Annyi a Pink Floyd tributezenekar mint égen a csillag! Ha csak a honi két legnagyobbra, a Keep Floydingra és a Hungarian Pink Floyd Show-ra gondolok... Van ám több is: a Chat GPT az alábbiakat sorolta fel: Echo of Dalí, Pink Floyd Project, P.F. Quartet, The Floyd Sound, Another Brick In The Wall. (Mondjuk az általam említett két zenekar létezésére rá sem bagózott. Bejegyzésem végén megmutatom majd, világszerte kik-mik a legnevesebbb PF-követők.)

De a Brit Floyd minden kétséget kizáróan a talán legjobb.

Ezt mondják róluk a promó anyagokban. Én meg hiszem, ha látom. Láttam. S úgy fest, nekünk a legjobbak jutnak. (Voltunk  pár Keep Floyding-koncerten, és az összehasonlítás, mondanom sem kell miért, adja magát.) 

Moha bácsi Keep Floyding-függő lett!

Volt egy szünet a Brit Floyd tegnap esti koncertjének a közepén. Belehallgattam néhány beszélgetésbe. Nem volt kétség: a BF mindenkit meggyőzött. De a Keep Floyding mégis örülni fog ennek a koncertbeszámolómnak. Is. :-) 

Mondjuk kíváncsi lennék az ő véleményükre is a BF koncertjéről. Az egyik gitárosuk, Tóth András egészen biztosan ott volt tegnap este. Bizonyára ugyanazért, amiért a Keep Floyding egyik énekesnője Garda Zsuzsa megfogalmazta: neki „munkaköri kötelessége” ott lenni a Brit Floyd koncertjén. :-D

Arról már a Keep Floyding esetében, s belőlük kiindulva az Omega Testamentum majálisos bulija kapcsán is beszéltem már, hogy régebben fel nem foghattam a tributezenekarok létezésének a létjogosultságát. Úgy gondoltam, az esetükben némi vagy éppen elfogult, rajongó tisztelet keveredik az ihlethiánnyal és a kisebbrendűségi érzéssel. „Ilyen művek mellett ugyan mit erőlködjünk saját kompozíciókkal?” (Milyen szerencse, hogy az Eloy, az  Alan Parson Project, a Marillion, a magyar Mini és még sokan mások nem így gondolták!) 

Mit kezdjünk a tribute-zenekarokkal...?

Amikor eljutottunk a második Keep Floyding koncertünkre, az óbudai Kis Amfiteátrumban adták elő a Pink Floyd híres, közönség nélküli, pompei-i koncertjének az anyagát, akkor állt össze csökött kis agyamban a tribute-zenekarok létezésének a miértje. Illetve az is, hogy voltaképpen, nagyon nehezen írom le, de mindegy ki játssza a muzsikát, ha az minőség. Mert akkor már nem a zenész személye, hanem a zenei élvezet miatt örvendezek. 

Könyvekkel kapcsolatban is írtam már, de a zenére ugyanúgy igaz: ha nem tudnám, ki a szerző (ebben az esetben az előadó) csak a kész mű lenne a kezemben, akkor lenne igazi az értékelésem, mert semmiféle elfogultság nem hajlítaná se erre, se arra a megítélésemet. S miközben ezt leírtam, hallgatom a Brit Floyd tíz évvel ezelőtti koncertjét, éppen a Sorrow szól, és teljesen elfelejtettem, hogy nem Pink Floydot, hanem a Pink Floyd muzsikáját játszó zenekart hallgatok. 

Péntek este már ilyen várakozással, kíváncsisággal mentem/tünk a Brit Floyd koncertjére. 

A BRIT FLOYD ÉS A BARBA NEGRA

Nekem is voltak kétségeim a helyszínnel kapcsolatban. A Barba közismerten nem a legjobb akusztikájú, legjobban hangosított koncerthelyszín.Ráadásul marha messze van, autó nélkül komplikált oda jutni. (Jó, ez persze relatív, aki csepeli, annak nem.) Mondjuk péntek este a Kaszásdűló-Örs vezér-Csepel útvonal mintegy két óra autókázást jelentett. Vagyis lehet, hogy BKK-val hamarabb ott lettünk volna. Ahogyan hazafelé viszont nem lettünk volna otthon Csepel-Kaszásdűlő viszonylatban kábé húsz perc alatt, és akkor még kicsit kerültünk is, hogy valakiket kitegyünk egy helyen. (Nem is volt kerülő, csak pár híddal előbb keltünk át a Dunán... :)  aszerk.)

Amikor megjött az első hír, hogy lesz Brit Floyd-koncert, addig a pillanatig én nem is hallottam róluk. De jó volt promó, rákerestem – Gugli a barátunk, a YouTube meg a rokona –, és csak lestem, mekkora koncerteket adnak! Mindenféle értelemben mekkorákat: zeneileg is, látványilag is és nézőszámban is. A helyzet az, hogy egyszerűen nem tudtam a látott show-kat a Barbában elképzelni. Sem a hangzás, sem a méretek miatt. Szóval vastagon szkeptikus voltam. 

A új Barbát valahogy nem sikerült igazán megkedvelnünk. Lehet, hogy a távolság, vagy hogy a sör nem a legfinomabb, meg sikerült mindig hidegben koncertre mennünk, és a barátom által csak „csirkekeltetőnek” aposztrofált sátorban – ami közvetlenül a külvilágra nyílik – elég kiszámíthatatlan a hőmérséklet: vagy fázunk, vagy melegünk van, ha fázunk és a kabát az egy szem ruhatárban, az sem jó, ha melegünk van, akkor kabáttal és több réteg ruhávala kézben műélvezni...az sem.  Nos, tegnap a hőmérséklet- és a sörprobléma nem változott. Csepel sem került közelebb Óbudához. Tehát van, ami változatlan. 

De két dolog meglepett. Az egyik és ez a fontosabb: tegnap a Brit Floyd remekül szólt! Azt hiszem ennél fontosabb talán nincs is egy rockkoncerten. A helyszín sem volt képes lefokozni a zenei minőséget. 

A másik dolog kevésbé lepett meg. Talán azért, mert nem tartom annyira lényegesnek. A YouTube-on meg-meglesett Brit Floyd-koncertek látványához képest tegnap valamelyest csökkentett habzású lett a show, de amit kaptunk, annyira kellemesen, jó értelemben vett retró volt (ahogyan a barátom párja fogalmazta, utoljára az Omega gammapoliszos korszakában látott ennyit lézert – ! az a barátod volt, én a plantáriumot mondtam :) – aszerk. :) ), másrészt viszont a kivetítő központi elhelyezése és az egyéb fények miatt mégsem volt időutazás-érzésünk. 

Maga a zenei teljesítmény is olyan volt, ha egy fia lámpa, reflektor, ha egy képkocka kivetítés sincsen, akkor sem maradt volna bennem hiányérzet. Mert ahogyan többször leírtam: semmi bajom azzal, ha a show nem csak zene, hanem látvány is. Élveztem nagyon a Kiss utolsó, életműzáró, budapesti koncertjét is. De ha Zene van, nincs is feltétlenül igényem a látványra. Ilyen koncert volt az életem legjobb háromjában levő, a kis 'csányi, Garay téri pincében tartott Mandrake Moon koncert, de ilyesfajta volt a Nick Mason's Saucerful Of Secrets előadása is. Meg még néhány. De a Brit Floyd, újra mondom, ha fékezett habázással is az egyéb koncertjeihez képest, de bőven adott a látványra. 

Idáig nagyon jó!

A LÉNYEG: A MUZSIKA

Nos, ha ketten csinálják ugyanazt, az semmiképpen sem lesz teljesen egyforma. Egyfelől a Brit Floyd zenészei nem kis formátumú muzsikosok.

A főnök, a mániákus pinkfloydos, aki már az Australian Pink Floyd Show-ban is lehúzott tizenhét évet (hogy a viharban nem lehet megunni, hogy valaki közel harminc évig ugyanazokat a zenéket játssza, s ezek a zenék még csak nem is a sajátjai?). 

• Damian Darlington (gitár, ének) például Rick Wright-tal az oldalán fellépett David Gilmour zártkörű születésnapján is.

• A másikuk, Matt Riddle, a billentyűs, olyan nevekkel játszott egy színpadon mint Alan White, Patrick Moraz. A dobos,

• Arran Ahmun (dob) azon kívül, hogy ezer mindenkivel muzsikált, köztük például Gary Moore-ral is, fellépett a színpadon a Pink Floyd David Gilmourjával, egy tévéműsorban, és tagja volt a házi zenekarának (bármit is jelentsen ez; nekem az egykori, udvari muzsikus jutott róla az eszembe. 

• Randy Cook (dob), ő olyen csöpp nevekkel muzsikált mint Ringo Starr, Mick Jagger, Ian Gillan vagy Alanis Morissette.

• Genevive Littl, a fekete énekesnő: Ray Charles, Nina Simone, a Destiny's Child és a Take 6. 

• Jassie Lee Houllier, énekesnő, gitáros. A  tegnapi koncerten ő énekelte a The Great Gig in the Sky szólójá. (erre még visszatérek). Saját zenekara van, a Jessie Lee & The Alchemists (jóféle muzsika!).

Nem soroltam fel az összes tag minden projektjét, részvételét, csak ízelítőt mutattam, kiféle emberek is muzsikálnak egy színpadon. Hogy viszonyíthass. Az előző felsorolásból kimaradt tagok: Ian Cattel (basszusgitár, ének), Edo Scordo (gitár, ének), Ryan Sarancih (ütőhangszerek, szaxofon, gitár, billentyús hangszerek), Eva Avila (vokál). 

Mit lehet hozzátenni ahhoz, ami majdnem tökéletes?

(Vagy ki tudja, nem is majdnem. Hiszen még a Pink Floyd sem úgy játszott a színpadon Pink FLoydot, ahogyan azt lemezre vették.) Két dolgot. Egyrészt azt, ami nem volt tökéletes. De azt sem kritikai felhanggal, hanem majd meglátod, hogyan. Másrészt azt, ami valamilyen szempontból több volt mint a Pink Floyd eredeti produkciója. De legalábbis más. 

APRÓCSKA FENNTARTÁS

Kövezzetek meg, de nekem Edo Scordo énekhangja kevés volt Pink Floydnak. Nem volt hamis, semmi ilyesmi. Csak nem volt elég Floydos. Ebből a szempontból a basszeros, Ian Cattel teljesített a legjobban. A főnök énekhangja éppen jó volt. (Nos, a Keep FLoyding esetében soha egy pillanatig sem volt még csak hasonló fenntartásom sem.)

Amit nagyon vártunk, az a The Great Gig In the Sky női vokálszólója volt. Jessie Le Houllier adta elő. Gyönyörű hangja van a hölgynek. Nagyon szépen játszott is vele. De már az első hangoknál egymásra néztünk  a feleségemmel, és picit elhúzva a szánkat, nemet intettünk a fejünkkel. Nem a hölgy előadására, mert az teljesen rendben volt. Kapott is ovációt rendesen. Hanem arra intettünk szájhúzással nemet, hogy messze elmaradt Garda Zsuzsa Keep Floydingos produkciójától. Nagyon messze.

A Koncert.hu szerkesztője (aki eddig már párszor beszólt) szintén ott volt a Brit Floyd koncertjén, az autó felé sétálva megjegyezte: 
– Én ugyan nem hallottam még Zsuzsától ezt a dalt, de biztos, hogy ő jobban énekli! 

S bár ez egyáltalán nem verseny, sokkal inkább ünnep, de biztos is, hogy jobban. Itt a bizonyíték (szerencsére valamelyest észnél voltam, s ha a videó sokat nem is mutat, a hang talán átjön; kedves szerkesztőm, akkor figyelj, mire mondtál látatlanban igent!): 

AMI TÖBB VOLT

Azt hiszem első alkalommal az Another Brick in the Wall, Part 2 végén kaptam fel a fejemet. Mert az ismert szólós lezárás után nem ért véget a szám, hanem új szólós rész következett. S nagyon jót tett a Money után legismertebb Pink Floyd-nótának. Nagyon jót! Hasonló kiegészítést kapott aztán a Comfortably Numb is.

Nos, egyszerűen fenomenális lett mindkettő. De a javából! 

Külön elismerés a zenekarnak, hogy minden különösebb lacafaca nélkül a koncert harmadik számaként már be is tették társam kedvencét, a High Hopes-ot. :-D 

Gondolkodom még mi mindent is mondhatnék a koncertről... Azt mondtam már, hogy minden pillanatában vérprofi volt, azt is, hogy zeneileg teljesen tökéletes volt. A Dogs majd a Comfortably Numb szólórésze alatt is alatt elkapott az az imádott érzés, amikor kikapcsol a külvilág és csak a muzsika meg én vagyunk... Ritka pillanat, hogy még nejem is megszűnik a számomra... (Igaz, a kis megjegyzéseivel aztán visszacibált a koncertvalóságba. Nem olyan nő, aki sokat beszél, de itt a kevés is sok volt. :-) )

Nagyon röviden összefoglalva, ahogyan Toma barátom keresetlenül bekeretezte a konklúziót, mielőtt beszálltunk a kocsinkba: 
– Ti vagytok a Pink Floydosok, de szerintem ez kurva jó volt!

Aztán mondjuk megkérdezte, hogy vajon a Keep FLoyding is van-e ilyen jó?

Elgondolkodtam. Azt válaszoltam, hogy a látvány messze nem ennyire profi, nem szar az sem, de nincs ennyi pénz, na, de a zene egyáltalán  nem marad el. Vagyis érdemes megnézni őket is. 

Furdalt a kíváncsiság, az imént feltettem a kérdést Szerelmetesfeleségtársamnak:
– A Keep Floyding van olyan jó mint a Brit FLoyd? 
Csodálkozva nézett rám.
– Én fordítva kérdezném? 
– Hogy a Brit Floyd van-e olyan jó mint a Keep Floyding? 
– Aham! 
– De szerintem a kettő teljesen azonos színvonal. 

Én meg remélem, hogy ez egyik zenekar számára sem sértés. De ezt gondoltam én is. 

A KONCERTEN ELHANGZOTT DALOK

1. RÉSZ   
Astronomy Domine
Learning to Fly
High Hopes
Take It Back
Coming Back to Life
Sorrow
Keep Talking
Pigs on the Wing, Part 1
Play Video
Dogs

 2. RÉSZ  
Shine On You Crazy Diamond (Parts I-V)
A Great Day for Freedom
Time
Breathe (Reprise)
The Great Gig in the Sky
Wish You Were Here
One of These Days
Another Brick in the Wall, Part 2
Us and Them
Money
Comfortably Numb

 RÁADÁS  
Run Like Hel

Még több fotó itt:

P.S. AZ MI SZERINT EZEK A LEGNEVESEBB PINK FLOYD TRIBUTE-ZENEKAROK

• Australian Pink Floyd Show
  Az egyik legismertebb tribute banda, akik az autentikus hangzás mellett látványos vizuális elemeket is használnak. Az "Aussie Floyd" turnékon éppúgy találkozhatunk lézer show-val és kivetítésekkel, mint a Pink Floyd eredeti koncertjein.

• Brit Floyd
  Híres tribute zenekar az Egyesült Királyságból, akik precízen dolgozzák fel a Pink Floyd zenéjét és a koncertélményt. Gyakran emlegetik őket az eredeti banda egyik legjobb modern újraértelmezőiként.

• Think Floyd
  Szintén az Egyesült Királyságból származik, és az egyik legrégebben működő tribute zenekar. Gondosan kidolgozott előadásaik a zenekar összes korszakát lefedik, a korai évek pszichedelikus hangzásától a későbbi klasszikus albumokig.

• The Machine
  Egy amerikai tribute zenekar, akik hitelesen adnak elő egy széles Pink Floyd-repertoárt. Az évek során számos koncertet tartottak világszerte, és az USA-ban különösen népszerűek.

• Echoes of Pink Floyd
  Ausztráliában működő tribute zenekar, akik szintén az eredeti hangzásra és látványra törekednek, hasonlóan az Australian Pink Floyd Show-hoz, de saját egyedi elemekkel is feldobják a műsort.

• Us and Them
  Ez a svéd tribute zenekar különösen Európában vált ismertté. Jellemzőjük, hogy hűen követik a klasszikus Pink Floyd-albumok dalait, és kiterjedt európai turnékat szerveznek.

• P-U-L-S-E (Pink Floyd Tribute Band)
  Ez az olasz tribute zenekar különleges élményt kínál, amely az 1994-es "P.U.L.S.E." albumot idézi meg, gyakran hatalmas közönség előtt játszva.

Mivel az MI tőlünk tanul, reméljük, ha valaki ismét ezt a kérdést teszi fel, akkor már tudni fogja a magyar zenekarok nevét is...