Menopauza

Ébrenalvók és diszkréten élvezők

2013/05/07  ·   Koncertbeszámoló   ·  Szarka Károly

Két kiváló alternatív zenekar váltotta egymást az Iskola Klub színpadán, a lassabb, bluesos dallamokat kedvelő Átjárók, illetve a gyorsabb, rockosabb zenét játszó Manőkken Proletarz. Kvalitásaik alapján mindketten egy kicsivel több nyilvánosságot és nagyobb létszámú közönséget érdemelnének, de a szerény érdeklődés ellenére is tisztességesen lenyomott koncerteket hallhattunk.

Ébrenalvók és diszkréten élvezők

Mivel az Átjárók frontembere, Lőrincz Sándor, illetve e sorok írója valaha közös albérletben laktak, teljesen felesleges lenne az elfogulatlanság látszatát kelteni. A dalokat egykori lakótársként nemcsak a koncertekről ismerem, hanem a szomszéd szobából is, sőt néhányuknak még a születésére is emlékszem, mert sokszor áthallatszott, ahogy Sanyi egymáshoz illeszti a dallamot és a szöveget, ahogy próbálgatja a számok tempóját. Valahogy magától értetődő volt, hogy a koncertekre sokszor elkísértem a zenekart, innen ered a haverság a többi taggal is.

Az Átjárók alapvetően öttagú, de az egyes tagok egyéb elfoglaltságai miatt változó létszámban lépnek fel. Kisebb klubokban néha csak a fiúk hárman, trió felállásban, tehát Lőrincz Sanyi mellett a gyerekkori barát, Jankovics Marci szólógitáros, illetve az amerikai születésű világvándor, Danny Bain dobos. Négytagúvá bővülve Bóna Enikő is velük játszik basszusgitáron és fuvolán, és amikor teljes a csapat, Lass Bea is énekel Sanyi mellett. Az Iskolában mindenki ott volt, ráadásul a zenekar egy hatodik taggal is kiegészült: ezen az estén Királyhegyi Ádám basszeros csatlakozott zökkenőmentesen az Átjárókhoz, így a basszusgitárt letévő Enikő fuvolajátéka nagyobb hangsúlyt kaphatott.

Az Iskola koncertterme sajnos nem telt meg, néhányan lézengtünk csak, a zenekar ettől függetlenül mindend beleadott. A srácok utcazenészként kezdték, ez az attitűd pedig megmaradt, teljesen mindegy, hogy egy koncert vagy egy fesztivál zenekedvelő közönsége előtt, sörözőben vagy étteremben, netán a Vörösmarty téren üldögélve kell a húrokba csapni. Lőrincz Sanyi minden dalba belehal egy kicsit, ami a zenéléssel párhuzamosan futó színészmesterség pozitív mellékhatása. Színházi körökből jön Lass Bea is, aki az ország tévé elé szegezett részének még „Bea az X-Faktorból”, a műsor előtti és utáni dolgait követők számára viszont kevésbé tévésztár, sokkal inkább Lass Bea színésznő, na meg persze Lass Bea, az Átjárók énekesnője.

Az Átjárók hol rockos, hol bluesos, hol sanzonos világába magától értetődő természetességgel illeszkedik bele még a hip-hopos szövegelés vagy akár a cigányzene is, meg az olyan csemegék, mint Lackfi János Véletlen című versének megzenésítése és Takács Eszter dalának, az Első benyomásnak a feldolgozása. Feldolgozások és saját dalok, szerelmeskedések és szakítások története elevenedik meg a színpadon. Új hangszerelést kap az Ébrenalvó, a zenekar talán legemblematikusabb nótája. Nekem, mint rutinos koncertlátogatónak csak Danny szólószámainak elmaradása miatt volt hiányérzetem (a washingtoni dobos egyéb koncerteken az énektudását is csillogtatja néha).

Ha már az Átjárókkal való személyes kapcsolat szóba jött, az újságíró kénytelen megemlíteni azt is, hogy anno éppen a Manőkken Proletárz kiváló dobosától, Czakó Danitól vett használt vasalót egy apróhirdetés alapján. De ennyit a nosztalgiáról! Az Átjárók és a Manőkken Proletárz koncertjének közös vonása, hogy a MaPeznek is volt egy beugrósa az est folyamán, Berthóty Attilát a Hiperkarma szólógitárosa, Sztivi (polgári nevén Kis Tibor) helyettesítette, szintén gond nélkül illeszkedve a zenekarba. Amelynek az énekesnő, Kerekes Sugárka az egyetlen megmaradt tagja az alapítók közül, a már említett dobos, Czakó Dani, és a basszusgitáros, Madácsy Tamás sem zenél túl régóta a nemrég vérátömlesztésen átesett MaPezben.

A Manőkken Proletarz előzenekarként fellépett már a magyar alternatív zenei élet színe-java előtt. A zenéjében érezhető némi Kispál-nosztalgia, a daloknak van valami vagány, punkos lendülete, a szövegeknek meg egy kis társadalomkritikus éle. Beszólnak az elit-média-celeb világnak, megéneklik a hétköznapi munkába járás gyönyörűségeit. De azért mindez popzene is egy kicsit, a Nagylátószöget szorgalmasan játssza a rádió, és nem hiányozhat a koncertekről a slágeres, bulizós Diszkréten élvezz! sem. Sugárka néha mintha kicsit kedvetlenül vagy dühösen állna a mikrofon előtt, de egy idő után most is feloldódik, és lelkesebben ereszti ki a hangját.

Panasz csak a közönség impotenciájára lehet, összesen talán ketten próbáljuk visszatapsolni a zenekart… Az egykori kultikus szórakozóhely, a Tűzraktér helyén üzemelő Iskola talán a majális utáni álmos hétköznap este miatt tátongott az ürességtől, így esetleg megbocsátható a szerény érdeklődés, de egy biztos: a zenészek a színpadon megtették a magukét.


Képtár

  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12288
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12289
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12290
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12291
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12292
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12293
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12294
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12295
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12277
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12278
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12279
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12280
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12281
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12283
  • Ébrenalvók és diszkréten élvezők kép 12287
 

 

Szólj hozzá!


Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat jelentett be a Sziget

Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat...

Több mint negyven új fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál: a friss nevek között világszintű rock- és popsztárok, meghatározó hip-hop és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki nagymamától dédunokáig jelent volt több mint 60 éven át az életünkben – akkor szembesülünk igazán azzal, milyen gyorsan peregnek a pillanatok. A jampi szív, amely annyi éven át...
Új koncertek