Jazz és blues az Almáriumban

2013/11/10  ·   Koncertbeszámoló   ·  Dobos Klára

A koncert.hu-n programot keresve akadtunk rá e helyre, s úgy véltük, ha Micimackónak bejön, mi is eséllyel próbálkozhatunk. S így is lőn. Az egyik kellemes jazz-este után (Kalmár Trió) ki nem hagytuk volna a következő blues-napot (Fekete Jenő és Molnár Gábor).

Jazz és blues az Almáriumban

A nemrégiben a fővárosban a Horánszky u. 5. szám alatt megnyílt gasztrokulturális centrum kvázi jazz klubként működik: ahogy Boor Ádám programszervezőtől megtudtuk, a szerda, péntek és szombat a jazzé, a csütörtök pedig a blues-é. A hazai jazz- és bluesélet kiemelkedő előadóinak meghívását tervezik, erősen törekedve arra, hogy azok is helyet kapjanak a színpadon, akik kvalitásaikhoz képest méltatlanul kevesebbet szerepelnek. Minden bizonnyal lesznek olyanok is, akiket itt ismer majd meg a közönség.

Amíg nem dobálnak székeket, addig nem zavar a ,,hangzavar” – mondja mosolyogva Molnár Gábor, az Országúti diszkó című filmre hivatkozva és nagyvonalúan legyintve ama kérdésre, miszerint egy-egy kicsit hangosabb társaság nem zavarja-e őket a zenélésben. A játékszabály megengedi a kicsapongást, de azért az sem baj, ha a közönség arra az időre inkább csak a zenével (esetleg az étellel, illetve pár halk mondatocska erejéig partnerével) foglalkozik, hiszen több ez azért, mint szimpla háttérzene: az Almárium Bisztró Gasztro Jazz & Blues sorozata koncertként is értékelhető   

A belépés a koncertekre ingyenes, nem fogyasztáshoz kötött. Szeretnék ezt hosszú távon fenntartani, de azért nem ígérhetnek „örökkön örökkét”. Végül is az igazi cél az, hogy aki bejön ide, az komplex élménnyel távozhasson: jó társaságról mindenkinek magának kell gondodkodnia, de a jó zene és a jó ennivaló adott… - egyik sem nehéz, nem üli meg a gyomrot vagy a hangulatot…


Képtár

  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21519
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21520
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21521
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21522
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21524
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21525
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21526
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21527
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21528
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21529
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21530
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21531
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21532
  • Jazz és blues az Almáriumban kép 21533
 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek