Mivel az Átjárók frontembere, Lőrincz Sándor, illetve e sorok írója valaha közös albérletben laktak, teljesen felesleges lenne az elfogulatlanság látszatát kelteni. A dalokat egykori lakótársként nemcsak a koncertekről ismerem, hanem a szomszéd szobából is, sőt néhányuknak még a születésére is emlékszem, mert sokszor áthallatszott, ahogy Sanyi egymáshoz illeszti a dallamot és a szöveget, ahogy próbálgatja a számok tempóját. Valahogy magától értetődő volt, hogy a koncertekre sokszor elkísértem a zenekart, innen ered a haverság a többi taggal is.
Az Átjárók alapvetően öttagú, de az egyes tagok egyéb elfoglaltságai miatt változó létszámban lépnek fel. Kisebb klubokban néha csak a fiúk hárman, trió felállásban, tehát Lőrincz Sanyi mellett a gyerekkori barát, Jankovics Marci szólógitáros, illetve az amerikai születésű világvándor, Danny Bain dobos. Négytagúvá bővülve Bóna Enikő is velük játszik basszusgitáron és fuvolán, és amikor teljes a csapat, Lass Bea is énekel Sanyi mellett. Az Iskolában mindenki ott volt, ráadásul a zenekar egy hatodik taggal is kiegészült: ezen az estén Királyhegyi Ádám basszeros csatlakozott zökkenőmentesen az Átjárókhoz, így a basszusgitárt letévő Enikő fuvolajátéka nagyobb hangsúlyt kaphatott.
Az Iskola koncertterme sajnos nem telt meg, néhányan lézengtünk csak, a zenekar ettől függetlenül mindend beleadott. A srácok utcazenészként kezdték, ez az attitűd pedig megmaradt, teljesen mindegy, hogy egy koncert vagy egy fesztivál zenekedvelő közönsége előtt, sörözőben vagy étteremben, netán a Vörösmarty téren üldögélve kell a húrokba csapni. Lőrincz Sanyi minden dalba belehal egy kicsit, ami a zenéléssel párhuzamosan futó színészmesterség pozitív mellékhatása. Színházi körökből jön Lass Bea is, aki az ország tévé elé szegezett részének még „Bea az X-Faktorból”, a műsor előtti és utáni dolgait követők számára viszont kevésbé tévésztár, sokkal inkább Lass Bea színésznő, na meg persze Lass Bea, az Átjárók énekesnője.
Az Átjárók hol rockos, hol bluesos, hol sanzonos világába magától értetődő természetességgel illeszkedik bele még a hip-hopos szövegelés vagy akár a cigányzene is, meg az olyan csemegék, mint Lackfi János Véletlen című versének megzenésítése és Takács Eszter dalának, az Első benyomásnak a feldolgozása. Feldolgozások és saját dalok, szerelmeskedések és szakítások története elevenedik meg a színpadon. Új hangszerelést kap az Ébrenalvó, a zenekar talán legemblematikusabb nótája. Nekem, mint rutinos koncertlátogatónak csak Danny szólószámainak elmaradása miatt volt hiányérzetem (a washingtoni dobos egyéb koncerteken az énektudását is csillogtatja néha).
Ha már az Átjárókkal való személyes kapcsolat szóba jött, az újságíró kénytelen megemlíteni azt is, hogy anno éppen a Manőkken Proletárz kiváló dobosától, Czakó Danitól vett használt vasalót egy apróhirdetés alapján. De ennyit a nosztalgiáról! Az Átjárók és a Manőkken Proletárz koncertjének közös vonása, hogy a MaPeznek is volt egy beugrósa az est folyamán, Berthóty Attilát a Hiperkarma szólógitárosa, Sztivi (polgári nevén Kis Tibor) helyettesítette, szintén gond nélkül illeszkedve a zenekarba. Amelynek az énekesnő, Kerekes Sugárka az egyetlen megmaradt tagja az alapítók közül, a már említett dobos, Czakó Dani, és a basszusgitáros, Madácsy Tamás sem zenél túl régóta a nemrég vérátömlesztésen átesett MaPezben.
A Manőkken Proletarz előzenekarként fellépett már a magyar alternatív zenei élet színe-java előtt. A zenéjében érezhető némi Kispál-nosztalgia, a daloknak van valami vagány, punkos lendülete, a szövegeknek meg egy kis társadalomkritikus éle. Beszólnak az elit-média-celeb világnak, megéneklik a hétköznapi munkába járás gyönyörűségeit. De azért mindez popzene is egy kicsit, a Nagylátószöget szorgalmasan játssza a rádió, és nem hiányozhat a koncertekről a slágeres, bulizós Diszkréten élvezz! sem. Sugárka néha mintha kicsit kedvetlenül vagy dühösen állna a mikrofon előtt, de egy idő után most is feloldódik, és lelkesebben ereszti ki a hangját.
Panasz csak a közönség impotenciájára lehet, összesen talán ketten próbáljuk visszatapsolni a zenekart… Az egykori kultikus szórakozóhely, a Tűzraktér helyén üzemelő Iskola talán a majális utáni álmos hétköznap este miatt tátongott az ürességtől, így esetleg megbocsátható a szerény érdeklődés, de egy biztos: a zenészek a színpadon megtették a magukét.
Szólj hozzá!