Az új Madách-musical igazi főszereplői a gyerekek

2018/09/30  ·   Koncertbeszámoló   ·  MG

A Madách Színház legújabb bemutatója kétszeresen is a gyermekekre figyelésről, a tehetség felfedezéséről, gondozásáról szól.

Fotó: Madách Színház

"Nézd, itt várok rád, ó, bárcsak észrevennél…” – éneklik szüleiknek a gyerekek, akik a munka-rohanás-telefonnyomkodás közepette csak a maguk elképzelését, akaratát erőltetnék fiaikra-lányaikra –, azon pedig, hogy ők mit szeretnének, könnyedén átsiklanak…

A Rocksuli (felnőtt) főszereplője egy munkanélküli rockzenész, aki csalással, másnak kiadva magát kerül be egy iskola tanári karába, s felfedezve a rábízott diákokban a zenei tehetséget, gyerek-rockbandát szervez… A történet üzenete: higgyünk gyermekeinkben, adjunk teret értékeik, érzéseik megmutatására, okos, odafigyelő szeretettel szabadítsuk fel őket a megmerevedett társadalmi, szülői elvárások nyomása alól.

A színházi produkció azonban nemcsak a történeten keresztül fogalmazza meg ezt a figyelmeztetést: az előadás közvetlenül is példát mutat, hogy fedezzük fel, segítsük reflektorfényhez a fiatal tehetségeket. A játék igazi főszereplői ugyanis a gyerekek, ők viszik vállukon az előadást: nemcsak eljátsszák az elitiskola diákjait – ez is szép és elegendő teljesítmény lenne –, de azon túl, hogy végigtáncolják és éneklik a darabot, néhányan közülük a rockbanda hangszereseit megformálva

végig is zenélik az új musicalt.

A gyerekek többfordulós válogatás után kerültek be a produkcióba, és sokoldalú képzésben vettek részt: a Kővirágok Énekiskolával közös oktatási programban tanultak éneket, színészmesterséget, hangszeres zenét.

Az új Webber-musical színrevitelének jogát a londoni bemutatót követően nyerte el a Madách Színház, s a New York-i Broadway és a londoni West End után először Budapesten látható. Ezzel folytatódik a teátrum Andrew Lloyd Webber-sorozata: a 2003-ban ugyanezzel a címmel nagy sikerrel bemutatott film musicalváltozatát ugyanis a neves zeneszerző jegyzi, akinek ez a hatodik darabja a Madáchban.

A mostani előadás zeneileg némileg eltér a korábbiaktól: a jellegzetes webberi musicalhangzás helyett ugyanis most keményebb rock-húrokat penget az angol zeneszerző. Ez talán sokakat meglep, de az előadás lendülete, kidolgozottsága, üzenete minden bizonnyal minden nézőt magával ragad majd.

Madách, Rocksuli, musical, Andrew Lloyd Webber

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek