Egyszerűen nem akartuk, hogy vége legyen – Hans Zimmer Budapesten koncertezett

2017/06/03  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

Már tavaly is – mikor a mester legutóbb meglátogatott minket – gondolkodtam azon, hogy talán meg kellene nézni/hallgatni, hogy milyen egy pusztán filmzenékből álló koncert, aztán valahogy kimaradtam belőle. Mikor kiderült, hogy idén mehetünk (a tavalyi akkora siker volt, hogy egyértelműen ismétlésért kívánkozott), már nagy várakozással tekintettem az esemény elé.

Egyszerűen nem akartuk, hogy vége legyen – Hans Zimmer Budapesten koncertezett

A manchesteri terrortámadás után megint érezhető a koncerteken a szigorúbb ellenőrzés, de türelmesen várt mindenki a hosszú sorokban a többlépcsős ellenőrzésnél, ami aztán ki is merült egy kukkantással a táskába.

Viszont a hosszú sorokból az is látszott, hogy a borsos jegyárak ellenére szépen megtelt az aréna. Egy újszülöttnek minden vicc új: én azt gondoltam, hogy lesz egy kisebb kamarazenekar és szépen eljátszogatják a filmbéli opuszokat. Ehhez képest a "kamarazenekaron" kívül egy komplett rockzenekar, egy csomó szólista és még egy kórus is felvonult a színpadra, ami úgy tele volt pakolva emiatt, mint egy karácsonyi szoba. Jó, hogy elfért rajta mindenki.

Még bőven szállingóztak a későn jövők, amikor egyszercsak belecsaptak, és onnantól nem eresztettek. Még a 20 perces szünetben sem – egyszerűen nem akartuk, hogy vége legyen. A hangverseny lendületét talán csak Hans Zimmer beszédei szakították meg kissé, persze jó, hogy sztorikat mesélt, de kicsit nehezen voltak követhetők.

A legszívbemarkolóbb a Sötét lovag zenéje utáni kis speech volt (attól a muzsikától még mindig libabőrös leszek, ha csak eszembe jut), amelyben megemlékezett a fiatalon elhunyt Heath Ledgerről (a Sötét lovagban Joker szerepét alakító színészről - a szerk). Az embernek elfacsarodott a szíve, pedig már a Karib-tenger kalózai zenéjénél is törölgettük a szemünket (bevallom, abból a filmtrilógiából Johnny Deppen és a zenén kívül semmi nem ragadott meg).

Félelmetes és felemelő fénytechnika, amitől néha már-már az epilepsziás roham határán vonaglottunk, felkavaró zene és óriási profizmus. Kedvencem a hippi dobos úr – a kiválóan hangosított dobszerkójával. Óriási volt!

Egyetlen dolog zavart csak: a mellettem lévő sorban ülő pasi, aki végigmessengerezte az egész koncertet. Bizonyára nagyon fontos dolgokat kellett bonyolítania pont itt és pont ebben az időben. Nem cikket írt a telefonján (azt mér érteném), mondom: üzeneteket írt. Ennyi erővel otthon, lemezről is hallgathatta volna, de azért minek koncertjegyet venni?

 


 

 

Szólj hozzá!


Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek