Most már a dalokhoz arcokat is tudunk társítani és koncerteken is tombolhat rá a fiatal és az idősebb közönség. Utóbbiak tehetik mindezt azért, mert visszaköszönnek 80-as, 90-es évek diszkózenéi (is) mai hangszereléssel és rengeteg új ötlettel. Ezen az estén bemutatták vadiúj lemezüket, amiről az eddig már megismert dalok mellett hallhattunk újakat is.
Ám mielőtt a The Biebers színpadra lépett, a Mørk nevű formációval ismerkedhettünk meg. Zentai „Mentsmegszerelemvagybelehalok” Márk zenekara nem túl régi, kíváncsi is voltam rájuk. Az énekessel, dobossal, basszusgitárral és egy zongorával felálló együttes a hangszereknek köszönhetően (ugyanis a szólógitárt nem én hagytam ki, hanem nem volt) erős ritmusszekciót mutatott be, és ezzel nagyjából el is mondtam az összes jó dolgot róluk. Az egész kis koncert, amit adtak, nekem olyannak tűnt, mint egy kicsit popos-jazzes, vicceskedő jammelés, ahonnan a budapesti közlekedés kiszámíthatatlansága miatt elkésett a gitáros, ezért míg rá várnak, random szövegekkel zenélgetnek egy kicsit. A dalok angol nyelven szólaltak meg, mélyenszántó témákkal, úgy is, mint a szendvicskészítés (amiről nekem az Ylvis Yoghurt című remek, ámde leginkább paródiának szánt agymenése jutott eszembe), és a szerelem természetesen. A nóták közötti felvezető szövegek kicsit elvették azt az élményt, hogy magam próbáljam meg értelmezni a dalokat, így sem mindig sikerült. A tévedés maximális kockázatával mondhatom, hogy elképzelhető, hogy ez az én hibám. Nem jött át, ez van. Zentai Márk jól énekel, efelől semmi kétség, de erőltetett volt az igényes zenének álcázott semmitmondás. Őszintén szólva kissé csalódott voltam, úgyhogy megpróbáltam ráhangolni magam inkább a The Biebersre, végül is ők voltak az est főszereplői. A Mørk bemutatkozott, köszönjük szépen, menjünk tovább.
A fő műsorszámra aztán szépen megtelt a hajó hasa, gyakorlatilag telt ház volt, alig fértünk el. A közönség zöme fiatal lányokból állt, de meglepően sok, inkább a serdülő lánykák anyukáinak és apukáinak mondható „rajongó” is megjelente ezen a jeles estén. Mindjárt rá is indultunk a „galaktikus szexizés”-re. A szokásos bulira hangoló „B.I.E.B.E.R.S”-be besegített Horányi Juli is, aki a lemezen több dalban is közreműködött. Vele és MC Kemonnal már kissé szűknek bizonyult a színpad, de így kell egy bulit elkezdeni.
Szeretem ilyenkor egyesével tanulmányozni a hangszereseket, hogy milyen minőségben tudnak létezni a zenekarban, és azt kell, hogy mondjam, hogy a Biebersben a legnagyobb erő a tagok közötti kémiában van. Ezt - nem félremagyarázva - úgy kell érteni, hogy nagyon különböző helyekről érkezett zenészek jó kooperálása mindig valami izgalmasat kell, hogy eredményezzen. A Puskás-testvérek remekül kiegészítik egymást, míg a fiatalabb fiú, Dani a dalokat írja, az ötleteket hozza, és felel a hangzásért, valamint időnként rappel, addig Peti a műsorvezetés után végre visszatért ahhoz, amihez igazán ért: a Megasztárban megismert energiával játssza a frontember szerepét, annyi különbséggel, hogy azóta sokkal biztosabban és szebben énekel. Rendkívül jól kommunikál a közönséggel, nem magyarázza túl a dolgokat, rengeteget mozog, és láthatóan rettenetesen élvezi ezt az egészet. Miklós Milán (akit leginkább a Carbonfools basszusgitárosaként ismerhettünk meg, de a Jazzékiel nevű formációval is megtalálható a hazai zenei színtéren) úgy tűnik, a legjobb helyen van. Most éppen kék hajjal lubickol ebben az egészben, és ezt jó látni. Füstös Bálint szólógitáros – akiről ezen az estén megtudtuk, hogy ez volt az utolsó fellépése a The Biebers-szel, hiszen másik zenekara, a Margaret Island is egyre nagyobb sikerekkel büszkélkedhet, így ott vannak kötelezettségei – biztos hangszeres tudásával még szép sikerekre hívatott. Ekanem Bálint fekete hangja (sic!) és színpadi jelenléte lehengerlő, remek hangszíne jól egészíti ki Puskás Peti élesebb énekét. Aztán persze ne feledkezzünk meg Gerendás Daniról, aki ifjú kora ellenére az egyik legnagyobb dobostehetség hazánkban. Puskás Dani pedig a banda szíve-lelke, róla már fentebb beszéltem.
Jó az, amikor egy koncerten megismerkedhetem külön-külön is a tagok tudásával, ez egy Biebers koncerten szerencsére jó szokás: a basszer-, gitár- és dobszólók melengették a szívemet.
Meg persze oltári nagyot bulizhat a közönség, lehet fanyalogni meg leszólni a szórakoztató zenét, de ha a mai úgynevezett tánczene legalább ilyen profi, a legkevésbé sem igénytelen, ám ötletes, vicces és még szól is valamiről (kivéve talán a Boys-like-girls, girls-like-boys, boys-like-boys, girls-like-girls refrénű slágergyanús nótát), akkor olyan nagy baj nem lehet. Ahol a marketingmunka, a menedzsment ilyen ügyes kézzel nyúl egy produkcióhoz, nem is kell csodálkozni, hogy telt ház van és mindenki boldog. Akinek pedig még mindig fenntartásai lennének, csinálja utánuk a telt házat, a zenét, a kisugárzást, a szórakoztatást, a baszodát és a galaktikus szexizést!
Fotók: Csizmadia Bendegúz
Szólj hozzá!