Menopauza

Előadó, művész, de legfőképpen ember: Budapesten koncertezett Ed Sheeran

2024/07/23  ·   Koncertbeszámoló   ·  Szivek Laura

Azt gondolom, nem lehet okunk panaszra a 2024-es nyári koncertszezont illetően: országszerte egymást érik a különböző fesztiválok, a Budapest Park pedig minden hétvégén segít nekünk kint hagyni a valóságot – az idei év fókuszában azonban egyértelműen a Puskás Aréna áll.

Előadó, művész, de legfőképpen ember: Budapesten koncertezett Ed Sheeran
Azariah és a Coldplay tripla teltházas előadásai, a Halott Pénz fergeteges 20.születésnapi partyja és a Hungária generációkat megmozgató estéje után, július 20-án a brit könnyűzene egyik legfényesebb csillaga, Ed Sheeran állt színpadra.
A négyszeres Grammy-díjas énekes utoljára 2019-ben adott önálló koncertet Magyarországon a Sziget Fesztivál headlinereként, azóta egyszer, 
 2021-ben járt hazánkban az MTV EMA díjátadó gáláján a Papp László Budapest Sportarénában. 
Sheeran jelenleg a több, mint 100 állomásos +-=×÷ (Mathematics) Tourral járja a világot, melynek egyik megállója volt a szóban forgó budapesti koncert is. A világkörüli turné - ahogyan a nevéből is kiderül - az előadó 12 évet felelölelő munkássága és 5 stúdióalbuma - + ( plus-2011) ; x (multiply-2014) ; ÷ (divide-2017) ; = (equals-2021) ; - (subtract-2023) - előtt tiszteleg. 
Pozitív megítélésemhez csak hozzátett, amikor az esemény előtt néhány nappal tudomásomra jutott, a produkció szervezői is csatlakoztak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy évvel ezelőtt életre hívott kezdeményezéséhez, melynek keretein belül hasonló kaliberű rendezvényeken, valamint iskolai menzákon összegyűjtik a büfékben és a VIP szekciókban felhalmozott, de fel nem használt és még fogyasztható állapotban lévő ételeket, hogy aztán - a szigorú egészségügyi szabályozásokhoz igazodva- jól szervezett disztribúciós hálózatukon keresztül a lehető leggyorsabban kioszthassák őket a rászorulók között. Üdvözlendő, hogy egy külföldi előadó menedzsmentje is nyitott volt a hazai szervező csapattal, illetve az egyesülettel való kollaborációra és a szórakoztatáson túl olyan értékeket is előtérbe helyezett, mint a társadalmi felelősségvállalás, illetve a fenntarthatóság.
Izgatottsággal vegyített várakozással közeledtem az Aréna féle szombaton, hogy először láthassam élőben az angolok vörös hajú büszkeségét, és közben azon gondolkoztam, mi lehet az a plusz, ami kiemeli, megkülönbözteti őt művésztársaitól. A tehetség, a hozzáértés ilyen magas színten, úgy hiszem, már adott, nem véletlenül vetnek be kortársai minden eszközt – a botrányos viselkedéstől kezdve, a szókimondó dalszövegeken át a magánélet kiteregetéséig – azért, hogy a figyelem középpontjában maradjanak. Ed Sheeran ennek az alkotói attitűdnek szöges ellentétét képviseli: erőlködés nélkül, sallangmentesen, önazonosan, lélekből ír zenét és énekel a közönségének. Egy fokkal sem akar többnek, másnak látszani, mint amilyen valójában. Kitárja a szívét az emberek felé, és a zene tiszta, őszinte közvetítő erejét használva, jó értelemben vett egyszerűséggel adja magát. Saját érzéseiből, élményeiből, tapasztalataiból merít inspirációt: dalaival és személyével könnyű azonosulni.
Sosem tartottam magam kifejezett rajongónak, de tény, hogy ha a rádió vagy valamelyik zenei applikáció játsztotta valamelyik számát, sosem kapcsoltam el. Mert Sheeran jó abban, amit csinál: értéket közvetít, és a dalai éppen úgy képesek hatást gyakorolni az autóban ülve, mint egy nagy közösségi esemény háttér-melódiájaként vagy az otthon nyugalmában. Őszintén kíváncsi voltam, a koncert mennyiben befolyásolja majd a 33 éves énekessel kapcsolatos érzéseimet, és bátran ki merem jelenteni: csak megerősítette, fokozta azokat.
Gondolataimból kizökkenve érkeztem meg a beléptető kapukhoz, ahol egy gyors jegyellenőrzés után már át is engedtek a stadion területére. Bent már egyértelműen érződött a multikulturális hatás: sok külföldivel találkoztam akik - mint későbbi beszélgetéseink során kiderült - egyebek mellett Hollandiából, Nagy-Britanniából, Szlovákiából és Csehországból utaztak hazánkba a hétvégére a koncert és egy 
 rövid városlátogatás kedvéért. 
A helyszín összképe első pillantásra visszafogottnak hatott : a kör alakú – külső ívén mozgó – színpad a négy részre tagolt küzdőtér közepén kapott helyet, körülötte pedig a hangosítás- és látványtechnikai elemeket – köztünk a gitárpengető alakú, óriási kijelzőket – tartó, úgynevezett delay tornyokat állítottak fel. Ahogyan sötétedett, a show elemek – így a fényjáték, a kivetítők grafikája és a pirotechnika – egyre jobban tudtak érvényesülni, így az épített díszlet hiánya semmit nem vont le az élményből. Egyetlen szépséghibája az estének a hangosítás volt, ami sokszor torzította, nehezen érthetővé tette a dalszövegeket és a számok között elhangzó beszédet, különösen a nézőtér hátsóbb soraiban ülők számára. A fellépőket dicséri a tény, hogy ez a nehézség sem vetett gátat annak, hogy emlékezetes órákat adjanak az összegyűlt 70 ezer embernek. 
Sheerant megelőzően két előadó – Zséda, illteve Callum Scott – igyekezett megteremteni a jó hangulatot és feltüzelni a közönséget. Az aranytorkú énekesnő lépett először nagy ováció közepette a gyülekező tömeg elé, aki habár kezdetben kicsit mintha elveszettnek érezte volna magát a hatalmas színpadon és a technikával is adódtak már ekkor kisebb-nagyobb problémák, remekül megalapozta az este hátralevő részét.
Az örök kritikust, Simon Cowellt is lenyűgöző Callum Scott a Britain's Got Talent felfedezettjeként tette le névjegyét a szórakoztatóipar asztalára. Az Ed Sheeran öt kontinensen átívelő turnéján állandó szereplőnek számító előadó, négy tagú elő zenekara kíséretében, nyolc órakor kezdte meg a fellépését, és mindent megtett, hogy belopja magát a közönség szívébe: többször magyar nyelven szólalt meg, sőt a Robyn-féle Dancing On My Own átdolgozásába - mely sláger kiemelt szerepet játszott egyébként abban, hogy Callum világhírnévre tegyen szert - még egy ponton kis szöveg módosítással a Budapest szót is becsempészte. A folyamatosan mosolygó Scottot - aki tekintetéből tisztán látszott, nem tud betelni a tömeg látványával - nem lehetett nem szeretni: pozitív kisugárzása és közvetlen színpadi jelenlétének energiái fokozatosan mindenkire átragadtak. Ennek ékes példája az, hogy a végén már olyanok is igyekeztek bekapcsolódni egy-egy refrénbe, akik korábban nem találkoztak még a művész munkásságával.
A szünetben teljes átépítés következett – ami bő 10 perccel el is tolta a tervezett 21:00 órás kezdési időpontot –, majd a kör alakú kivetítőn elindult a visszaszámláló és pillanatokon belül színpadra robbant - stílusosan egy Budapest feliratú pólóban- Ed Sheeran a Castle On The Hill dallal. Ezt követte a BLOW, a Shivers és a The A team.
Összesen 26 nóta hangzott fel a Puskás Arénában – ezek alatt hol millió csillagként gyulladtak ki a vakuk, hol pedig az ülőhelyet váltók is felpattanva táncoltak. Annak ellenére, hogy a háttérstáb minden lehetséges vizuális effektet – egyebek mellett tüzet; tűzijátékot és szikraágyút – bevetett azért, hogy a lehető legmaradandóbb élményt nyújtsa, a lényeg ott állt egyedül a színpad közepén és olyan showt csinált, ami lecsupaszítva is megállta volna a helyét.
Edtől már megszokottnak számít, hogy túlnyomórészt élő zenekar nélkül, egyedi módon egy speciális lábpedál (5 Loop Station) segítségével, a helyszínen rögzíti saját magának a vokált és az alapot, és saját magát kíséri különböző gitárokon, melyeket egyébként szinte dalonként cserélgetett. Egymaga betöltötte a hatalmas teret: egyik pillanatban középen állva, kristálytiszta hangjával ölelte körül a nézőket, a másikban pedig már a mozgó körgyűrűn rótta a köröket és énekeltette meg a hallgatóságot. Több alkalommal szólította meg ő is magyarul a közönséget, és sokat mesélt a dalok keletkezésének hátteréről is: megtudhattuk, hogy a szomorú balladák mögött valódi veszteségnek, nehézségek húzódnak és egyfajta terápia volt számára ilyen módon kiadni magából azokat.
A koncert első felében kevésbé ismert számok csendültek fel - Dive, Boat, Lego House - ami miatt egy kissé leült a közönség, ám ez hamar semmivé foszlott amikor Callum Scott visszatért egy duett erejéig, a You Are the Reason-nel. A műsor második fele meghozta a közönség kedvenceket: elhangzott a Shape of you, a Perfect, a Bad habits és a Thinking Out Loud, amiket már egy emberként zengett az aréna. A setlisten összességében mindenki megtalálhatta a kedvére való muzsikát: magyarok és külföldiek, idősek és fiatalok együtt élvezték a nyári estét.
Ed Sheeran megérdemelten áll a világ A-listás sztárjainak sorában: egyedül kiállni ennyi ember elé, és közel 2,5 órán keresztül folyamatosan fenntartani a hangulatot, nem kis lélekjelenlétről, rutinról, a zene szeretetéről és legfőképpen tehetségről, elhivatottságról tesz tanúbizonyságot.
Amikor a produkció végén felhúzta magára a magyar válogatott mezét, az én szívemben teljessé vált a katarzis. Változatos, profi, mégis a maga nemében közvetlen, csodálatos hangzású műsornak lehettem szem- és fültanúja. Sheeran művész, előadó, de legfőképpen ember. Nem tartom kizártnak, hogy amennyiben újra Európában koncertezik, vonatra ülök, és ezúttal az én hangom fog idegenül csengeni a fogadó ország lakóinak számára. 
Ed Sheeran, Puskás Aréna

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek