Csodás dalok, tökéletes összhang, kiváló közönség – felejthetetlen élmény volt a Queen-koncert

Az eseményre már a bejelentéskor óriási volt az érdeklődés, ami azóta csak fokozódott, így 8 óra előtt 10 perccel már teljesen tele voltak a lelátók.

A koncert kezdete előtt egy pavilonszerű építmény választotta el a közönségtől a színpadot, amin kb. negyed órás késéssel egy animáció kezdődött meg, amiben egy kéz összeroppantotta a színpadot. Ekkor kezdett el emelkedni a fal, és hallottuk meg a jellegzetes ritmust: a We Will Rock You-t több, mint tízezer ember énekelte/tapsolta, majd bejöttek a zenészek, és elkezdődött a koncert a Hammer To Fall-al. Már az első akkordoknál olyan érzésem volt, mintha felrobbant volna az aréna, azonban az este folyamán ezt többször éreztem, szinte minden klasszikus dal felcsendülésekor.

A közönség igen vegyes összetételű volt, bőven voltak huszon-harmincévesek is, azonban szép számmal akadtak abból a korosztályból is, akik már az 1986-os népstadionos fellépésükön is ott tolták/tolhatták. Látszott, hogy a közönségben nagyon jól megfér egymás mellett a 8 éves – apu nyakában, és a 60-as házaspár, akik végigtáncolták a koncertet.

Az eredeti felállásból fennmaradt Queen-tagok Adammel fantasztikus összhangban zenéltek, és adták elő legnagyobb Queen klasszikusokat, mint az Another One Bites The Dust, Tie Your Mother Down, Don’t Stop Me Now, Somebody To Love, illetve természetesen a Bohemian Rhapsody is, amelynél mindenki áhítattal vegyes extázisban állt és énekelte az utolsó hangig végig a dalt. Kimondottan hátborzongató, boldog, és egyben szívszorító volt, amikor az Under Pressure előtti legendássá vált 1986-os Wembley Stadion-beli közönségénekeltetést bevágták, és a kivetítőn láthattuk és hallhattuk Freddie-t, aki így a múltból is megénekeltette a magyar közönséget.

Az est talán egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Brian egy szál gitárral a kifutón azt mondta a közönségnek, hogy bár nem tudja, olyan lesz-e, mint 1986-ban, de próbáljuk meg, majd felcsendült a “Tavaszi szél vizet áraszt” első néhány akkordja, és minden magyar szinte könnyes szemmel énekelt, Brian pedig kísért. A külföldi vendégek is azonnal megértették, hogy itt valami különleges történik. Tiszta libabőr.

Ezután visszajött a színpadra Adam. Apropó, Adam. Az énekes többször öltözött át a majdnem két és fél órás koncert alatt, mint amennyiszer a Placebo énekese, Brian Molko gitárt cserél egy fellépés alatt, márpedig ez nem kis szó. Én kb. 6 szett ruháig tudtam követni, utána már meg sem próbáltam. Illetve, ki kell emelni, hogy mekkora alázattal van a zene és a Queen iránt: elmondta, hogy minden egyes koncerten hálás, amiért felléphet ezzel a legendás együttessel. Viccesen azt is megjegyezte, hogy sokan biztosan azt gondolják, hogy hát ez a srác nem Freddie, de kijelentette, hogy ezt nagyon jól tudja, ez nem egy meglepő meglátás. Nem is próbálja meg átvenni Freddie helyét, hiszen ez lehetetlen lenne. Ahogyan a közönség, úgy ő is a Freddie-féle Queen nagy rajongója, így ezt az estét (és a többit is) arra szeretné felajánlani, hogy együtt ünnepeljünk és tisztelegjünk azelőtt, akiből csak egyetlen volt és lesz a világon. És tényleg nem próbálta meg utánozni, önmagát adta, és ez így volt fantasztikus. Összehasonlítás nélkül is kimondhatjuk azonban, hogy nem újdonság a Queen frontembereként, hogy szeret provokatív öltözetben polgárpukkasztani. Ilyet már megszokhattunk FM-tól, de ebben Adam sem marad le: minden 2. dal után új ruhát húzott, de egyik sem egy farmer-póló kombináció volt. Talpig csillám, bőr, párducminta, szegecs, vagy épp magassarkú: legyen szó bármiről, úgy viselte ezeket a göncöket, mintha ő maga lenne a királynő, és pár dal erejáig valóban az volt: a visszatapsnál fehér/ezüst/csillám szerelésben, és koronával a fején énekelte: we are the champions of the world, és mi mind elhittük neki.

A színpad látványvilága egyenesen lehengerlő volt: óriási mozgó színpadelem felszerelve ezer kis lámpával, a földbe lesüllyedő majd eltűnő Adam után 10 méteres magasságba felemelkedő Brian, fénycsóvák mindenfelé, bicikli a híres “Bicycle Race” alatt, és a “News of the World” albumborítóról ismert robot óriási feje, amin Adam Lambert akkora sarkú csizmában adott elő egy dalt (majd táncolt később), amit bármelyik mai díva megirigyelne.

Brian, Roger és Adam többször is hálálkodott a közönségnek, hogy mennyire fantasztikusak, és milyen jó érzés ide visszajönni, egy ilyen szerető rajongóbázishoz. Tény, hogy a közönség remek volt, de ehhez szükség volt arra, hogy mindegyik zenész annyira odategye magát, mint ahogyan tették.

Csodásan szóltak a dalok, remek volt az összhang a zenészek között, ezáltal a közönség is felejthetetlen élményt kapott.