Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban

2013/08/26  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Bárki bármit mond, nosztalgiázni igenis jó dolog! Nem baj, ha az embernek vannak szép (és kevésbé szép) emlékei, hisz ez azt jelenti, hogy valóban élte az életét, és nem csak létezett a nagy kerek bolygón, amit Földnek hívnak. Az emlékek felidézéséhez pedig kiváló segítség a muzsika hangja.

Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban

Dobrády Ákos a győri születésű fiatalember a 90-es évek közepén robbant be a köztudatba, mikor régi barátjával Intivel együtt megalapították a TNT nevű formációt. A kicsit több, mint tíz éves pályafutás alatt rengeteg felejthetetlen slágert kaptunk tőlük, és ebben az időszakban nemigen volt náluk népszerűbb csapat az országban. 2005-ben döntöttek a szétválás mellett, de Ákos azóta sem tétlenkedik. Szólókarrierbe kezdett, két stúdióalbumot jelentetett meg, és persze újabb slágerek kerültek a köztudatba. Az utóbbi időben kicsit mintha visszaszorult volna a zenei tevékenykedés az életében, helyét inkább a tévé és bulvárszereplés vette át, de úgy gondolom, ő azon kevés hírességek egyike, aki még a jó ízlés határain belül mozog.

Péntek este a Parkot szemmel láthatóan az „érett” korosztály foglalta le magának, ami egy picit fura érzést kelt, mert ha már Ákos slágereire is azt mondjuk, hogy retró, akkor tényleg komolyan kell venni az idő múlását. A retrófílinget erősítendő, az „előzenekar” szerepét ezúttal Dj Dominique vállalta magára. A kezdetben még szerény aktivitást produkáló közönség a szett végére komolyan belendült, és ment a csápolás, táncolás, éneklés, mint annak idején a SOTE szombati diszkóbulijain. Azok a régi szép idők…

Fél kilenc tájékán a közönség már egyre türelmetlenebbül várta a fő attrakciót, tekintettel arra, hogy a buli fészbúk eseményénél még teljesen más kezdési időpont szerepelt. Ettől függetlenül amint Ákos kilépett a színpadra, a szép számmal egybegyűlt közönség azonnal sikításban tört ki, és innentől kezdve senkit nem érdekelt miért kezdték el később a bulit. A közel másfél órás megmozdulás ideje alatt természetesen minden nagyobb TNT- és Ákos-szám előkerült, és két vendéget is kaptunk ajándék gyanánt. A Szerelemre hangolva című slágert Ákos annak idején Emíliával énekelte, ezúttal viszont Gina egy fiatal, de tehetséges hölgy volt a duettpartner. A másik vendég neve szintén csak azoknak lehet ismerős, akik már legalább a harmincadik évükben járnak, ugyanis egy kortárs formáció, a Happy Gang tagja, Cory jelent meg teljes életnagyságban a színpadon, és énekelte párosban Ákossal a L'italiano avagy Sokáig voltam távol című Toto Cutugno klasszikust olasz/magyar vegyesfelvágottban. Ákos, és zenekara tökéletes buli hangulatot varázsolt az augusztusi éjszakába, és hallgatva a dalokat, elnézve a boldog arcokat a tömegben, változatlanul úgy gondolom, nosztalgiázni jó, a retrónak továbbra is örülünk, Ákostól pedig várjuk a beígért folytatást! :)


Képtár

  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18060
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18061
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18062
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18063
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18064
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18065
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18066
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18067
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18068
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18069
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18070
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18072
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18073
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18074
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18075
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18076
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18077
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18078
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18079
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18080
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18081
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18082
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18083
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18084
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18085
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18086
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18087
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18088
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18089
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18090
  • Azok a régi szép idők… - Dobrády Ákos-koncert a Parkban kép 18091
 

 

Szólj hozzá!


Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál...

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.
Új koncertek