Az Őrölt Nők Ketrece

Fenyő Miklós életmű díjat kapott – Fonogram 2017

2017/03/02  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

Minden évben nagyon várják a zenészek és az újságírók is a Fonogramot. Egyrészt azért, mert ez az a fórum, ahol a szakma elismeréseit veszik át az előadók (bár a szakmai zsűri összetételéről nincsenek információink). Másrészt pedig azért, mert itt nem(csak) a slágerzenét vagy a popot díjazzák, hanem jelentős teret kap a rockzene.

Fenyő Miklós életmű díjat kapott – Fonogram 2017

Így aztán a jelöltek számára fenntartott asztaloknál bőrdzsekis, bőrnadrágos fiúk (és lányok) ültek, akik nagyon örültek egymásnak – és persze a díjátadó alatt a pincérek által felszolgált borocskának, fröccsöcskéknek is (volt, aki keményebb rockernek érezte magát, és laposüvegben hozott némi töményet is magával).

Idén az ATV vállalta az élő közvetítést, mi ott helyben nem is láttuk, hogy ment-e reklám a tévében a műsor közben, mert feszes, pörgős volt a program, nulla üresjárattal. Pásztor Anna és Abaházi Csaba jobban is illett a rendezvény hangulatához, mint egy-egy profi műsorvezető, hiszen ők mindenkit ismernek a szakmán belülről is, lévén mindketten rockzenészek (is). Az Anna & the Barbies frontleánya most debütált ceremóniamesterként, és egy pillanatra sem éreztem erőltetettnek a jelenlétét, hiszen mindenkivel jóban van. Nemcsak a színpadra hívta a díjazottakat, hanem barátként is gratulált nekik és mert olyat kérdezni, ami nem sablonos érdeklődés volt csupán.

A műsor a Group & Swing-gel kezdődött és végződött. Jó választás volt a zenekar, nem pusztán sima swinget nyomtak szerencsére, hanem vérprofin dolgozták fel például az idén életműdíjas, jubiláló (50 éve a pályán és 70. születésnap) Fenyő Miklós dalait.

A gálán fellépett még a New Level Empire, a Honeybeast és DJ Andrew.

És mindenekelőtt Rúzsa Magdi, aki, miután átvette a lemezéért neki ítélt díját, egy olyan népzenére épülő performance-t nyomott le, hogy mindenki, de tényleg egytől egyig mindenki tátott szájjal figyelt. Modern hangszereléssel, hibátlan hanggal és előadással lepett meg minket. Fantasztikus volt.

A NYERTESEK LISTÁJA ITT OLVASHATÓ


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek