Menopauza

Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben

2013/09/16  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Sajnos fotós karszalag hiányában csupán néhány hangulatidéző képet tudok mellékelni (ezúton is hálásan köszönöm a ZP-nek), de tulajdonképpen ebben az esetben nem is ez a fontos. Az egész olyan egyszerű, és talán pont ezért szerethető. De ha valakinek mégis a torkán akadna, nagyon szívesen hátba veregetem!

Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben

A Fish! zenekarral kapcsolatban az évek során két fontos megállapítást tettem. Az egyik, hogy színtiszta örömzenélős rockerek, akik „mindég, minden körülmények között” ugyanolyan lelkesedéssel, odaadással, és nem mellesleg sallang mentes profizmussal képesek lenyomni a koncertjeiket.

Kettes számú tényszerű megállapításom, hogy a frontember, énekes, showman Kovács Krisztián biztosan nem erről a bolygóról származik. Még egy ekkora marhát – és ezt most komoly bóknak szántam – nem hordott a hátán ez a Föld nevű valami. Ha már névrokona Kovács Ákos, akinek a szerzeménye az idén kötelező tananyag lett, én javasolnám, hogy osztályfőnöki, ének-zene, testnevelés vagy akár világlátó – én is most találtam – óra keretén belül egy Fish! bulit is iktassanak be az ifjúságnak, ugyanis amellett, hogy rendkívül szórakoztató, van némi burkolt nevelő jellege is a dolognak.

A Maróti András (dob) Gajda Mátyás (gitár) Kovács Krisztián (ének, gitár) Binges Zsolt (basszusgitár) felállásban művészkedő banda 1999-es megalakulása óta három nagylemezzel örvendeztette meg a rajongókat, és többek közt olyan slágerekkel büszkélkedhetnek, mint a Majdnem Kalifornia, a Magasan száll, Mi vagyunk itt, vagy az „m” kezdőbetűt hanyagolva a Kamu vagy A világ végén. A ZP buli apropója a vadiúj nagylemez megjelenésének promója is volt egyben, amely a sokat mondó Konzervzene címet kapta.

És mi sem bizonyítja jobban, hogy a halaknál ötletelésben nincs hiány, mint az a limitált példányszámú konzervdobozba bújtatott aprócska lemez, amit a koncert alkalmával volt szerencsénk élőben is megtekinteni. Mutatós darab, annyi szent, ráadásul a lemez tartalma is ígéretes, úgyhogy aki megrendeli biztos nem fog csalódni a zenekarban.

Bár az időjárás nem volt túl kegyes aznap a rajongókhoz, hisz egész nap vészjósló esőfelhők borították be a kék eget, ennek ellenére a kitartó közönség még akkor sem fordított hátat a zenekarnak, mikor a buli közepén szép csendben, de egyre nagyobb mennyiségben kezdett ránk szakadni az égi áldás. Krisztiánnak hála, aki két szám közt is tartotta bennünk a lelket, a végére igazi fesztiválhangulat alakult ki.

Először csak szerény bekiabálással – a lónak ama nemes szerszámát a koncert alatt cirka 83-szor hallottam felemlegetni -, majd a zenekari felszólításnak eleget téve beindult a szörfözés, a pogózás, és Krisztián irányításával a körbe-körbe karikába című mondóka élő környezetbe való átültetése. Persze nem maradhatott ki a műsorból az ő kedvese, alias ByeAlex művész úrról való megemlékezés, illetve a különböző popslágerek rendkívül egyedi feldolgozása sem.

Külön köszönet fiatalkorom egyik nagy kedvence, a Take That ficsúrok által annak idején komoly sikereket megélt Back For Good című szerzemény újragondolása. Habár a fejhangokat még érdemes lenne gyakorolni! :)


Képtár

  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19290
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19291
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19292
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19295
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19296
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19297
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19299
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19301
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19302
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19307
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19310
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19312
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19313
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19314
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19315
  • Halkonzerv szálka nélkül – Fish! a ZP-ben kép 19316
 

 

Szólj hozzá!


Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat jelentett be a Sziget

Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat...

Több mint negyven új fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál: a friss nevek között világszintű rock- és popsztárok, meghatározó hip-hop és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki nagymamától dédunokáig jelent volt több mint 60 éven át az életünkben – akkor szembesülünk igazán azzal, milyen gyorsan peregnek a pillanatok. A jampi szív, amely annyi éven át...
Új koncertek