt az America’s Got Talent fináléjában jelentették be szeptember 19-én.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek