Barátok közt: így keveredett a punkrock a metállal és a billykkel

Kevés vagyok ahhoz, hogy megismertessem a teljes rockabilly-családot, bár sejtelmesen vonzó mindegyik elnevezés: gutterbilly, hillbilly, sleaze-a-billy, psychobilly, sludgebilly, punkabilly... A FB-esemény szerint a Dürerben szerdán a punkabilly jegyében telt az este. Tőlem... Korrekt műfaji meghatározás helyett úgy próbálnám megközelíteni: ez az ág a rockabilly Rejtő Jenője: óriási arcok játsszák és tuti lökdösődés a vége.

Az elsőként fellépő Feckin Rawkin formációtól ezúton is elnézést kérek, mire a Jaromirban mindenki összegyűlt, megette, megitta, kipisilte, addigra az ő koncertjük véget ért. Belépve a Dürerbe meglehetősen nagy tér fogadott, amely nem a tágító bűbáj, hanem az emberek kézzelfogható hiánya miatt lepett meg. Azt hittem, egymás sarkát fogjuk taposni, nem is vettem föl az új cipőt. A kertben fellélegeztem, végre érzékelhető mennyiségű kivarrt pasi és vélhetően hozzájuk tartozó csaj fújta a füstöt – nos, róluk viszonylag hamar kiderült, hogy ők a főfellépők.

Innen szép nyerni.

Másodikként az az Usurper Slug lépett fel, az ő dobosuk azonos az est egyik szervezőjével és a Yellow Spots alapító-dobosával. Nos, Prof.Schlek bandája tökéletesen kikente a hangulatot a főfogás számára. (Szifon – így hívják a bőgőst... azt mondtam már, hogy Rejtő Jenő???) Itt kell bejelentenem az elfogultságot: a bőgőtől letérdelek. Nem tudom, van-e köze ennek ahhoz, hogy a csellóórákon Vince bá'  a vonóval vert, ha elkúrtam valamit, de majd egy pszichológus kideríti, ha meghaladta a rajongás az egészséges mértéket. Egyelőre ott tartok, hogy attól a hangtól, amikor visszapattan a húr a fára, minden bánatom feledem. Ha többször egymás után, még jobb. Szeretem, ha a tradicionális hangszert ütik-verik-forgatják, az ultramodern, lakkozott fekete deszkára kifeszített húros izéktől lelohad a lelkesedés, bár nyilván képes jól szólni, de azért.

A headlinernek kijáró tisztelet miánt nem nagyon húzták el a koncertet, de abba az időbe minden belepréseltek. A What a wonderful world-től az Ace of Spades-ig húzott ív tökéletes volt arra, hogy a pogó bajnokai bemelegítsenek. (Egyébként, egy punkabilly-buliban az is jó – a rockabillyvel szemben –, hogy ott nincsenek tánciskolások :) ) A "Hollandról" (Johannes Romp)  – amikor még nem tudtuk, hogy holland – találgattunk az akcentusa miatt, de amikor azt mondta tökéletes kiejtéssel: "aztapasztacipőpaszta", megesküdtünk volna, hogy ilyet nemmagyar nem mond, minek is mondana, aztán kiderült, hogy de. Fölénk tornyosuló alakjáról nem csak a kb. 5 méter magasságból távozó igazán egyéni, viszont a stílusnak több mint megfelelő hangja miatt nem lehetett levenni a szemünket, hanem azért is, mert nagyjából úgy nézett ki, mint az Addams Family idegenbe szakadt unokaöccse, de legalábbis egy csoportos szereplő valamelyik felkapott horror filmből. Az egész kerek és remek volt, ott leszünk a következő bulijukon is! 

Dicséretesen rövid átállás után (1,5 cigi) felvették a hangszereiket a The Goddamn Gallows zenészei. Nagy szomorúságunkra a mosódeszkás TV's Avery nem volt köztük, miatta írtam azt, amit írtam a beharangozóban... Így bár lemondtunk a hangszerei (+harmonika) jelentette élményről, teljes nyugalommal álltunk az első sorba. Így is le lettünk köpve. (Ha korrekt akarok lenni, csak ránk porlasztotta a szájából a vizet a bőgős, FISHGUTZZZ.) Viszonylag hamar elszabadult a pokol. A lehető legjobb értelemben – ha egyáltalán van neki ilyenje. A lüktetés, a bendzsó hagja – ami hol az amerikai country, hol az ír kocsmazene felé vitte el a számokat –, a fazonok, a lendület és a zúzás miatt a lelkesedés nagyjából már a második számnál átragadt a közönségre. (Azt mondtam, hogy a dobosuk, BABY GENIUS úgy néz ki, mint aki elaludt hullarészegen, és valaki hasonló hullarészeg kicifrázta egy tetoválópisztollyal...? :)

Egyébként a tetkókról nemrég írtunk – ezen a koncerten telibe kaptuk, még a bőgő sem úszta meg.)

"Ez kurva jó...!!!" – óbégattunk egymásnak, és alig akartuk leengedni a zenekart a színpadról. Az összefirkált srác ugyan ingatta a fejét, de azért még visszajöttek 2 ráadás szám erejéig, az utolsó dal után – levezetésként dob +1 gitár felállásban búcsúztatta a zenekar a közönséget – pedig megköszönték az aktív együttélést a bandával. Fucking jó közönség voltunk!

A ráadás ráadása pedig az volt, és ezért írtam a bevezetőben, hogy hála az otthon maradóknak, hogy a kertben együtt cigiztünk velük, és váltottunk is néhány szót. Ez tömegben elképzelhetetlen lett volna. A bőgősről kiderült, hogy Detroitban él és bőrökkel foglalkozik. A fotón van rajta sapka (és szűrős cigit szívott), de amikor levette, kiderült, hogy ő is koponyáig ki van cifrázva.

Egy hónapja turnéznak Európában, elsorolni sem tudják, hol jártak Skandináviától Spanyolországon keresztül a középtájig, az tuti, hogy innen Lengyelországba mentek, de a város nevét nem tudták kimondani. A Szigetről még életükben nem hallottak, innen üzenjük a fesztivál szervezőinek, hogy meghívtuk őket rá :) Kifele menet – hiszen barátok (közt) vagyunk –, az ember lánya megveregette a frontember, MIKEY CLASSIC vállát, hogy kösz, srácok, jó utat,  ő viszontköszönte, és lenyelve a sört, reményét fejezte ki, hogy jól éreztük magunkat... (Puszit is adott!)

Hogy jól? Lóf@szt: kiválóan. Mindig szívás a hétköznapon rendezett buli, mert másnap, ugye, meló meg minden, mire hazavergődsz az éjszakaival, ágyba kerülsz, satöbbi – erősen deficites téma, de ezután a Dürer-buli után bánta a fene.

Nektek is kösz, szervezősrácok! (Puszi nem kell...)

A fotók minőségéért bocs. Punkbuliba az ember nem visz fotóapparátot, maradt a telefon , az meg kábé erre képes.